A kiállítás az erdélyi szakrális építészet jellegzetes tájegységeit mutatja be festmények, rajzok, fényképek és reprodukciók segítségével, miközben a kalotaszegi, mezőségi, szilágysági, székelyföldi és szászföldi templomok ábrázolásain keresztül az egyes táji-történeti stílusok jellegzetességeivel is foglalkozik. Tárlatunk célja, hogy a látogatók számára átfogó képet nyújtson a szakrális épületek típusairól, a soknemzetiségű és sokvallású Erdélyről. Ehhez alaprajzok, szerkezeti és műszaki rajzok, látképek és templombelsőt ábrázoló grafikák, fényképek szolgálnak illusztrációul.
A Néprajzi Múzeum grafikáiból, fényképeiből válogatott, 1880 és 1920 között készült mintegy 60 darab grafika és fénykép gazdag művelődéstörténeti-néprajzi dokumentáció, ugyanakkor művészettörténeti szempontból is jelentős képzőművészi alkotások együttese.
A kiállítás bevezető része az erdélyi szakrális építészet iránti érdeklődést mutatja be, amely a 19. század végétől az első világháború kitöréséig volt a legélénkebb. A bemutatásra kerülő anyag három fontos tudományos esemény mellé csoportosul, amelyek nagyban befolyásolták az erdélyi templomépítészet dokumentálását. Az első az Ezredéves Országos Kiállítás, amely óriási impulzust adott az újabb tudományos igényű műemléki és néprajzi kutatások fellendüléséhez. A második fontos esemény az erdélyi templomok kutatásában a Malonyay Dezső (1866‒1916) koordinálásával meginduló, a magyarság néprajzát, népművészetét tájegységenként feldolgozó gyűjtőmunka volt. A harmadik fontos elem az erdélyi templomok dokumentálásában Kós Károly személye és tudományos munkássága, aki a népi építészetet tanulmányozva került egyre bensőségesebb kapcsolatba Kalotaszeggel.
A kiállítás első egységében fatemplomokat, tornyokat illusztráló rajzok kerülnek bemutatásra, amelyek a kalotaszegi, mezőségi és szilágysági típusokat örökítették meg. Ezek a legszebb példák arra vonatkozóan, hogy a történeti stílusokat nemcsak a legműveltebb, leggazdagabb vidékeken követték az építkezésben, hanem ‒ ha megkésve is ‒ ugyanilyen ízlés szerint építkeztek a szegényebb falvak is. A néprajzi kutatások ismerték fel leghamarabb, hogy a fatemplomok, tornyok leggazdagabb területe az ország északkeleti és keleti hegyvidéke.
A következő kiállítási egység a székelyföldi vártemplomokat mutatja be hiteles építészeti és néprajzi dokumentációkkal. A rendszerint gótikus stílusú templomokat ‒ a közelben élő szászok építményeihez hasonlóan ‒ fallal vették körül, hogy menedékként szolgáljanak a lakosságnak.
A harmadik kiállítási egységben a szász erődtemplomokat ismerhetjük meg. Kiállításunk magángyűjtőknek köszönhető tárgyi és viseletanyaga a templomerődbe menekült közösségek kultúráját jeleníti meg. Emellett bemutatjuk a székelyeknek, moldvaiaknak egyaránt lelki menedéket és feltöltődést nyújtó csíksomlyói búcsút a magyar néprajzi filmezés hőskorszakából, az 1940-es évek elejéről.
Kiállításunk emeleti szintjén a kortárs erdélyi képzőművészetbe nyújtunk bepillantást a Veszprém megyébe áttelepült művészek alkotásai révén.
A néprajzi múzeum anyagát Tasnádi Zsuzsanna, a kortárs művészeti anyagot Dohnál Szonja rendezte. A viseletek és a tárgyi anyag Bodor Dezső Károlynak, Hámori Sándornak és Lengyel Ágnesnek köszönhető.
