Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Leforgatták az első magyar játékfilmet, amely a vírushelyzetről szól Leforgatták az első magyar játékfilmet, amely a vírushelyzetről szól Illetve némileg árnyalja a konkrét covid helyzetet, ugyanakkor az emberi érintkezés és érintés problémáját szorosabban véve tárgyalja. 2022. január 8. 20:12 2022-ben is a szuperhősök uralják a mozikat 2022-ben is a szuperhősök uralják a mozikat A Marvel negyedik fázisának részeként érkezik többek között a Doctor Strange és a Fekete Párduc második része, de a DC is belehúz három új szuperhősös filmmel. Akcióból és fantasy-ból nem lesz hiány 2022-ben a mozikban. 2022. január 9. 11:43 Tavaszra megújul az egykori római légiós villagazdasága Európa Kulturális Fővárosa Tavaszra megújul az egykori római légiós villagazdasága Tavasszal megújulva, ugyanakkor a római stílusjegyeket továbbra is megőrizve adják át a Nemesvámos melletti Baláca Villa Romana épületegyüttesét a közönségnek. Az ókori villagazdaság felújítását a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program is támogatja, turisztikai kínálata pedig digitális attrakciókkal is bővül. 2022. január 6. 15:27 Összművészeti produkciókkal ünnepli a magyar kultúrát a Pannon Várszínház Összművészeti produkciókkal ünnepli a magyar kultúrát a Pannon Várszínház Színház, irodalom, zene és tánc találkozására épít a teátrum magyar kultúra napi műsora január 22-23-án, ahol Bartók és Ady, valamint Géczi János műveinek újszerű előadásával találkozhatunk. 2022. január 7. 4:00 Nem kell mindig a könnyebb utat választani Nem kell mindig a könnyebb utat választani Amikor sikeres emberek portréját olvassuk, hajlamosak vagyunk kizárólag az eredményekre koncentrálni és azokat irigyelni, miközben a mögöttük rejlő kőkemény munkáról elfeledkezünk. Kerekes Blanka veszprémi születésű, Zürichben élő fuvolaművész ugyancsak lenyűgöző zenei pályával rendelkezik: szólistaként és zenekarok tagjaként koncertezik számos európai országban, tanít, zsűrizik és komponál. Maximalizmusról, a tudatosan választott nehezebb útról és a kreativitás új formáiról is beszélgettünk vele. 2022. január 1. 13:17 A három pásztor és a nagyothalló öreg esete a Szent Családdal A három pásztor és a nagyothalló öreg esete a Szent Családdal Veszprémben és a környéken sokat hallunk a közösség erejéről, s az adventi készülődés közben is érezzük: nem csak a családdal, a barátokkal tudjuk megélni az ünnepvárás szépségét. Mégis, néhány karácsonyi szokást örömteli lenne újra feleleveníteni, hogy még inkább érezzük az összetartást. Ilyen a betlehemezés is. 2021. december 20. 16:10 Templomba siető görkorisoktól a szalmakecskéig, avagy így ünneplik a karácsonyt világszerte Templomba siető görkorisoktól a szalmakecskéig, avagy így ünneplik a karácsonyt világszerte Szokták mondani, ahány ház, annyi szokás, és ez a karácsonyi hagyományok esetében sincs másként, kiváltképp ha nem csak háztartásonként, ha országonként nézzük őket. Néhányat szívesen átvennénk mi is, néhányon egész egyszerűen nevetünk, de akad olyan is, amitől rendesen kikerekedik a szemünk. 2021. december 22. 11:44 Bejelentették a 10. Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit Bejelentették a 10. Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit Bejelentették a 2022. augusztus 4-6. között megrendezendő 10., jubileumi Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit. 2021. december 20. 10:56 Forrest Gump létezik, és valóban körbefutotta Amerikát ötször Forrest Gump létezik, és valóban körbefutotta Amerikát ötször Tizenkét évvel az ikonikus film megjelenése után Forrest Gump kilépett a képzelet világából és életre kelt: Rob Pope 422 napot és 15621 mérföldet futott, hogy végül hazatérjen. 2021. december 18. 13:00 Kamaraoperettel zárja az idei bemutatók sorát a Petőfi Színház Kamaraoperettel zárja az idei bemutatók sorát a Petőfi Színház Huszka Jenő Lili bárónő című operettjét mutatja be a teátrum december 17-én, felhőtlen szórakozást és eszképizmust kínálva a közönségnek. 2021. december 16. 21:50 Nyolc antikarácsonyi film, ha az Igazából szerelemnek már a hallatán is émelyegsz Nyolc antikarácsonyi film, ha az Igazából szerelemnek már a hallatán is émelyegsz ...Vagy bármelyik klasszikus hallatán, amelyet a kereskedelmi tévéadók előszeretettel adnak le évről évre. Mert van az a pillanat, amikor elég lesz a girlandból, Kevinből meg a nagy családi összeborulások illúziójából, és csak egy kis komfortra, netán az ünnepi időszakot kifigurázó akcióra vágyunk. Íme, tíz film mérsékelt karácsony rajongóknak és örök Grincseknek. 2021. december 20. 12:37 Megjelent, pénteken átvehető a Veszprémi Szemle új száma Megjelent, pénteken átvehető a Veszprémi Szemle új száma A Veszprémi Szemle várostörténeti folyóirat ez évi negyedik számának közreadását 2021. december 17-én (péntek) 15:00-tól tartják az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Igazgatóság bejárata előtti téren. 2021. december 14. 12:23 Művészek és új felfedezések nyomába ered az Ecoport friss száma Művészek és új felfedezések nyomába ered az Ecoport friss száma Hallott már az aszalmáról? És azt tudja, hogy a NASA munkatársai között egy magyar fiatalember is szerepel? És azt, hogy az új magyar film, a Nagykarácsony producere, Lévai Balázs milyen kalandos életutat tudhat magáénak? Az Ecoport legújabb számából mindezek is kiderülnek. 2021. december 15. 11:40 Így váltak a veszprémi mindennapok részévé a miniszobrok Így váltak a veszprémi mindennapok részévé a miniszobrok Együtt buliztak velünk az Utcazenén, szurkoltak a magyar focistáknak az EB-n és egy szál virággal kedveskedtek a hölgyeknek. A három veszprémi miniszobor elmúlt egy éve kisfilmen is megtekinthető. 2021. december 10. 14:45
... 131 132 133 134 135 ...
közélet
Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön. Gulyás Gergely: Magyarország energiaellátása biztosított Magyarország az energiaellátás szempontjából számtalan kockázattal szembesül, de pillanatnyilag mind az ország gáz- és áramellátása, mind az üzemanyagellátás biztosított - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. A Jost is csatlakozott a Sportrégió célkitűzéseihez Újabb veszprémi cég vállal szerepet abban a kialakuló együttműködésben, amelynek célja a veszprémi munkavállalók mozgásperceinek növelése.
sport
Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.