Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Life&Style TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Az állami egészségügynek és a magánegészségügyi szektornak is ugyanaz a célja a nap végén: a betegek érdekeit a legjobban képviselni. Az ehhez vezető út viszont merőben különbözik, és amíg az állami szektorban sokszor csak egy TAJ-szám a páciens, addig a magánorvosi központok pont arra a bizalomra építkeznek, amire a legnagyobb szüksége van annak, aki valamiért orvoshoz fordul. Legalábbis a TritonLife Csoportnál így gondolkodnak, az eddigi eredményeik pedig úgy tűnik, hogy visszaigazolják ezt a stratégiát, ami még így is csak egy szelete annak a folyamatnak, ahogyan Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója építkezik, többek közt a veszprémi központjaiban. 2024. december 21. 12:19 Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője közélet Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban. 2024. december 21. 9:43 Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban külföld Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok. 2024. december 20. 21:40 Mutatjuk, melyik élelmiszernél lehet és melyiknél tilos kicentizni a szavatossági időt egészség Mutatjuk, melyik élelmiszernél lehet és melyiknél tilos kicentizni a szavatossági időt „A tejesdobozokra a lejárati időt miért nem oda írják, ahova odaírják, hogy hova írják?” Az ismert hazai humorista által felvetett dilemmáról hosszan el lehetne vitatkozni, viszont most mégsem ezt tesszük, hanem a divany.hu segítségével körbe nézünk a hűtőszekrényekben és megnézzük, melyik élelmiszereknél lehet rugalmasan kezelni a szavatosságot és hol érdemes a saját egészségünk megóvása érdekében fegyelmezetten betartani azt. 2024. december 27. 22:27 Elkészült a Szabadság tér! közélet Elkészült a Szabadság tér! Minden korlátozás megszűnt, péntektől kezdve újra teljesen használható a Szabadság tér. 2024. december 20. 15:15 Elfogadta a 2025-ös költségvetést a parlament közélet Elfogadta a 2025-ös költségvetést a parlament A törvényt 125 igen, 56 nem szavazattal hagyta jóvá az Országgyűlés. 2024. december 20. 11:55 Az Emberkék Alapítvány és az Angyalok - Példaértékű gyógyító ajándékozás közélet Az Emberkék Alapítvány és az Angyalok - Példaértékű gyógyító ajándékozás Hatalmas civil összefogást hozott létre az Emberkék Alapítvány csapata, akik 27 tartósan, krónikusan beteg gyermek karácsonyi kívánságait váltották valóra. Az alapítvány segítségével az adományozók találkozhattak a gyerekekkel és személyesen adták át ajándékaikat Veszprémben, a Hangvillában december 19-én. 2024. december 20. 2:04 Akár elégedetten hátra is dőlhetnénk, de az elődök példája ösztökél bennünket, hogy nem szabad megállni! Porga Gyula Akár elégedetten hátra is dőlhetnénk, de az elődök példája ösztökél bennünket, hogy nem szabad megállni! A polgármester hagyományos karácsonyi ünnepségén a történelem korszakain keresztül is értékelte Veszprém mostani teljesítményét, valamint a jelen korban is összevetette a többi magyar várossal. Célul pedig azt tűzte ki, hogy hamarosan az európai városok élmezőnyében is megtehesse ezt. Ugyanezen a rendezvényen adta át Rasovszky Kristófnak és Szokolai Lászlónak Veszprém város díszpolgári címét. 2024. december 20. 11:24 A világi kihívásokra Krisztusnál ott vannak a válaszok, csak hidat kell építeni hozzá! Udvardy György A világi kihívásokra Krisztusnál ott vannak a válaszok, csak hidat kell építeni hozzá! Az emberek vágynak arra, hogy válaszokat kapjanak világi kérdéseikre, de az ideológiáktól és politikától polarizált társadalmakban erre egyre kevesebb esélyük van. Pedig csupán a keresztény egyház felé kellene fordulniuk, ahol számos világi kérdésre ott van a válasz. Dr. Udvardy György, veszprémi érsek szeretné, ha 2025-ben ebbe az irányba mozdulnának el a közösségek, segítsége pedig egy olyan lány lehet, akit jövőre emel a magyarországi boldogok sorába az anyaszentegyház. Róla, azaz Bódi Mária Magdolnáról is beszélgettünk az egyházi vezetővel, de szóba került az ukrajnai háború és a remény zarándokai is, valamint az, hogy karácsony valóban a szeretet ünnepe-e? 2024. december 22. 