Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Ismét Veszprémbe érkezett a hazai zenei ipar színe-java Music Hungary Ismét Veszprémbe érkezett a hazai zenei ipar színe-java Ismét Veszprémben találkoznak a hazai zeneipar legfontosabb szereplői. Szerdán kezdetét vette a IX. Music Hungary Konferencia, amely szakmai előadásainak tavalyhoz hasonlóan idén is a Hangvilla ad otthont. A szervezők most először egy olyan újdonságot is megvalósítottak, amely minden helyi zenekedvelőt érint. 2021. november 18. 0:41 Veszprémben koncertezik James Blunt Veszprémben koncertezik James Blunt Bejelentették a VeszprémFest jövő nyári fellépőit. Először látogat hozzánk Zaz, visszatér a Gipsy Kings. 2021. november 16. 10:53 Szakmai műhelymunka a római kori örökségünkről Szakmai műhelymunka a római kori örökségünkről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Laczkó Dezső Múzeum szakmai támogatásával projektpartner az "Ister - A Duna régió országainak összekapcsolása a római kori utak mentén" nemzetközi projektben, amely keretében a régészeti szakma, a kulturális főváros, a térség településeinek és turizmusának képviselői, a Pannon Egyetem kutatói és az Önkormányzat munkatársai tanácskoztak november 15-én az ókori eredetű kulturális örökségünk (újra)felfedezéséről és hasznosításáról. 2021. november 16. 10:06 Bemutatkozott a Művészetek Háza új igazgatója Bemutatkozott a Művészetek Háza új igazgatója November 15-től Grászli Bernadett vette át az intézmény vezetését. Az új igazgató a Művészetek Háza infrastrukturális és tartalmi megújítása mellett a jelenlegi munkatársakkal való közös munkáról is beszélt a sajtónak hétfői hivatalos bemutatkozásán. 2021. november 15. 22:56 Korabeli filmszalagon a '30-as évek Veszpréme történelem Korabeli filmszalagon a '30-as évek Veszpréme Az utókor számára fennmaradt 1930-as évekbeli kisfilm mutatja be a két világháború közti Veszprémet, amit digitalizálva bárki elérhet az interneten. A megkopott szalagon még kivehető a Séd-völgy a Viadukt nélkül, az Óváros tér korabeli formája és az egykori Csomai strand átadójáról is tartalmaz képkockákat. 2021. november 20. 15:00 Attól érdekes az élet, ha az ember mindig tágítja a látókörét Attól érdekes az élet, ha az ember mindig tágítja a látókörét Aki nem ismeri közelebbről, talán csak egy mosolygós, a munkáját jól végző könyvtárigazgatót lát. Pedig dr. Baranyai Tamás életútja – mely a könyveken, idegen nyelveken és országokon, s megannyi kalandon keresztül vezetett az Eötvös Károly Megyei Könyvtár vezetéséig – ennél jóval lenyűgözőbb. 2021. november 15. 13:19 Karátson Gábor színes Faust-illusztrációiból nyílt kiállítás a Várgalériában Művészetek Háza Karátson Gábor színes Faust-illusztrációiból nyílt kiállítás a Várgalériában A 2015-ben elhunyt Kossuth -, József Attila- és Munkácsy Mihály-díjas magyar író, festő, filozófus és művészetpedagógus műveiből nyílt kiállítás január elejéig marad Veszprémben. 2021. november 14. 14:27 Shakespeare bemutatóval folytatja az évadot a Petőfi Színház színház Shakespeare bemutatóval folytatja az évadot a Petőfi Színház November 19-én mutatja be Shakespeare Ahogy tetszik című drámáját a Veszprémi Petőfi Színház, melyet a teátrum igazgatója, Oberfrank Pál rendezett, a főszerepben pedig Horváth Csengét és Szederjesi Teodórát láthatjuk. A bemutató előtt őket kérdeztük a munkafolyamatról. 2021. november 11. 22:46 'Családi találkozón' vettek részt az EKF városok Európa Kulturális Fővárosa 'Családi találkozón' vettek részt az EKF városok A litvániai Kaunas város 2022-ben viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet, tehát közvetlenül a veszprémi ünnepi év előtt. Néhány hete a VEB2023 csapata Litvániában járt, ahol a helyi programok megvalósítóival, valamint más EKF városok képviselőivel is találkoztak. A személyes tapasztalatokról és arról, hogy Veszprém jelenleg hol helyezkedik el a többi kulturális főváros között, Markovits Alízt, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük. 2021. november 12. 15:52 Összehangolják kutatásaikat a múzeumok Összehangolják kutatásaikat a múzeumok Négy intézmény, a szekszárdi Wosinszky Mór Megyei Múzeum, a Kecskeméti Katona József Múzeum, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum kezdi meg közös tudományos munkáját, hogy eredményesebben használják ki kapacitásaikat. A munkát egy kétnapos konferenciával indították el Veszprémben. 2021. november 8. 16:25 Szelle Dávidot díjazta társulata Szelle Dávidot díjazta társulata A veszprémi Pannon Várszínház a tartósan kiemelkedő színházi munka elismeréseként megalapította a Pannon Pálya-díjat, melyet évente, munkakörtől függetlenül adományoz egy tagja részére. 2021. november 8. 9:36 Showcase fesztivált indít a Music Hungary Szövetség Showcase fesztivált indít a Music Hungary Szövetség Idén először a Music Hungary Szövetség – hagyományteremtő jelleggel – feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosával partnerségben, az EKF zenei program alapértékeit képviselő esemény célja, hogy a szakmai konferencia kiegészüljön egy két napos koncertsorozattal, ahol három helyszínen, több mint húsz nagyszerű produkció mutatkozik majd be. Deva, Sasa Lele, Szalai Anna, Teddy Queen, a HOCUSPONY vagy a Napfonat, de az On The Low kollektíva tagjai is várják a zenekedvelőket. 2021. november 5. 12:07 November 4-én a forradalom leverésével elkezdődtek a szocialista rendszer végnapjai is Ovádi Péter November 4-én a forradalom leverésével elkezdődtek a szocialista rendszer végnapjai is November 4. nemzeti gyásznap, a szovjet csapatok ekkor indítottak offenzívát a magyarok ellen és verték le az október 23-án kitört forradalmat. Az évforduló alkalmával Veszprémben is tartottak megemlékezést, a forradalom mártírja, Brusznyai Árpád emléktáblájánál a Várban, ahol Ovádi Péter, országgyűlési képviselő azt mondta: a forradalom leverésével elkezdődtek a szocialista rendszer végnapjai is. 2021. november 4. 21:24 Kesztyűs kézzel bántak a klasszikus történettel Kabóca Bábszínház Kesztyűs kézzel bántak a klasszikus történettel November 7-én mutatja be Hamupipőke című előadását a Kabóca Bábszínház. 2021. november 4. 10:56
... 133 134 135 136 137 ...
közélet
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön.
sport
Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.