Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Öreg autó nem vén autó / – derekasan helytállt a Trabi a veteránautók versenyén! – Különösebb probléma nélkül érkezett célba az Audi Hungaria Classic 2008 népes mezőnye! A 76 autó a verseny két napja alatt közel hatszáz kilométert futott le a Balaton-felvidéken és a Dunántúl nyugati részén. 2008. szeptember 30. 17:25 Csontvázak a szekrényben / Kinek is van rejtegetnivalója? Czaun János alpolgármester maga adott választ azon kérdésekre, melyeket a szocialisták hétfői sajtótájékoztatója és az átadott, egyébként rendkívül rossz minőségű hangfelvétel felvetett. A kistérségi társulás alelnöki posztján Debreczenyi Jánost helyettesítő Czaun Jánosnak először volt alkalma reagálni az elhangzottakra, a felvételen szereplő pénzügyi bizottsági ülésen ugyanis nem volt jelen. Így tulajdonképpen a szocialisták által felvetett aggályokat egy olyan felvétel okozta, melyen túlnyomó részt két ember beszélget egy harmadikról, aki erre nem tud reagálni. A kistérségi társulás ügyeivel kapcsolatosan több személy érintettségére is fény derült. Az alpolgármester ezen ügyekben kívánt rendet tenni, mert mint fogalmazott, bizony több csontváz is lapult a szekrényben. 2008. szeptember 30. 16:39 „Kék” híreink / – elfogások hétvégéje – Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést egy balatonfüredi ruházati bolt tulajdonosa, miszerint szeptember 14-én éjszaka ismeretlen elkövető a bolt ajtaját kifeszítette, és onnan pénzkazettát tulajdonított el benne 170.000 forint készpénzzel. A bűncselekménnyel okozott kár megközelítőleg 180.000. Ft. 2008. szeptember 30. 16:37 Közterület-felügyelőket képeznek Veszprémben / – vizsgát is tesznek – Közterület-felügyelő szakmai képzés indult a múlt héten Veszprémben a Sédinfo szervezésében. A „tanulók” vizsga letételével bizonyíthatják rátermettségüket. 2008. szeptember 30. 16:28 Klímavédelem: még idén elindulhat a Zöld Beruházási Rendszer / - hazánk elsőként értékesített kibocsátási kvótát a klímavédelem érdekében - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kidolgozta azt a Zöld Beruházási Rendszert, amelyen keresztül többek között a lakossági és közszféra üvegházhatású gáz-kibocsátását kívánja csökkenteni. A tervek szerint még az idén kiírandó, több milliárd forint keretösszegű pályázaton többek között a meglévő épületek energia-hatékony felújítására és alacsony energiafogyasztású új épületek építésére lehet támogatást nyerni. Az épületekhez kapcsolódó kibocsátások adják ugyanis a teljes hazai üvegházhatású gáz kibocsátások 30 százalékát, a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia szerint ezt 2020-ra harmadával lehet csökkenteni. 2008. szeptember 29. 16:37 Folytatódik a lejárató kampány / Mihalovics: Meddig süllyed még a politikai kultúra Veszprémben? Újabb hadjáratba kezdtek a veszprémi szocialisták, folytatják azt a lejárató kampányt a másik oldalon álló közszereplőkkel szemben, mely sajnos az elmúlt két évben már helyben sem ismeretlen. A legelkeserítőbb, hogy már városi szinten sem áll meg a folyamat, a potenciális politikai hatalomszerzésnek a kistérséget is próbálják színterévé tenni ellenfeleink – mondta Mihalovics Péter, a Fidesz veszprémi alelnöke, reagálva az MSZP délelőtti sajtótájékoztatójára, melyen a veszprémi kistérség ügyeivel kapcsolatosan fogalmaztak meg kritikát, egy gazdasági bizottsági ülés hanganyagát is átadva a sajtó képviselőinek. 2008. szeptember 29. 15:33 Elkezdték az Óvári Ferenc utca felújítását Hat utcában és egy kisebb közben történik meg az utak rekonstrukciója, burkolása összesen 70 millió forintból. 2008. szeptember 29. 14:19 Döntik a Kinizsi utcai fákat A közüzemi vállalat munkatársai az elmúlt héten kivágták a Kinizsi utca 100 éves gesztenyefáit. A matuzsálemi kort megélt fák gyönyörűek voltak ugyan, de belülről elkorhadtak, ezáltal életveszélyessé váltak. Először a nagyobb ágakat távolították el, jelenleg a törzsek kidöntése, feldarabolása zajlik. A földben maradt tuskókat egy speciális eszközzel, az úgynevezett tuskómaróval távolítják el, ezzel lehetőséget biztosítva a régi harminc helyett hetven új vörösgesztenye ültetésére. A munkálatok várhatóan 1-2 hétig még eltartanak. 2008. szeptember 29. 