Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Márfi Gyula: A kereszténység akkor durva, ha eltér Krisztustól, az iszlám pedig akkor, ha követi Mohamedet Utas és holdvilág Antikvárium Márfi Gyula: A kereszténység akkor durva, ha eltér Krisztustól, az iszlám pedig akkor, ha követi Mohamedet Az iszlám nem csupán vallás, hanem politikai berendezkedés is, ami óriási veszélyt jelent Európára, vallja dr. Márfi Gyula, nyugalmazott érsek, aki „Jegyzetek az iszlámról - keresztény szemmel” című új könyvét az Utas és Holdvilág Antikváriumban mutatta be múlt pénteken. Az előadáson szóba került számos olyan példa is, amely bemutatja, hogy a nyugati világ milyen szinten fordult ki önmagából. 2021. szeptember 21. 3:05 Veszprémben lesz 2021 egyik legnagyobb magyar fotós rendezvénye Veszprémben lesz 2021 egyik legnagyobb magyar fotós rendezvénye Egy egész hétvégés programmal tér vissza Veszprémbe a Fotósviadal, ahol ezúttal a megszokottól eltérő kihívásokkal szembesülhetnek a résztvevők. A rengeteg izgalmas fotótéma közt olyan helyszíneket is találunk, amelyek a turisták előtt általában rejtve maradnak, de egy jótékonysági árveréssel egybekötött fotókiállítást is megtekinthetünk a Balatont bemutató fotósok legjobb munkáiból a “Samsung - The Frame” projekt digitális fotóművészeti kiállítóterében, Tihanyban. 2021. szeptember 20. 14:04 Sportos-zenés délután a telepen Sportos-zenés délután a telepen A Jutasi úti lakótelep több helyszínén színes programokkal várták az érdeklődőket vasárnap. 2021. szeptember 20. 11:21 Testünk a mérték Művészetek Háza Testünk a mérték Eric Kressnig munkáiból nyílt kiállítás szombaton a Csikász Galériában. 2021. szeptember 19. 13:48 Stájer vendégekkel zenélt a Gárdonyi Kamarazenekar Stájer vendégekkel zenélt a Gárdonyi Kamarazenekar Közös hangversenyt adott a Landesjugendsinfonieorchester Steiermark és a Gárdonyi Kamarazenekar szombat este a Pannon Egyetem aulájában. 2021. szeptember 19. 19:30 A Liliomfi bemutatójával kezdődik az évad a Pannon Várszínházban Pannon Várszínház A Liliomfi bemutatójával kezdődik az évad a Pannon Várszínházban Szombaton mutatják be Szigligeti Ede darabját Szelle Dávid rendezésében. 2021. szeptember 18. 14:10 Mi az a furcsa installáció a Kossuth utcán? Mi az a furcsa installáció a Kossuth utcán? Pénteken került ki a Kossuth utcára, a posta előtti térre az a meghökkentő installáció, amit egy művészcsapat tagjai készítettek a nyáron Köveskálon. A Collabyrinth névre keresztelt projekt összegyűjtött hulladékból készült, így alkotóelemeiben és formájában is a környezettudatosságot és az újrahasznosítás fontosságát hirdeti. 2021. szeptember 18. 4:00 Nyolc bemutatóval készül az új évadban a Kabóca Bábszínház Nyolc bemutatóval készül az új évadban a Kabóca Bábszínház Az őszi és a tavaszi félévadban is négy-négy előadást láthat majd a közönség, emellett a Papa, Mama, Gyerekek Családi Napokon számos vendégelőadás is érkezik Veszprémbe. 2021. szeptember 18. 9:42 Megjelent Csaba Lilla költőnő legújabb kötete kultúra Megjelent Csaba Lilla költőnő legújabb kötete A könyvhéten mutatták be Csaba Lilla legújabb kötetét, a Holt terek tükrei című demencia-versciklust. 2021. szeptember 20. 15:02 Sportos számmal jelentkezik az Ecoport magazin Sportos számmal jelentkezik az Ecoport magazin A lap címlapján ezúttal a friss olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf szerepel, de a sportos téma a magazin több rovatában is visszaköszön. 2021. szeptember 17. 10:43 Bécsy Tamásról, az iskolaalapítóról tartottak kerekasztalbeszélgetést kultúra Bécsy Tamásról, az iskolaalapítóról tartottak kerekasztalbeszélgetést A Papírkutya Kultúrbisztróban már a harmadik olyan kerekasztalbeszélgetésnek lehettünk tanúi, melyet a Pannon KultúlKlub szervezett. Kedd este olyan színháztörténészek beszélgettek Bécsy Tamásról, akik az iskolaalapítóval hallgatói, kollegiális viszonyban voltak. 2021. szeptember 16. 21:15 Szobortúra a Szobornék városa szerzőjével kultúra Szobortúra a Szobornék városa szerzőjével Szobortúrával egybekötött Séd bemutatót tartottak kedd délután. A szobortúrát Csuhai István, a Sédhez kapcsolódó könyvsorozat szerzője vezette. 2021. szeptember 15. 10:40 Elkezdődött a veszprémi Mini Ünnepi Könyvhét Elkezdődött a veszprémi Mini Ünnepi Könyvhét Szeptember 17-ig minden nap 14 órától könyvbemutatókkal, koncertekkel és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket a Dubniczay-palotában. 2021. szeptember 15. 4:00 Nyílik a Kunszt, Veszprém új dizájnboltja és közösségi tere EKF Nyílik a Kunszt, Veszprém új dizájnboltja és közösségi tere Az Óváros téri Rosenberg-ház saroküzlete a tervek szerint a Bakony-Balaton régió kreatív kulturális erőközpontja lesz. A boltnyitást az EKF-program támogatta. 2021. szeptember 14. 15:51
... 138 139 140 141 142 ...
közélet
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön.
sport
Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.