Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Több mint háromszázezer forinttal támogatták a veszprémiek a háború áldozatait és az ukrán művészeket Több mint háromszázezer forinttal támogatták a veszprémiek a háború áldozatait és az ukrán művészeket Az ukrán Bandura Együttes adott jótékonysági koncertet a Veszprémi Petőfi Színházban péntek este a háború áldozatainak és az ukrán művészeti élet szereplőinek megsegítésére. Az este során végül 340 ezer forintot sikerült összegyűjteni. 2022. április 16. 4:00 Ünnepeljük a húsvétot úgy, mint a nagyszüleink! Ünnepeljük a húsvétot úgy, mint a nagyszüleink! Bár az idei húsvétot talán már nem tudjuk minden ízében úgy megünnepelni, ahogy a nagyszüleink tették, néhány szokást még mindig nem késő feleleveníteni – vagy észbe vésni, hogy jövőre már felkészültek legyünk. A tippek mellett régi fotókkal idézzük meg az ünnep hagyományait. 2022. április 17. 4:00 Aki a szótárból és a receptekből is irodalmat csinál Aki a szótárból és a receptekből is irodalmat csinál Podmaniczky Szilárd József Attila-díjas író, költő, publicista volt a Művészetek Háza Olvasólámpa programsorozatának vendége csütörtökön az Utas és holdvilág antikváriumban. 2022. április 15. 16:50 Megjelent a Séd folyóirat következő száma Megjelent a Séd folyóirat következő száma A kézzel fogható, tárgyiasult történelem játssza a főszerepet a folyóirat idei második lapszámában. 2022. április 14. 12:00 Válsághelyzetben nem a termék, az üzenet a fontos Válsághelyzetben nem a termék, az üzenet a fontos Talán egyetlen ágazatot sem sújtott annyira a Covid-válság, mint a turizmust, a helyzethez képest mégis egészen jó éveket zárt a hazai szektor. De min múlt ez és mire érdemes figyelni a jövőben is a marketingben? 2022. április 13. 22:04 A kultúrának ki kell nevelnie a közönségét és a saját utánpótlását is A kultúrának ki kell nevelnie a közönségét és a saját utánpótlását is A Nagyszebeni Nemzetközi Színházi Fesztivált alapító és sikerre vivő román rendező-színházigazgató Constantin Chiriac tartott előadást és beszélgetést a veszprémi színházi élet alakítóival kedd délután a Hangvillában. 2022. április 14. 4:00 Mobilfilmes versenyt hirdetnek fiataloknak Mobilfilmes versenyt hirdetnek fiataloknak A Magyar Mozgókép Fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében a Cinemira, Nemzetközi Gyerek és TEEN Film Fesztivállal karöltve VIDEÓVERSENYT hirdet 20 év alattiaknak. 2022. április 13. 12:14 Verses délutánt tartott a Poket zsebkönyv csapata és a Vates kultúra Verses délutánt tartott a Poket zsebkönyv csapata és a Vates Sok fiatalt vonzott be kedd délután a Hangvillába a költészet napjához kapcsolódó verses délután, ahol a Poket zsebkönyv képviselői, valamint a Vates ruházati márka csapata közös műsorral készült. 2022. április 13. 12:03 Makovecz Imre munkásságát bemutató installáció díszíti a Kossuth utcát kultúra Makovecz Imre munkásságát bemutató installáció díszíti a Kossuth utcát A veszprémi járókelők két héten keresztül a Kossuth utca szívében tekinthetik meg a Makovecz Imre, Kossuth-díjas építész munkássága előtt tisztelgő oszlopot. 2022. április 12. 13:35 Veszprémi slammerek verseit párosították borokkal Veszprémi slammerek verseit párosították borokkal Egy különleges irodalmi-gasztronómiai együttműködés alakult ki egy borász és négy költő által. A Mórocz Pincészet tulajdonosa, Mórocz Tamás ugyanis felkért négy Veszprémhez kötődő alkotót, hogy a boraihoz írjanak slammeket. A végeredmény a magyar költészet napján debütált, és hamarosan mindegyik költemény megzenésítve is hallható lesz. 2022. április 12. 11:03 Veszprémben is József Attilára emlékeztek Veszprémben is József Attilára emlékeztek Koszorúzással és a költő verseivel emlékeztek József Attilára születésének 117. évfordulóján a Vetési Albert Gimnázium előtt. 2022. április 12. 4:00 Versek útitársul Versek útitársul A Veszprémi Petőfi Színház művészeivel találkozhattak az utasok a V-Busz járatain hétfőn. 2022. április 11. 13:23 Az ukrán Bandura Együttes ad jótékonysági koncertet a Veszprémi Petőfi Színházban Veszprémi Petőfi Színház Az ukrán Bandura Együttes ad jótékonysági koncertet a Veszprémi Petőfi Színházban Ukrajna legrégebbi, évszázados múlttal rendelkező alkotócsoportja, az Ukrajnai National Bandura Band jótékonysági koncerttel turnézik Európában, hogy a háború áldozatainak és az ukrán művészeti élet szereplőinek gyűjtsön támogatást. Április 15-én a Veszprémi Petőfi Színházba is ellátogatnak, ahol koncertet adnak este 6 órától. 2022. április 11. 13:24 Jazz Mecénás díjat kapott Mészáros Zoltán Jazz Mecénás díjat kapott Mészáros Zoltán A VeszprémFest igazgatója, Mészáros Zoltán kapta a Magyar Jazz Szövetség Jazz Mecénás díját. 2022. április 11. 10:42
... 123 124 125 126 127 ...
közélet
Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön. Gulyás Gergely: Magyarország energiaellátása biztosított Magyarország az energiaellátás szempontjából számtalan kockázattal szembesül, de pillanatnyilag mind az ország gáz- és áramellátása, mind az üzemanyagellátás biztosított - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. A Jost is csatlakozott a Sportrégió célkitűzéseihez Újabb veszprémi cég vállal szerepet abban a kialakuló együttműködésben, amelynek célja a veszprémi munkavállalók mozgásperceinek növelése.
sport
Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.