Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

In memoriam Eötvös Károly In memoriam Eötvös Károly Névadójáról, Eötvös Károlyról emlékeztek meg a megyei könyvtár munkatársai délelőtt az Alsóvárosi temetőben. 2014. március 11. 11:16 Bor Blues Böllér napok másodjára A tavalyi siker után idén másodszor is megrendezték a Bor Blues Böllér napokat a Kolostorok és kertek rendezvénytéren. A képek magukért beszélnek, ha még nem reggelizett, ettől biztosan megjön az étvágya! 2014. március 8. 23:50 Zajlanak a Snétberger-meghallgatások Szombaton például a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban tartottak meghallgtást a tehetséges roma fiataloknak, amelyen az intézmény névadója, a világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc is jelen volt. 2014. március 8. 16:57 Nyílt napot tart vasárnap a zirci látogatóközpont Nyílt napot tart vasárnap a zirci látogatóközpont: szerzetesi vezetéssel megtekinthető például a bazilika és a kivilágított kripta is. 2014. március 8. 10:37 Elkezdődött a böllér buli Elkezdődött a böllér buli Takáts Tamás Blues Band-jének koncertjével kezdetét vette a második Bor, blues, böllér napok programja a Kolostorok és Kertek rendezvényterületén, pénteken. 2014. március 8. 0:23 Festményekkel demonstrálnak a hosszabb szezonért Balatonfüreden Festményekkel demonstrálnak Balatonfüreden vasárnap a tó hosszabb "nyitva tartásáért" - közölték a szervezők pénteken. 2014. március 7. 9:08 Különös világ képekben Különös világ képekben Zongor Gábor festményeiből nyílt kiállítás csütörtök délután a megyei könyvtárban. 2014. március 6. 21:20 Mágikus erejű alkotmány-illusztrációk Mágikus erejű alkotmány-illusztrációk Az Alaptörvény díszkiadásába készült illusztrációkból nyílt kiállítás a Laczkó Dezső Múzeumban csütörtökön. 2014. március 6. 21:09 Vasárnap királynő választás Vasárnap királynő választás Minden résztvevő lázasan készül a Veszprém-Vehir Szépe 2014 döntőjére. Most vasárnap 18 órakor kezdődik az utolsó megmérettetés a Hangvillában, aminek végén kiderül, kinek a fejére kerül a korona. 2014. március 6. 15:00 A kőszívű ember fiai képregényen A kőszívű ember fiai képregényen Az 1848-49-es szabadságharcra emlékezve nyílt kiállítás Korcsmáros Pál Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényéhez készített képregényéből március 5-én a Pannon Egyetem aulájában. A képek március 20-ig tekinthetők meg. 2014. március 6. 14:18 Először a Hangvillában – Utoljára Veszprémben A Pannon Várszínház műsorából 2014. március 6. 13:56 Betekintés a várostörténet újabb szeletébe Betekintés a várostörténet újabb szeletébe A város történetének újabb szeletébe ad betekintést a Veszprémi Szemle Könyvek 6. kiadványa. Földesi Ferenc Az alkotmány bástyái című kötetének bemutatójára szerdán került sor a Városháza Kossuth termében. 2014. március 5. 21:38 Petőfire emlékeztek Petőfire emlékeztek Szerda délután elkezdődtek a március 15-i megemlékezések városunkban. 2014. március 5. 17:59 Belestünk a Triumph bikinipróbára Belestünk a Triumph bikinipróbára A Veszprém-Vehir Szépe 2014 döntős hölgyeit Schvarcz Ágnes, a veszprémi Triumph márkabolt vezetője várta. Együtt keresték meg mindegyik versenyző számára a hozzá legjobban illő modellt, amelyben a legcsinosabb lehet a vasárnapi döntőben, a Hangvilla színpadán. 2014. március 3. 9:41
... 280 281 282 283 284 ...
közélet
Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön. Gulyás Gergely: Magyarország energiaellátása biztosított Magyarország az energiaellátás szempontjából számtalan kockázattal szembesül, de pillanatnyilag mind az ország gáz- és áramellátása, mind az üzemanyagellátás biztosított - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. A Jost is csatlakozott a Sportrégió célkitűzéseihez Újabb veszprémi cég vállal szerepet abban a kialakuló együttműködésben, amelynek célja a veszprémi munkavállalók mozgásperceinek növelése. Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne.
sport
Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.