Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

egyház

A római hócsoda helyszínén az egyház átalakulásáról és Bódi Mária Magdolnáról kereszténység A római hócsoda helyszínén az egyház átalakulásáról és Bódi Mária Magdolnáról Egy valódi csoda történt Rómában – augusztus közepén az Esquilinus-domb fölött nekiállt esni a hó. A legenda szerint az ötödik században Libériusz pápa ebbe rajzolta be annak a bazilikának az alaprajzát, amit ma is tömegek keresnek fel minden évben. De nem csak a turisták jönnek ide, Ferenc pápa is gyakran jár ide imádkozni, ráadásul sokszor előre nem is jelzi látogatását. Itt, a Santa Maria Maggiore-bazilikában találkoztunk és beszélgettünk a templom főapátjával, Ferenc pápa egyik bizalmasával, Rolandas Makrickas-al és Törő Andrással, a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektorával a kereszténység átalakulásáról és persze Bódi Mária Magdolnáról. 2025. április 19. 17:27 Szent kapu által részesedhetnek a teljes búcsú ajándékában a fogvatartottak közélet Szent kapu által részesedhetnek a teljes búcsú ajándékában a fogvatartottak A veszprémi börtönben csütörtökön igen különleges, rendhagyó esemény zajlott: megnyílt a szent kapu, Udvardy György veszprémi érsek által pedig többen keresztségben, bérmálásban, valamint az első áldozás szentségében részesülhettek. 2025. április 12. 14:41 Mi történik a Sixtus-kápolnában pápaválasztáskor? egyház Mi történik a Sixtus-kápolnában pápaválasztáskor? „Habemus papam!” Magyarul: van pápánk! Erre a mondatra vár több ezer ember a római Szent Péter téren, a világon pedig több milliárdan akkor, amikor a pápai trón megüresedik, a bíborosok pedig bezárkóznak a Sixtus-kápolnába, hogy megválasszák a római katolikus egyház vezetőjét. Ferenc pápa halála után a bíborosok nemsokára ismét bezárkóznak a vatikáni Sixtus-kápolnába, hogy megválasszák az új egyházfőt, aki meglepő módon nem törvényszerű, hogy maguk közül kerüljön ki, de még papnak sem kell lennie. 2025. március 19. 21:40 Ferenc pápa felkelt kórházi ágyából közélet Ferenc pápa felkelt kórházi ágyából Ferenc pápa nyugodtan töltötte az éjszakát, felkelt kórházi ágyából, és ülve fogyasztotta el reggelijét - jelentette a Szentszék csütörtök reggel újabb közleményben az egyházfő egészségi állapotáról. 2025. február 20. 11:31 Történelmi esemény lesz Veszprémben Bódi Mária Magdolna áprilisi boldoggá avatása Bódi Mária Magdolna Történelmi esemény lesz Veszprémben Bódi Mária Magdolna áprilisi boldoggá avatása Magyarország több mint kilencven boldogot és szentet adott már a katolikus egyháznak, április 26-án pedig ez tovább gyarapodik, amikor a Veszprém Aréna melletti területen ünnepélyes liturgián Erdő Péter bíboros a Szentatya megbízásából ki fogja hirdetni Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását. Az eseményre több ezer hívőt várnak, az ünnepség részleteiről pedig Udvardy György, veszprémi érsek és Porga Gyula polgármester tartottak sajtótájékoztatót hétfő délután. 2025. február 4. 11:04 “Isten belép az emberi életbe, és megszenteli azt” közélet “Isten belép az emberi életbe, és megszenteli azt” Az Istent dicsőítő angyalok éneke hívott ma éjszaka bennünket össze és mi is szeretnénk csatlakozni az ő dicsérő énekükbe. Szeretnénk tanúi és részesei lenni Jézus Krisztus születésének, szeretnénk, hogyha ez az ünnep bennünk is megszületne, átalakítana és átformálna bennünket. -mondta el érsek atya köszöntőjében. 2024. december 25. 9:44 Steinbach József: a gyógyulás útja a másikra figyelő bibliai kedvesség közélet Steinbach József: a gyógyulás útja a másikra figyelő bibliai kedvesség A világnak a másikra figyelő, az életet építő "bibliai kedvességre" van szüksége; és ez egyben a gyógyulás egyetlen útja is, mert a másikra figyelve az ember elszakad a saját sebeitől. Erről beszélt Steinbach József református püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából. 2024. december 25. 9:28 Szemerei János: Jézus békéje nem olyan, mint amit a világ adhat közélet Szemerei János: Jézus békéje nem olyan, mint amit a világ adhat Jézus békéje nem olyan, mint amit a világ adhat, nem fegyverekkel szerzik és tartják meg, de a végső győzelem mégis az övé - mondta Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából. 2024. december 25. 9:28 Erdő Péter: életünk az Istennel való találkozás felé tart közélet Erdő Péter: életünk az Istennel való találkozás felé tart Az ember és az emberiség élete is az Istennel való találkozás felé tart - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. 2024. december 25. 