Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Így ünnepli március 15-én a múzeum Nemzeti ünnepünkön, március 15-én két rendezvénnyel várja a Laczkó Dezső Múzeum kedves látogatóit. 2015. március 10. 16:40 Sajtófotó kiállítás nyílt a Hangvillában Sajtófotó kiállítás nyílt a Hangvillában Penovác Károly és Szabó Péter Dániel fényképeit egy hónapig tekinthetjük meg a Hangvilla második emeletén. 2015. március 9. 18:42 Szelfipályázatot hirdet a múzeum 2015. március 6. 16:49 Megjelent az új Veszprémi Szemle Megjelent az új Veszprémi Szemle A 36. szám ezúttal nem tematikus, hanem egy sokkal inkább összetett írásokat tartalmazó kiadvány. Auer Lipótról, és a veszprémi Sissy szobor felújításáról is olvashatunk. 2015. március 6. 15:43 Picassóval és Hamvas Bélával indul a balatoni szezon Szombaton nyílik a Picasso-kiállítás, a hónap közepétől pedig a Hamvas Béla napokra várják a vendégeket Balatonfüreden. 2015. március 6. 12:38 Új programok is lesznek a megújuló VMK-ban A Photoshop használatán kívül számos kismesterséget is elsajátíthatunk majd az új épületben- mondta érdeklődésünkre Neveda Amália, a Városi Művelődési Központ igazgatója. 2015. március 5. 19:01 VIRSKY – A név, amely átírta a tánctörténelmet! VIRSKY – A név, amely átírta a tánctörténelmet! A Moiseyev Táncegyüttes legnagyobb ellenfele 15 év után ismét Magyarországon! 2015. március 4. 14:49 Nőnapi kedvezmény a múzeumban 2015. március 4. 9:58 Karbantartási munkálatok a Hősök Kapujában 2015. március 4. 9:57 Programok a szeretet jegyében Programok a szeretet jegyében A belső csend és béke megtalálása a célja A csendtől a varázsig című rendezvénysorozatnak, ami márciusban indul Veszprémben. 2015. március 3. 16:04 Kulturális vitamin Kulturális vitamin Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Tavaszi Fesztivált. A hétvégén induló programsorozatról Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója beszélt kedden. 2015. március 3. 11:22 ZONGORA VESZPRÉMNEK: 9 millió fölött a gyűjtés A február 14-i Megyebál estéjén a zongora javára meghirdetett képzőművészeti- és borárverés eredménye 816.000 Ft, ezzel az összeg átlépte a 9 milliót. 2015. március 3. 10:16 Ötven éve a pályán Szilágyi Tibor Ötven éve a pályán Szilágyi Tibor A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész múlt héten a Pannon Egyetem vendége volt, ahol Felföldi Gábor kérdezte őt pályafutásáról. 2015. március 2. 14:05 Az önkormányzat rendezi a Polányi Passiót Idén pünkösdkor a magyarpolányi önkormányzat szervezésében új Polányi Passiót mutatnak be a Veszprém megyei településen. A látványos produkciót korábban egy civil szervezet rendezte. 2015. március 2. 13:01
... 254 255 256 257 258 ...
közélet
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön.
sport
Férfi kézilabda NB I/B: rajt-cél győzelmet arattak Miskolcon a veszprémi akadémisták A Veszprém Handball Academy U21 nyolc góllal nyert a DVTK vendégeként szombaton a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokságban. Nyolc bajnoki érem, három világverseny kvalifikáció Hazai környezetben, a Szentgál térségében rendezett hegyifutó országos bajnokságon bizonyított a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club: összesen nyolc bajnoki érmet – köztük négy aranyat – gyűjtöttek a veszprémi atléták. Mireider Gergő az U18-as vb-re és az U20-as Er-re, Küronya Rudolf az U18-as vb-re szerzett kvalifikációt. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik: tíz gól, öt gólpassz Máthé Dominik tíz góllal és öt gólpasszal járult hozzá a listavezető Elverum HB 33-27-es győzelméhez a Fjellhammer ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Premier League: Szoboszlaiék magabiztosan győzték le a Fulhamet Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool kétgólos sikert aratott a vendég Fulham felett az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. Golovin: gyorsabbak voltunk, mint a labda Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott játékosai a nagy akaratnak köszönhetően gyorsabbak voltak, mint a labda a Csehország ellen 30-22-re megnyert Eurokupa-mérkőzésen, szombaton Érden. Premier League: hazai pályán kapott ki az éllovas Arsenal Tóth Alexéktől Az éllovas Arsenal meglepetésre 2-1-re kikapott a vendég, Tóth Alexet foglalkoztató Bournemouth csapatától az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában, szombaton. Női kézilabda Eurokupa: a csehek legyőzésével négyes döntőbe jutott a magyar válogatott Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott négyes döntőbe jutott az Eurokupában azzal, hogy szombaton Érden 30-22-re nyert Csehország ellen. Távozott a Szeged kézilabdacsapatának Európa-bajnok svéd irányítója Az Európa-bajnok svéd irányító, Jim Gottfridsson szezon közben távozott a Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készülő Szeged férfi kézilabdacsapatától. Hazai pályán maradt alul a VSC Veszprém Igazi küzdelmes, ki-ki meccsen maradt alul a Tatabányával szemben a VSC Veszprém a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának 24. fordulójában. Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza Novak Djokovics a 2028-as Los Angeles-i olimpiával kívánja lezárni teniszkarrierjét a Sportal.rs szerb portál szerint.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.