Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
10°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
10°C

kultúra

Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ kultúra Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ Március 6-án a Pannon Várszínház Pannon Stúdiójában mutatják be Novák Péter A bomlás üzenete című koncertszínházi előadását, melynek Nagy László szövegei, Sebő Ferenc és Kiss Ferenc zenéje adja az ívét. Novák az éneklés mellett egyfajta narrátorként is jelen lesz, Mizsei Zoltán billentyűssel, Ágoston Béla fúvós és pengetőssel, valamint Keönch László Farkas ütőssel kiegészülve. 2026. március 3. 17:21 Meddőség, abortusz, gyerekvállalás: három nő, három történet kultúra Meddőség, abortusz, gyerekvállalás: három nő, három történet Március ötödikén csütörtökön közönségtalálkozóval egybekötött filmbemutatóra kerül sor este hét órakor a Fotonban: Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát láthatjuk, a rendezővel együtt kiegészülve vendég lesz még a film két főszereplője is, Sipos Vera valamint Török-Illyés Orsolya. 2026. március 3. 11:58 Balatonfüreden koncertezik Geszti Péter és Váczi Eszter programajánló Balatonfüreden koncertezik Geszti Péter és Váczi Eszter A Balatonfüredi Kongresszusi Központ színpadán március 12-én 19 órától uralkodik el a Vabadaba. 2026. február 27. 18:15 A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye kultúra A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye 2026 tavaszától új fejezet kezdődik a Pannon Várszínház életében: a Pannon Stúdió mostantól rendszeres otthont ad majd előadásoknak, a Hangvilla harmadik emeletén. A korábban próbateremként működő tér mostantól tudatosan olyan előadások helyszíne lesz, amelyek a közelségből, a néző és a játszó közötti közvetlen kapcsolatból merítik erejüket. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Hangvillában. 2026. február 27. 22:51 Kilencedik alkalommal rendezik meg a Lélektől-Lélekig Fesztivált kultúra Kilencedik alkalommal rendezik meg a Lélektől-Lélekig Fesztivált A Veszprémi Petőfi Színház idén kilencedik alkalommal helyezi a fókuszt az érzékenyítésre, a IX. Lélektől-Lékekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválján keresztül. Bár repertoárjukban is komoly szerepet kap a társadalmi felelősségvállalás, április 15-19. között vendégtársulatokkal, vendékművészekkel, beszélgetésekkel, kiállításokkal közelítik a témát. 2026. február 24. 16:21 Gondolatébresztő, hiánypótló könyv ember és a ló kapcsolatáról programajánló Gondolatébresztő, hiánypótló könyv ember és a ló kapcsolatáról Magyarország közterein, múzeumaiban, galériáiban rengeteg lovat ábrázoló alkotás található. Emellett a magyart lovas nemzetként tartják számon a nagyvilágban a történelmi hagyományok, valamint a sportban elért múlt- és jelenbéli eredmények okán. Az ember és a ló kapcsolatának azonban vannak olyan vetületei, amelyek a nagyobb nyilvánosság előtt eddig homályban maradtak. E dimenziók tárulnak fel dr. Szmrecsányi Veszely Beáta, a Magyar Művészeti Akadémia Veszprémi Regionális Műhelye tagjának A láthatatlan ló című új könyvéből. 2026. február 23. 10:04 Hatvanéves Szilágyi Zoé, a világlátott punk kalandor Holtszezon Hatvanéves Szilágyi Zoé, a világlátott punk kalandor Kalandos hatvan évet tudhat maga mögött Szilágyi Zoé. A punk alkotóval születésnapja alkalmából Grászli Bernadett beszélgetett a Teremben a Holtszezon kortárs irodalmi fesztivál szombati napján. 2026. február 23. 