14:13 Döntsön a polgármester: azonosul-e a kistérségi társulási ülésen elhangzottakkal / – jogszerű a hangfelvétel kiadása – „Kistérségre kényszerített döntések - Fidesz módra” címmel tartott sajtótájékoztatót hétfőn délelőtt a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője, Hartmann Ferenc, illetve az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke, Mazák György. 2008. szeptember 29. 13:26 Kiváló minősítést kapott a Légtérellenőrző Ezred / NATO ellenőrzés a veszprémi katonai alakulatnál Egy héten át ellenőrizte a NATO a Veszprémi Légtérellenőrző Ezred felkészültségét, hadműveleti feladat végrehajtó, logisztikai és védelmi képességeit. Az észak-atlanti katonai szövetség 12 államából összesen 90 ellenőr érkezett Veszprémbe. Katonáinknak elméleti és gyakorlati vizsgát kellett tenniük, valamint éleslövészeten is értékelést kaptak. Az alakulat végül megkapta a "feladatképes" minősítést – tájékoztatott Szűcs Pál, az ezred parancsnoka. A vizsgafeladatok egy részét jól, a légtér-ellenőrzési speciális feladatokat kiválóan teljesítették a veszprémi katonák. 2008. szeptember 29. 0:18 50 éves a Kinizsi Bank / Újabb fióknyitás, szervezeti átalakítás A Nagyvázsonyban alapított pénzintézet idén ünnepli 50. évfordulóját, bankként pedig kereken egy éve állnak ügyfeleik rendelkezésére. Az új szintre lépést a pénzügyi szférában elsőként tette meg a Kinizsi Takarékszövetkezet, dinamikus fejlődésükkel hamar a régió meghatározó bankájává nőtték ki magukat. Az első nagyvázsonyi fiók után sorra nyitották újabb és újabb fiókjaikat. Ma csak Veszprém megyében van 14, Pest megyében 2, legutóbb pedig Székesfehérváron is nyitottak egyet. A pénzintézet mérlegösszege kis híján eléri a 30 milliárd forintot, betétállományuk 24,3 milliárd forint, mely további 14 milliárdos hitelállománnyal párosul. 2008. szeptember 28. 23:07 Burgonyafesztivál Olaszfaluban / Székely kaput ígértek a kökösiek Olaszfaluban, a bakonyi krumpli hazájában ünnepelték szombaton a burgonyatermesztők a bőségesnek ígérkező idei termést. A Bakonyi Krumpliszüret és Művészeti Fesztivált hatodik alkalommal rendezték meg a kistelepülésen, melynek lakóinak nagy része egyébként burgonyatermesztésből él. A burgonya évében a rendezvény a KDRFT-től is támogatást kapott. 2008. szeptember 28. 18:57 Áramszünet az egyetemi városrészben / Elmaradt a Hyppolit Szombaton este tíz óra előtt teljes áramszünet volt Veszprém egyetemi városrészében. A meghibásodás okát egyelőre nem tudjuk, a hibát az EON szakemberei kevesebb mint egy óra alatt kijavították. Az áramszünet miatt félbe kellett hagyni a Petőfi Színházban a Hyppolit a lakáj című előadást. A nézőket vészvilágítás mellett kísérték ki az épületből, az előadást egy későbbi időpontban újra megtartják, melyre érvényesek lesznek a szombat estére szóló jegyek, bérletek. 2008. szeptember 28. 18:12 20 éves a villamosmérnök képzés Veszprémben A villamosmérnöki szak indítását 1987-ben engedélyezték, majd 1988 szeptemberében indult az első évfolyam, és az első villamosmérnökök 1991-ben vehették át a diplomát. A képzés ma ünnepli 20. évfordulóját, és együttműködési szerződést írtak alá a Kolozsvári Műszaki Egyetemmel. 2008. szeptember 28. 11:23
... 1558 1559 1560 1561 1562 ...
sport
MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Nem akart hős lenni, csak önmaga maradni – exkluzív interjú Kiss Balázzsal Veszprém első olimpiai bajnokaként kalapácsvetésben a csúcsra jutott, de a valódi próbatétel a dobogóról lelépve kezdődött számára. Kiss Balázzsal atlantai sikerének harmincéves jubileuma alkalmából arról beszélgettünk, miként lett a sportolóból vállalkozó, aki ma már a győzelem helyett azért küzd, hogy minden helyzetben önmaga maradhasson. Bajnokok Ligája: az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben az idényben, de ehhez éppen a címvédő Paris Saint-Germain labdarúgócsapatán kellene túljutnia a negyeddöntőben.
kézilabda
Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében. Rosta Miklós visszatér a Szeged kézilabdacsapatához Rosta Miklós nyártól visszatér az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatához - jelentette be a Magyar Kupában címvédő klub vasárnap. Férfi kézilabda NB I/B: alulmaradtak a veszprémi csapatok A Veszprémi Kézilabda KFT idegenben szenvedett vereséget az OTP Bank–Pick Szeged U21 otthonában, míg a Veszprém Handball Academy U21 hazai pályán maradt alul a Mezőkövesdi KC ellen a férfi kézilabda NB I/B hétvégi fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.