Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kézilabda

Konkoly Csaba távozott, az Éles-Danyi páros veszi át az irányítást Veszprémi KKFT Konkoly Csaba távozott, az Éles-Danyi páros veszi át az irányítást A kézilabda NB I-ben szereplő Fejér-B.Á.L. Veszprém vezetősége felmentette Konkoly Csaba vezetőedzőt a munkavégzés alól. Éles József klubtulajdonos megkeresésünkre elmondta, hálával tartozik a trénernek, hiszen irányításával történelmi győzelmet aratott a csapat az Európa-ligában. 2023. március 31. 8:48 BL-negyeddöntőben a Telekom Veszprém! One Veszprém HC BL-negyeddöntőben a Telekom Veszprém! A házigazda Telekom Veszprém 38-33-ra nyert az OTP Bank-Pick Szeged ellen a kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának csütörtök esti visszavágóján. Az „Építők” kettős győzelemmel, 74-56-os összesítéssel jutott a sorozat negyeddöntőjébe, ahol a lengyel bajnok Kielce lesz az ellenfele. 2023. március 30. 20:20 SEHA-liga: a Veszprém U21-es csapata áll ki a negyeddöntőre One Veszprém HC SEHA-liga: a Veszprém U21-es csapata áll ki a negyeddöntőre A veszprémi kézilabdaklub szerda délután hivatalos oldalán közölte, hogy az U21-es csapatával áll ki a szerb Partizan Beograd elleni negyeddöntőre. 2023. március 29. 18:54 Vajlupau: Csak az első félidejét nyertük meg az összecsapásnak! One Veszprém HC Vajlupau: Csak az első félidejét nyertük meg az összecsapásnak! Csütörtökön este (18.45) folytatódik a történelmi párharc: a tizenhárom gólos előnyt kialakító Telekom Veszprém az OTP Bank-Pick Szegedet fogadja az arénában a kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának visszavágóján. 2023. március 29. 12:29 Golovin kihirdette Izland elleni keretét női kézilabda-válogatott Golovin kihirdette Izland elleni keretét Golovin Vlagyimir, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 19 fős keretét az Izland elleni világbajnoki selejtezőkre. 2023. március 27. 14:49 Éles József kontra Kékes testvérek Erről jut eszembe… Éles József kontra Kékes testvérek Az ezredfordulón a Dunaferr 5800 néző előtt verte a Veszprémet és bajnok lett a kézilabda NB I-ben, Éles József csalást kiáltott... – Darcsi István jegyzete. 2023. március 28. 6:01 A Szeged visszatéríti a veszprémi visszavágó jegyeinek árát férfi kézilabda BL A Szeged visszatéríti a veszprémi visszavágó jegyeinek árát Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata visszatéríti szurkolóinak a Bajnokok Ligája rájátszás első fordulójának csütörtöki visszavágójára szóló jegyek árait. 2023. március 27. 12:05 Újabb győzelmet aratott a VPSE Veszprém Pannon SE Újabb győzelmet aratott a VPSE A Veszprém Pannon SE háromgólos diadalt aratott a SZESE Győr otthonában a női kézilabda NB II vasárnapi mérkőzésén. 2023. március 26. 15:01 A Veszprém nyerte az NB I/B vármegyei rangadóját Veszprém Handball Academy A Veszprém nyerte az NB I/B vármegyei rangadóját Idei hetedik bajnokiját is megnyerte a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia (BFKA) Veszprém, amely szombat este négy góllal győzött a sereghajtó Ajka vendégeként a másodosztályú kézilabda-bajnokságban. 2023. március 25. 21:11 Mindkét pontot elvitte Veszprémből a Gyöngyös Veszprémi KKFT Mindkét pontot elvitte Veszprémből a Gyöngyös A hazai pályán játszó Fejér-B.Á.L. Veszprém nem tudott meglepetést okozni, hat góllal alulmaradt a Gyöngyössel szemben a férfi kézilabda NB I szombat esti találkozóján. 2023. március 25. 19:46 Pontot raboltak a Telekom Veszprémtől! One Veszprém HC Pontot raboltak a Telekom Veszprémtől! A Telekom Veszprém 29-29-es döntetlent játszott a házigazda Nemzeti Kézilabda Akadémiával a férfi kézilabda NB I alapszakaszának szombat esti mérkőzésén. Az „Építők” így elvesztette hibátlan mutatóját a sorozatban. 2023. március 25. 19:35 Még 150 helyet szabadítottak fel a Veszprém-Szeged visszavágóra One Veszprém HC Még 150 helyet szabadítottak fel a Veszprém-Szeged visszavágóra A nagy érdeklődésre való tekintettel és a szakhatóságokkal egyeztetve még 150 helyet felszabadítottak a szervezők a Veszprém-Szeged párharc jövő csütörtöki visszavágójára a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásában. 2023. március 24. 14:22 Fél lábbal a negyeddöntőben a Veszprém – kiütéssel zárult a történelmi BL-rangadó! One Veszprém HC Fél lábbal a negyeddöntőben a Veszprém – kiütéssel zárult a történelmi BL-rangadó! A Telekom Veszprém megsemmisítő, tizenhárom gólos diadalt aratott az ősi rivális OTP Bank-Pick Szeged ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának szerda esti, első felvonásán. 2023. március 22. 20:20 Meglepetések a meccskeretekben One Veszprém HC Meglepetések a meccskeretekben Az OTP Bank-Pick Szeged és a Telekom Veszprém szerda (ma) esti tizenhatos meccskerete is ismertté vált. A két csapat 18.45-től csap össze a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában Szegeden. 2023. március 22. 12:36
... 175 176 177 178 179 ...
közélet
Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön. Gulyás Gergely: Magyarország energiaellátása biztosított Magyarország az energiaellátás szempontjából számtalan kockázattal szembesül, de pillanatnyilag mind az ország gáz- és áramellátása, mind az üzemanyagellátás biztosított - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. A Jost is csatlakozott a Sportrégió célkitűzéseihez Újabb veszprémi cég vállal szerepet abban a kialakuló együttműködésben, amelynek célja a veszprémi munkavállalók mozgásperceinek növelése. Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne.
sport
Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.