Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
18°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
18°C

kultúra

(Ál)Színház A Petőfi Színház úgy látszik, felülmúlta eddigi önmagát. Talán végre színház-szerű színházat láthatunk a száz éves épületben. Az előadásnak természetesen még érnie kell, de mivel úgy tűnik, színház-központú alkotómunka eredményeként jött létre, izgalmas lesz, hogyan fogadja majd a közönség. 2008. november 12. 17:27 2008: A biblia éve / Célegyenes? – Jézus utolsó hete 2008. november 12. 10:22 „Ha belehalok is, én akarom énekelni Che Guevara szerepét” / Lyme-kórral küzd Forgács Péter – közben élete álmát az Evitát vitte színpadra Forgács Péter talán egész eddigi színházi pályafutása során arra készült, hogy egyszer színpadra állítja Andrew Lloyd Webber és Tim Rice világsikerű musicalét, az Evitát. Még akkor kezdett el dolgozni rajta, amikor megbízott igazgatóként vezette a Győri Nemzeti Színházat, majd kinevezése után Nagy Viktor direktor sem törte derékba vágyait. Néhány nappal ezelőtt meg is tartották a premiert, melyben annak ellenére Forgács Péter játszotta Che Guevara szerepét, hogy minden egyes mozdulatért égő fájdalommal, kínokkal kellett fizetnie. A darabot egyébként rendezőként is ő jegyzi, így a súlyos betegség ellenére, nem volt pihenés. 2008. november 11. 8:58 Komédia a javából / Avagy, ha már félrelépsz, ne az ellenzék titkárnőjével Mi történhet, ha a miniszterelnök kedvenc minisztere távol marad az éjszakai parlamenti vitáról? A szomszédos hotel egyik lakosztálya átjáró házzá válik. Szeretők és feleségek, illetve fordítva egymást után keresnek menedéket a gardróbban. Egy hulla, egy féltékeny férj és kiéhezett nők sora…s hogy még nagyobb legyen a kavalkád: laza lábakon álló költségvetési tervezet… A tanulság: ha miniszter vagy és félrelépsz, legalább ne az ellenzék titkárnőjével, mert megbukhat a kormány. 2008. november 10. 23:27 Picasso telibe viszonzott vágyakozása – van jövője a rétegszínháznak / Tárlatvezetés spontán színészi játékkal A talán csak rétegeknek szóló színházművészet, az igazi kamara munka a Latinovits Játékszín megszűnésével kihunyt Veszprémből. S ugyan rendesen szétzilálták az utóbbi 7-8 évben, de valahol ma is megvan Veszprémben az a más igényű közönség, akiknek érdemes, s akikért kell is játékszínt csinálni – vallja Vándorfi László. A Pannon Várszínház igazgatója évekkel ezelőtt komoly hangsúlyt fektetett a kamaramunkára, rendezéseit, az ő általa elnevezett Latinovits Játékszínben teltházas közönség kísérte. Ezt a hagyományt szeretné újraéleszteni a rendező direktor a Pannon Játékszínnel. Az első bemutatóra november 18-án kerül sor a Dubniczay Palotában. A Picasso Veszprémben – avagy telibe viszonzott vágyakozást egyfajta nem mindennapi tárlatvezetés kíséri, miközben Picasso dilemmáin keresztül megismerhetjük a ma élő és alkotó művészek vívódásait. Érdemes-e, és hogyan érdemes színházat csinálni? 2008. november 10. 12:48 A színházcsináló: működő mintát hozott Veszprémbe / „A színház gondolkodó műhely, a közönséget nevelhetjük, de el is ronthatjuk” A közelmúltban egy olyan rendező érkezett Veszprémbe, aki nem a népszínház szolgálója. Igazi gondolkodó műhelyt kíván teremteni, és nem köt kompromisszumokat, mert vallja, a színház felelőssége, hogy milyen lesz a közönsége, és mi lesz a színjátszással 10-20-30 év múlva. Nem a habokba beszél, hiszen már bebizonyította: érdemes kockázatot vállalni. Megtette Beregszászon, ahol a semmiből épített színházat, majd Debrecenben, a Csokonai Színházban, amit elég mély pontról sikerült visszahoznia, s az ma valós értékeket közvetítő, ízig-vérig színház, mely nevel, tanít. Igaz az eredmény nem volt azonnali, de lassú víz, partot mos. Vidnyánszky Attila nem felejtette el kötelességét, és továbbra is hisz a magyar színház jövőjében. A debreceni Csokonai Színház művészeti vezetőjét a Moliére próbája előtt értük el a veszprémi Petőfi Színházban. 2008. november 7. 16:56 Sorok között –Kepes Andrással Szó szerint, mégis átvitt értelemben. Mire odaértünk, már csak a sorok között lehetett helyet találni, azt is persze állva. Természetesen nem emiatt lett az előadás címe sorok között. 2008. november 7. 16:27 A hun mondavilág rappel tarkítva - sziporkázó / Újabb Asztalos mű a Pannon színpadán Asztalos István újabb remekét, a Fehérlófiát állította színpadra a Pannon Várszínház. Íme a bizonyíték, nem kellenek szuperszonikus űrhajók és lövöldöző manga figurák – az ősi hun legenda és magyar népmesék emberemlékezet óta hódító hősei, képesek lebilincselni korunk gyermekeit. S, hogy azért mégse legyünk „antimodernek” becsúszhat egy-egy mai szleng elszólás és persze az sem baj, ha a három legény, Vasgyúró, Fanyűvő és Kőmorzsoló rappelnek egyet a színpadon. 2008. november 5. 12:47 2008: A biblia éve / Reménytelen folytatás: ezekből lesz az egyház?! - Jézus tanítványai 2008. november 4. 17:23 Elment Györgydeák György Hosszantartó súlyos betegség után mindenszentek éjszakáján távozott közülünk Györgydeák György grafikusművész, Veszprém jeles alkotója, a MEDIAWAVE "Párhuzmos Kultúráért" díjtárgyainak készítője. Életművével sajátos utat járt be, szemben korunk modernségével. Visszanyúlt az eredeti alkotásmód felé. A mitológia hőseit ábrázolta egy képzelt világban. De mindennél jobban szerette a madarakat. Talán azt üzeni ma is, onnan fentről, s művein át is: Szabadok vagyunk! 2008. november 4. 11:18 Petőfi Színház - Moliere 2008. november 4. 10:05 VMK Filmklub - Berlin felett az ég 2008. november 4. 10:02 Pannon Várszínház - Fehérlófia 2008. november 4. 9:57 Pannon Várszínház - A miniszter félrelép 2008. november 4. 9:53
... 457 458 459 460 461 ...
közélet
Rekortán pályával gazdagodott a Bara-ház A korai fejlesztéssel foglalkozó intézmény udvarán új, 20x3 méteres alapterületű rekortán felületet alakítottak ki négy és félmillió forint értékben. Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
sport
Könnyedén nyert Debrecenben a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.