11:12 Hogyan tanítsuk az irodalmat? Holtszezon Hogyan tanítsuk az irodalmat? Tanárok és szülők beszélgettek szombaton az Incognitóban arról, hogyan kellene tanítani az irodalmat? Kell-e akár tartalmában, akár módszereiben változtatni, korszerűsíteni a lassan százötven éve rögzült tantárgyon? 2026. február 22. 14:52 Boszorkányok márpedig vannak?! Holtszezon Boszorkányok márpedig vannak?! Noha már Károly Róbert is megmondta, hogy a strigák a fantázia szüleményei, a folklórban egészen a közelmúltig életben maradtak a régi hiedelmek. A boszorkányokat veszi górcső alá a Maleficiarium Hungaricum, a Cser Kiadó gyönyörűen illusztrált kötete, amit pénteken a Teremben mutattak be a Holtszezon kortárs irodalmi fesztiválon. 2026. február 21. 21:15 A világot átformáló magyar zsenik előtt tiszteleg a CODE legújabb kiállítása CODE A világot átformáló magyar zsenik előtt tiszteleg a CODE legújabb kiállítása Vajon mi a közös a Rubik-kockában, a C-vitaminban és a modern számítógépben? Mindannyian olyan magyar elméktől származnak, akik mertek nagyot álmodni, és ezzel örökre megváltoztatták a világot. A veszprémi CODE Digitális Élményközpont egyéves születésnapján ezen géniuszok előtt tiszteleg legújabb, Találmányok – a magyar zsenialitás történetei című immerzív kiállításával. A háromszázhatvan fokos térben fények és hangok keltik életre öt korszakos zseni, Neumann János, Jedlik Ányos, Szent-Györgyi Albert, Karikó Katalin és Rubik Ernő személyes történeteit és tudományos diadalait, a kiállítás pedig a pénteki megnyitó után már bárki előtt nyitva áll. 2026. február 21. 13:15 Van egy kis probléma azzal, ahogy Madách a nővel bánik kultúra Van egy kis probléma azzal, ahogy Madách a nővel bánik Az ember tragédiáját mutatják be pénteken a Kabóca Bábszínházban. A premier előtt Kocsis Pál rendezőt kértük meg, néhány gondolatot osszon meg velünk a darabról. 2026. február 20. 11:17 Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! kultúra Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! Vacsora egy evolúcióbiológus társaságában, kovászolós és zöldségfermentáló workshopok, sörfőzdés grillezés, tóparti brunch, egyszeri és megismételhetetlen séf-összefogások, valamint izgalmas kulturális gasztro-kalandok – mindez a kora tavaszi Balaton hangulatában. Március 6. és 15. között ismét érkezik a TASTE BALATON fesztivál, amely tíz napon át pezsgő programokkal, kultúrával és felejthetetlen gasztronómiai élményekkel tölti meg a Balaton partját. Budavári Dóra, a fesztivál alapítója, szervezője mesélt a részletekről. 2026. február 22. 11:50 Ő tudta, hogyan lehet túlélni a halált közélet Ő tudta, hogyan lehet túlélni a halált A január végén elhunyt Tömöry Péter íróra, költőre, rendezőre emlékeztek szerda este a Dubniczay-palotában. 2026. február 19. 12:46 Szombathy Gyula: Hiányzik a színház, ezért nem megyek túl közel hozzá kultúra Szombathy Gyula: Hiányzik a színház, ezért nem megyek túl közel hozzá Könyv készült Szombathy Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész életéről, munkásságáról, Nem kell annyi pábijubi címmel. A művet Gellért Gábor újságíró jegyzi, a hivatalos könyvbemutatóra február 24-én kerül sor a budapesti Nyitott Műhelyben, ahol jelen lesz a művész és az író egyaránt. A bemutató előtt a Kossuth-díjas művész az otthonában fogadott bennünket, hogy könyv megszületésének folyamatáról kérdezhessük. 2026. február 17. 21:20
... 3 4 5 6 7 ...
közélet
Rekortán pályával gazdagodott a Bara-ház A korai fejlesztéssel foglalkozó intézmény udvarán új, 20x3 méteres alapterületű rekortán felületet alakítottak ki négy és félmillió forint értékben. Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
sport
Könnyedén nyert Debrecenben a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.