Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Teret a tehetségnek Veszprémi Középiskolai Kollégium Teret a tehetségnek Teret a tehetségnek címmel rendezte meg a Veszprémi Középiskolai Kollégium az ’És Te mit viszel magaddal’, alapítványi projekt évzáró gáláját, Némethné Takács Cecília intézményvezető-helyettes ötlete nyomán. Az EKF támogatással megvalósult projekt, a kollégium falain túlmutató pályázat kiírásával indult a tanév elején, amelyet Miklós Judit mestertanár állított össze. Képzőművészet, iparművészet, fotóművészet, irodalom és zene kategóriákban jelentkezhettek az érdeklődők. 2022. december 22. 11:36 „Sokszor egy „Hogy vagy?” kérdéssel is előrébb lennénk” – A szív hídjai kultúra „Sokszor egy „Hogy vagy?” kérdéssel is előrébb lennénk” – A szív hídjai Robert James Waller nagysikerű regényének filmváltozata Meryl Streep és Clint Eastwood főszereplésével meghódította az egész világot. A Pannon Várszínház decemberben mutatta be a színpadi változatot, s ahogy a főszereplő Pap Lívia fogalmazott: „függetlenül a filmtől ez a mi történetünk”. Nem mindennapi sztori: Carolyn és Michael édesanyjuk (Francesca) halála után döbbenten értesülnek anyjuk végakaratáról, miszerint nem az édesapjuk mellé kívánja eltemettetni magát, hanem úgy rendelkezett, hamvait vessék a híd alatti patak vizébe. A hagyatékot rendezve a gyerekek számára világossá válik, anyjuk egy véletlen találkozásból szerelembe esett… Pap Líviát, a darab főszereplőjét, valamint Szelle Dávidot, a rendezőt kérdeztük. 2023. január 4. 4:00 Salföld szárnyra kap – Határidő előtt befejeződött az utóbbi évtizedek legnagyobb Káli-medencei beruházása Salföld szárnyra kap – Határidő előtt befejeződött az utóbbi évtizedek legnagyobb Káli-medencei beruházása 2022 januárjában még csak álom volt, ám mára már megvalósult csoda. Rekordidő alatt készült el a Balaton-felvidék új kulturális központja, a négy új épületből – köztük szabadtéri színpadból - álló Káli Kövek Alkotó- és Rendezvényház Salöldön, amelynek ünnepélyes és nyilvános megnyitóját 2022. december 17-én tartották. 2022. december 22. 4:00 Űrbéli műsorajánló 2023-ra Űrbéli műsorajánló 2023-ra Az éjszakai égbolt 2023-ban is tartogat látványosságokat – összegyűjtöttünk néhány egyszerűbben megfigyelhetőt. 2023. január 2. 15:09 Koncert ünnepre hangolva Koncert ünnepre hangolva Karácsonyi koncertet adott csütörtökön a Hangvillában Veszprém Város Vegyeskara. 2022. december 23. 15:50 Laczkó Dezső megmutatja a pillanatot, amikor megtalálták a kavicsfogú álteknőst kavicsfogú álteknős Laczkó Dezső megmutatja a pillanatot, amikor megtalálták a kavicsfogú álteknőst Nem kép, mégis festve van, nem is szobor, mégis háromdimenziós hatást kelt. Veszprém legújabb közterületi alkotása olyan stílusban készült el egy helyi művész jóvoltából, amilyen eddig nem gazdagította a várost, témája pedig minden veszpréminek ismerős lehet. 2022. december 19. 13:32 Az imádság ezer formája – ilyen volt a veszprémi gospel koncert kultúra Az imádság ezer formája – ilyen volt a veszprémi gospel koncert Az, hogy ki hogyan éli meg keresztény hitét egyszerre lehet a szakralitás, a stílus, vagy a habitus függvénye is. Egyszóval ez is kulturális jelenség, még a kereszténységen belül is. Azt pedig jól tudjuk, hogy a különböző kultúrák felfedezése akár csak szemlélőként is gazdagítja az ember életét. Pár napja Veszprémben közel 3000 ember gazdagodott ilyen formán és ismerte meg testközelből a keresztény kultúrkör egy olyan megnyilvánulási formáját, ami merőben eltér attól, amit Európán belül megszokhattunk. 2022. december 18. 13:30 Példamutató közösség – a megyében élő nyugdíjasok karácsonyoztak közélet Példamutató közösség – a megyében élő nyugdíjasok karácsonyoztak Pénteken a veszprémi nyugdíjas klubok számára rendezett karácsonyi műsortól zengett az Agóra. A jóhangulatú, meghitt ünnepély remek találkozást jelentett. 2022. december 17. 11:38 A Petőfi-drámatöredékből írt Karaffa című darab olvasópróbáját tartották a Pannon Várszínházban A Petőfi-drámatöredékből írt Karaffa című darab olvasópróbáját tartották a Pannon Várszínházban Megkezdődtek a próbái a Karaffa című Petőfi-drámának a veszprémi Pannon Várszínházban pénteken. A drámatöredék befejezésére kiírt pályázat nyerteseinek egyike Szálinger Balázs író, akinek művét jövő februárban mutatja be a társulat. 2022. december 16. 13:34 Felavatták a kavicsfogú álteknős szobrát a Jeruzsálemhegyen kavicsfogú álteknős Felavatták a kavicsfogú álteknős szobrát a Jeruzsálemhegyen Szerda délután a hideg sem rettentette el az érdeklődőket; nagyon sokan kíváncsiak voltak a híres ősmaradvány nyomán készült köztéri szoborra. 2022. december 16. 10:01 A szerelem fáj, de a szerelem fel is emel A szerelem fáj, de a szerelem fel is emel December 16-án mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Ábrahám Pál – Földes Imre – Harmath Imre operettjét, a Viktóriát. 2022. december 15. 4:00 Veszprém Város Vegyeskarának hagyományos karácsonyi koncertje Veszprém Város Vegyeskarának hagyományos karácsonyi koncertje Veszprém Város Vegyeskara hagyományos ünnepi hangversenyére várja a zenebarátokat 2022. december 22-én 19 órakor a Hangvilla nagytermében. 2022. december 14. 16:02 Ha karácsony, akkor Christkindlspiel Ha karácsony, akkor Christkindlspiel A bakonyi német falvak hagyományos karácsonyi misztériumjátéka, a Christkindlspiel mutatkozott be a Kölcsey könyvesbolt szalonjában hétfőn. 2022. december 12. 22:26 Autizmusbarát intézmény lett a Veszprémi Petőfi Színház színház Autizmusbarát intézmény lett a Veszprémi Petőfi Színház Az autizmussal élők a jövő évtől nemcsak kedvezményesen vehetnek részt az előadásokon, de többek között támogató készletet is igényelhetnek a jegypénztárban. 2022. december 12. 14:02
... 100 101 102 103 104 ...
közélet
Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön. Gulyás Gergely: Magyarország energiaellátása biztosított Magyarország az energiaellátás szempontjából számtalan kockázattal szembesül, de pillanatnyilag mind az ország gáz- és áramellátása, mind az üzemanyagellátás biztosított - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. A Jost is csatlakozott a Sportrégió célkitűzéseihez Újabb veszprémi cég vállal szerepet abban a kialakuló együttműködésben, amelynek célja a veszprémi munkavállalók mozgásperceinek növelése. Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne.
sport
Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.