Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Wass Albert gondolatait idézik meg az egyetemen Wass Albert gondolatait idézik meg az egyetemen Felolvasóestet szerveztek a Pannon Egyetem Wass Albert műveiből. A péntek este kezdődött kulturális esemény szombaton folytatódik. 2020. február 29. 11:15 Magyarpolányi alkotások a várban Magyarpolányi alkotások a várban Kiállításon mutatkozik be a Magyarpolányi Nemzetközi Művésztelep a veszprémi közönségnek. A tárlat március 22-ig látogatható a Dubniczay-palota Várgalériájában. 2020. február 29. 10:30 Bepillantás az egykori Jutasi Altisztképző életébe Bepillantás az egykori Jutasi Altisztképző életébe Megújult intézménytörténeti kiállítás nyílt a Veszprém Megyei Levéltárban Erős hit, erős akarat címmel, mely az épületben korábban működött Jutasi Honvéd Altisztképző- és nevelő Intézetnek állít emléket. 2020. február 28. 15:39 Litvániában turnézik a Kabóca Litvániában turnézik a Kabóca A Kaunaszi Nemzeti Színház által szervezett Dive into the Theatre című fesztivál programjában szerepel márciusban a veszprémi Kabóca Bábszínház. 2020. február 28. 14:55 Házasodik a gazda: veszprémi csapat is fellépett a rijekai karneválon Házasodik a gazda: veszprémi csapat is fellépett a rijekai karneválon 2020-ban a horvátországi Rijeka viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet, ennek apropóján pedig Veszprém és a Bakony-Balaton régió is meghívást kapott a programsorozat egyik legnagyobb attrakciójának számító karneválra. A Kabóca Bábszínház és a Pannon Egyetem Veszprémi Egyetemi Színpad alkotta fellépőcsoportot portálunk is elkísérte az útra. 2020. február 28. 10:21 Sokkal gazdagabb a kulturális örökségünk, mint hinnénk Sokkal gazdagabb a kulturális örökségünk, mint hinnénk Persze ahhoz, hogy ezt elhiggyük, először el kell vetnünk azt a beidegződést, hogy kulturális örökség alatt csak régi, olykor romos épületeket vagy emlékműveket értünk. Az ENriCH (Tárd fel európai kulturális örökségedet! – Reveal YouropEaN Cultural Heritage) projektben fiatalok világítottak rá erre. 2020. február 26. 13:49 Hat ország fiataljai tárják fel kulturális örökségüket Veszprémben Hat ország fiataljai tárják fel kulturális örökségüket Veszprémben Észt, francia, német, osztrák, szlovén és magyar fiatalok nemzetközi projektben dolgoztak együtt, hogy tanulmányt írjanak, és politikai ajánlásokat fogalmazzanak meg a kultúráról. Március elején Veszprémben tartanak angol nyelvű konferenciát és városismereti játékot. 2020. február 24. 16:19 Meghalt Csukás István író Meghalt Csukás István író Életének 84. évében Csukás István, a nemzet művésze - közölte Facebook-oldalán az Újszínház. 2020. február 24. 11:26 Az utómunkálatoknál tart a Szeretfilm Stúdió új filmje Az utómunkálatoknál tart a Szeretfilm Stúdió új filmje 2020. február 21. 11:22 Már Európában vagyunk, csak fel kell ismerni! Már Európában vagyunk, csak fel kell ismerni! Első kézből kaphattak információt az Európa Kulturális Főváros projektről csütörtök este azok, akik ellátogattak az Utas és holdvilág antikváriumba. Azon kívül, hogy mitől lehet sikeres és mitől fulladhat kudarcba egy EKF cím, a résztvevők a célok megvalósításáért felelős kormánybiztos is közelebbről megismerhették. 2020. február 21. 0:59 Duplázik Dido Veszprémben Duplázik Dido Veszprémben Bejelentették az idei VeszprémFest fellépőit. 2020. február 20. 10:22 Farsang a Dózsavárosban Farsang a Dózsavárosban Idén is megrendezte hagyományos farsangi bálját szombaton a Dózsavárosi Baráti Kör. A bálon a Mokka zenekar zenélt. 2020. február 16. 13:05 Ruhadarabok minden élethelyzethez Ruhadarabok minden élethelyzethez A Kárpát-medence népviseleteit mutatja be a Laczkó Dezső Múzeum szombaton megnyitott új időszakos kiállítása. 2020. február 15. 19:07 Hamlet a Pannon Várszínházban Hamlet a Pannon Várszínházban Shakespeare egyik legismertebb drámáját, a dán királyfi történetét állította színpadra a Pannon Várszínház, Vándorfi László rendezésében. 2020. február 14. 16:13
... 176 177 178 179 180 ...
közélet
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon.
sport
Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza Novak Djokovics a 2028-as Los Angeles-i olimpiával kívánja lezárni teniszkarrierjét a Sportal.rs szerb portál szerint. Kentin Mahé szerint harminc százalék esélye van a Veszprémnek a Berlin ellen Korábbi játékosa, a francia Kentin Mahé szerint harminc százalék esélye van a Veszprémnek a német Füchse Berlin ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 11 védése Palasics Kristóf 11 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 32-28-as győzelméhez a GWD Minden ellen a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Folytatni a jó szereplést A listavezető Gyirmót után újabb élcsapattal találkozik a VSC Veszprém az NB III északnyugati csoportjának 24. fordulójában. A bakonyiak szombaton 16 órai kezdettel az Opus Tatabányát fogadják a Városi Stadionban. BL-negyeddöntő: ekkor mérkőzik a Berlinnel a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kijelölte a férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntők időpontjait. Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.