„2016-ban jelent meg Bors István Fiú kecskével című veszprémi szobráról az írásom, ezt olvasva keresett meg Ladányi István – akivel régóta jóban vagyunk -, hogy mi lenne, ha a Sédben közölnék az írást” – innen ered tehát Csuhai István, az Élet és Irodalom hetilap versrovat-vezetőjének viszonya a Séd kritikai lappal.
A Szobornék városa kötet – mely tavaly készült el - tizennégy írásból áll, döntő többsége a Séd korábbi számaiban jelent meg. A szöveg a szerző által készített fotókkal egészül ki, a korszak pedig, amely megelevenedik, az 1961 és 1987 közötti időszak.
Mint kiderült, a szerző gyermekkorából is egészen komoly, erős emlékképek maradtak bizonyos szobrokról, végül már felnőttként, Debrecenben fogott neki komolyabban is, egy családi nyaralás során. Csuhai a fényképezésen túl nem megy el a szobor története mellett sem, ebből hallhattunk ízelítőt a szobortúra során.
A kisebb idegenvezetés a szobrok apró történeteire is rávilágított; Csuhai Istvánnal készült korábbi interjúnkban a következőket mondta a szoborfotózás szenvedélyéről:
„ha az utcán lencsevégre kapsz egy embert, valószínűleg megfordul, és megkér, azonnal töröljem ki a fényképet. A szobrok közül még egyik sem háborodott fel, ráadásul nem véletlen vannak a tereken, hiszen a „közhöz” tartoznak, és a cél, hogy minél több ember beléjük ütközzön, minél többen lássák őket.”
Csuhai, a saját szerzői oldalán így fogalmaz a kötetről: "A Szobornék városa persze nem szabályos veszprémi szoborkalauz, hiszen, ahogy a mondás tartja, van még bőven ott, ahonnan ez jön; azt a célt viszont, amit a könyvbe gyűjtéssel kitűztem magam elé, reményeim szerint eléri. Abban is bízom, hogy lesznek olyanok, akik az adott szobor előtt állva elolvassák a könyv vonatkozó darabját, és igazolva látják majd saját észrevételeiket; de ha más következtetésekre jutnak egyik-másik szoborral kapcsolatban, az is csupán azt fogja bizonyítani, a műalkotás értelmezése mindenkor szabad.”
