Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Vetési csontjait vizsgálják Vetési Albert püspök csontjainak biológiai és orvosi antropológiai, genetikai vizsgálatát végezteti, grafikai és 4D-s számítógépes arcrekonstrukciót készíttet a Veszprémi Érsekség kincstára, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény. 2014. szeptember 3. 8:22 Sokan kihasználták a jó időt Sokan kihasználták a jó időt A nyár utolsó hétvégéjén családi napra várták a veszprémieket a Kolostorok és kertek rendezvényterületére. Sokan éltek a lehetőséggel. 2014. augusztus 30. 20:41 Erős kezdés a Petőfi Színházban Erős kezdés a Petőfi Színházban A lelkesedésem és a hitem töretlen – állt ki társulata elé Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója az évadnyitó társulati ülésen hétfő délután. 2014. augusztus 25. 17:50 Gizella királynő breton szemmel Nagy érdeklődés mellett mutatták be az Utas és holdvilág antikváriumban Bernard Le Calloc’h breton történész Gizella királynő házasságáról írt munkáját. 2014. augusztus 20. 11:50 Mindent megtudhat a szerzetesekről Mindent megtudhat a szerzetesekről A Veszprémi Egyházmegyében működő – és működött – szerzetesrendekről rendeznek konferenciát augusztus 27-28. között a Hittudományi Főiskolán. 2014. augusztus 19. 22:36 Kevesebb előadás, több néző Kevesebb előadás, több néző Tizenharmadik szezonját zárja a Pannon Várszínház Veszprémben. Kevesebb előadás, azonban több néző jellemezte az elmúlt időszakot. 2014. augusztus 18. 15:05 Nyári hétvége Veszprémben Nyári hétvége Veszprémben Múlt hétvégén a Séd-völgyben jártunk, hogy kiderítsük: milyen egy nyári hétvége Veszprémben, amikor épp nincs nagyobb fesztivál? Kiderült: mozgalmasabb, mint hinnénk. A völgyben a Veszprém Varázs rendezvénybe botlottunk. Videó. 2014. augusztus 16. 13:31 Táborzárás a múzeumban Táborzárás a múzeumban Fiatal napközis táborozóknak biztosított ingyenes látogatást a Laczkó Dezső Múzeum. 2014. augusztus 15. 16:04 Összefogásra buzdítanak az egészségünk érdekében Összefogásra buzdítanak az egészségünk érdekében A veszprémiek egészségét szem előtt tartva egész napos rendezvényt szerveznek szeptember 13-án, szombaton a megyeszékhelyen, délután jótékonysági koncerttel zárul a program. 2014. augusztus 15. 15:53 Nekiment Kertésznek a Jobbik Nyílt levélben fordult a Jobbik Áder Jánoshoz, miután sajtóhírek szerint az államfő Magyar Szent István Rend kitüntetést adományoz Kertész Imre írónak. 2014. augusztus 15. 15:28 Fehérvárra jönnek a Seuso-kincsek Aki a Seuso-kincsekre kíváncsi, annak nem kell Budapestre utaznia: a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban október 4-étől lesznek láthatók. 2014. augusztus 15. 10:55 Minőségi szórakozás egy kis faluban Minőségi szórakozás egy kis faluban A Paloznaki Jazz és Bor Piknik a minőségi zene és gasztronómia találkozásából született, idén harmadik alkalommal hozták tető alá a szervezők. 2014. augusztus 14. 13:42 A repülés áldozataira emlékeztek A repülés áldozataira emlékeztek Bajtársaik emléke előtt hajtottak fejet a veszprémi repülők csütörtökön. 2014. augusztus 14. 11:02 Tető alá hozták a könyvtárat Tető alá hozták a könyvtárat Befejeződött az Eötvös Károly Megyei Könyvtár tetőszerkezetének rekonstrukciója – jelentette be Porga Gyula polgármester és Pálmann Judit igazgató hétfőn. 2014. augusztus 11. 22:13
... 265 266 267 268 269 ...
közélet
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön.
sport
Halász Bence ismét 80 méter felett A kalapácsvető Halász Bence 80 méter feletti eredménnyel nyerte meg a Dobó SE szombathelyi versenyét. Marguc: Semmiféle ajándékot nem akarunk adni a Szegednek! A One Veszprém szlovén jobbszélsője, Gasper Marguc az ugyancsak BL-negyeddöntős OTP Bank-Pick Szeged elleni hétfői (kezdés: 17.45) hazai bajnoki rangadó előtt elmondta, ezek a csaták az érzelmekről, a küzdőszellemről is szólnak, a két klub rivalizálás nem csupán Magyarországon, de Európában is egyedülálló. Az idény végén búcsúzó légiós klubja honlapján úgy fogalmazott, ez az a meccs, amit minden körülmények között meg kell nyerniük. Férfi kézilabda NB I/B: rajt-cél győzelmet arattak Miskolcon a veszprémi akadémisták A Veszprém Handball Academy U21 nyolc góllal nyert a DVTK vendégeként szombaton a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokságban. Nyolc bajnoki érem, három világverseny kvalifikáció Hazai környezetben, a Szentgál térségében rendezett hegyifutó országos bajnokságon bizonyított a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club: összesen nyolc bajnoki érmet – köztük négy aranyat – gyűjtöttek a veszprémi atléták. Mireider Gergő az U18-as vb-re és az U20-as Er-re, Küronya Rudolf az U18-as vb-re szerzett kvalifikációt. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik: tíz gól, öt gólpassz Máthé Dominik tíz góllal és öt gólpasszal járult hozzá a listavezető Elverum HB 33-27-es győzelméhez a Fjellhammer ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Premier League: Szoboszlaiék magabiztosan győzték le a Fulhamet Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool kétgólos sikert aratott a vendég Fulham felett az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. Golovin: gyorsabbak voltunk, mint a labda Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott játékosai a nagy akaratnak köszönhetően gyorsabbak voltak, mint a labda a Csehország ellen 30-22-re megnyert Eurokupa-mérkőzésen, szombaton Érden. Premier League: hazai pályán kapott ki az éllovas Arsenal Tóth Alexéktől Az éllovas Arsenal meglepetésre 2-1-re kikapott a vendég, Tóth Alexet foglalkoztató Bournemouth csapatától az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában, szombaton. Női kézilabda Eurokupa: a csehek legyőzésével négyes döntőbe jutott a magyar válogatott Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott négyes döntőbe jutott az Eurokupában azzal, hogy szombaton Érden 30-22-re nyert Csehország ellen. Távozott a Szeged kézilabdacsapatának Európa-bajnok svéd irányítója Az Európa-bajnok svéd irányító, Jim Gottfridsson szezon közben távozott a Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készülő Szeged férfi kézilabdacsapatától.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.