1:27 Együttműködés a roncskutatók és a múzeum között Laczkó Dezső Múzeum Együttműködés a roncskutatók és a múzeum között Együttműködési megállapodást kötött a Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Roncskutató Egyesület, akik korábban már közösen tártak fel két második világháborús vadászgépet is Ajkánál, illetve a Balatonban. 2024. december 20. 15:17 Mit tud a dubai csoki, amit más nem? - Marketinget legfőképp Hétvezér Mit tud a dubai csoki, amit más nem? - Marketinget legfőképp Valamit rosszul tudtunk a marketingről. Amikor már komplett tudományterületté nőtte ki magát a közgazdaságtanból az, hogy egy terméket megszerettessenek a vevőkkel és minden szelet csokoládé eladására külön stratégiát is alkotnak az irodaházak minimalista stílusában berendezett tárgyalóiban a marketingcsapat fiatalosan dinamikus tagjai, akkor az ember olyan értetlenül áll a dubai csoki népszerűsége előtt, mint John Travolta a Ponyvaregény mémmé vált jelenetében. Hiszen egy óriásplakáton sem köszön vissza, egy televíziós reklám sem szól arról, de még a Youtube-videók elején sem idegesít tizenöt másodpercen keresztül az a bejátszás, hogy milyen jó ez a tejcsokiba burkolódzó pisztáciakrémes tahinises – pirított török cérnametéltes – arab édesség-csoda. 2024. december 19. 15:49 2025 fontos dátumai: mit érdemes bekarikázni az új naptárban? közélet 2025 fontos dátumai: mit érdemes bekarikázni az új naptárban? Hosszú hétvégék, áthelyezett munkanapok, iskolai szünetek: hogyan alakul az évünk? 2025. január 2. 15:29 Búcsú Papp Sándortól, egy kompromisszumok nélküli valódi humanistától közélet Búcsú Papp Sándortól, egy kompromisszumok nélküli valódi humanistától Egy ízig-vérig humanista ember, aki kémia tudományok doktoraként fejből szavalt verseket. Rektor-helyettesi felterjesztését először azért vetették el, mert nem volt párttag, később mégis a tekintélye miatt megkapta ezt a kinevezést. Rajta tört meg Veszprémben a kommunista munkáspárt építése - ahogy akkor viccesen emlegették. A rendszerváltás után politikusként is egyenes gerincű maradt, Antall József nagyra becsülését pedig egy olyan döntés miatt nyerte el, amikor valójában visszautasította a miniszterelnököt. Papp Sándor, Veszprém díszpolgára idén novemberben hunyt el. Az alábbi sorokban változtatás nélkül közöljük Fenyvesi Ottó, József Attila-díjas író, költő nekrológját, amiből nem csak Papp Sándor európai, humanista személyisége rajzolódik ki, hanem a rendszerváltás-kori magyar közélet minősége is. 2024. december 21. 12:08 Rasovszky Kristóf és Szokolai László Veszprém díszpolgárai lettek közélet Rasovszky Kristóf és Szokolai László Veszprém díszpolgárai lettek Rasovszky Kristóf, olimpiai bajnok nyílt vízi úszó és edzője, Szokolai László csütörtök este a polgármester karácsonyi ünnepségének keretében vehették át a megtisztelő kitüntetést. 2024. december 19. 19:52
... 130 131 132 133 134 ...
sport
MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Nem akart hős lenni, csak önmaga maradni – exkluzív interjú Kiss Balázzsal Veszprém első olimpiai bajnokaként kalapácsvetésben a csúcsra jutott, de a valódi próbatétel a dobogóról lelépve kezdődött számára. Kiss Balázzsal atlantai sikerének harmincéves jubileuma alkalmából arról beszélgettünk, miként lett a sportolóból vállalkozó, aki ma már a győzelem helyett azért küzd, hogy minden helyzetben önmaga maradhasson. Bajnokok Ligája: az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben az idényben, de ehhez éppen a címvédő Paris Saint-Germain labdarúgócsapatán kellene túljutnia a negyeddöntőben.
kézilabda
Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében. Rosta Miklós visszatér a Szeged kézilabdacsapatához Rosta Miklós nyártól visszatér az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatához - jelentette be a Magyar Kupában címvédő klub vasárnap. Férfi kézilabda NB I/B: alulmaradtak a veszprémi csapatok A Veszprémi Kézilabda KFT idegenben szenvedett vereséget az OTP Bank–Pick Szeged U21 otthonában, míg a Veszprém Handball Academy U21 hazai pályán maradt alul a Mezőkövesdi KC ellen a férfi kézilabda NB I/B hétvégi fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.