9:28 A világi kihívásokra Krisztusnál ott vannak a válaszok, csak hidat kell építeni hozzá! Udvardy György A világi kihívásokra Krisztusnál ott vannak a válaszok, csak hidat kell építeni hozzá! Az emberek vágynak arra, hogy válaszokat kapjanak világi kérdéseikre, de az ideológiáktól és politikától polarizált társadalmakban erre egyre kevesebb esélyük van. Pedig csupán a keresztény egyház felé kellene fordulniuk, ahol számos világi kérdésre ott van a válasz. Dr. Udvardy György, veszprémi érsek szeretné, ha 2025-ben ebbe az irányba mozdulnának el a közösségek, segítsége pedig egy olyan lány lehet, akit jövőre emel a magyarországi boldogok sorába az anyaszentegyház. Róla, azaz Bódi Mária Magdolnáról is beszélgettünk az egyházi vezetővel, de szóba került az ukrajnai háború és a remény zarándokai is, valamint az, hogy karácsony valóban a szeretet ünnepe-e? 2024. december 22. 1:27 Közös tanácskozást tartottak a romániai és a magyar katolikus püspöki konferenciák Bukarestben kultúra Közös tanácskozást tartottak a romániai és a magyar katolikus püspöki konferenciák Bukarestben Közös tanácskozást tartottak a romániai és a magyar katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai Bukarestben csütörtökön és pénteken - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata pénteken az MTI-vel. 2024. október 13. 13:02 Ranolder János veszprémi püspökre emlékeztek Ranolder János veszprémi püspökre emlékeztek Péntek délután a Tűztorony udvarán található Pantheonnál koszorúzták meg Ranolder János 2004 augusztusában felállított emléktábláját, emlékezve ezzel a veszprémi püspökre, a nőnevelés apostolára, az irgalmas nővérek és az angolkisasszonyok intézetének megalapítójára. 2024. augusztus 16. 21:00 Krisztus sebeit is magán viselte a szentéletű veszprémi apáca, mégis alig ismerjük az életét kereszténység Krisztus sebeit is magán viselte a szentéletű veszprémi apáca, mégis alig ismerjük az életét A Szentatya májusban döntött arról, hogy Bódi Mária Magdolnát a boldogok sorába emeli, ezzel a Veszprémhez kötődő szentéletű személyek között Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre, Szent Margit mellett immáron a vértanúhalált halt fiatal lányt is tisztelhetik a keresztény katolikusok. Van viszont még egy olyan ember, akinek élete összefonódott Veszprémmel, mégis Olaszországban sokkal nagyobb kultusz övezi a nevét, mint Magyarországon. Boldog Ilona a mai Margit-romok között élte az életét, a legendák pedig arról szólnak, hogy itt több csoda is történt az apácával, de mindez csupán egy középkori egyházpolitikai vita miatt lett szélesebb körben ismert. 2024. június 18. 15:21 Udvardy György veszprémi érsek az egyház és a politika kapcsolatáról Udvardy György veszprémi érsek az egyház és a politika kapcsolatáról A politika és az egyház kapcsolata az évszázadok során folyamatosan változott, hol szorosan összefonódtak, hol pedig a legélesebb ellentétek alakultak ki a törésvonalaik mentén. Hogy van-e joga egyházi vezetőknek felszólalni politikai kérdésekben az még ma is komoly viták tárgyát képezi, arra pedig sokan nem is gondolnak, hogy lehet úgy is beszélni a politikáról egyházi szemüvegen keresztül, hogy egyébként ne essen az ember pártpolitikai állásfoglalás hibájába. Márpedig Udvardy György, veszprémi érseknek sikerült ez, aki a Youtube-on közzétett videójában nyílegyenesen jelölte ki, hogy keresztény felfogással miként kell a politikára és a politikai vezetőkre gondolni és hozzájuk viszonyulni. 2024. június 7. 12:15
1 2 3 4 5 ...
közélet
Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten több magyarországi helyszínen a közös műveleti és reagálási képességek fejlesztése érdekében - közölte Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök. Miért szorong a modern ember, ha látszólag mindenünk megvan? Paradox helyzetben éljük a mindennapjainkat. A statisztikák szerint sosem kaptunk még ennyi időt és lehetőséget a sorstól, a modern ember mégis folyamatosan szorong és fáradt. De vajon mi áll a kollektív borúlátás mögött, és miként nyerhetünk vissza akár tizennégy évet is az életünkből? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Mathias Corvinus Collegium veszprémi képviseletének rendhagyó, Nemesvámoson tartott előadásán.
sport
Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján. Tour de Hongrie: Söderqvist az első svéd győztes, Valteré a fehér, Fetteré a piros trikó Jakob Söderqvist nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján Tim Merlier diadalmaskodott. Az összetett legjobb magyarjaként a kilencedik Valter Attila érdemelte ki a fehér, Fetter Erik pedig a legjobb hegyi menőnek járó piros trikót.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.