Kilián László, a Művészetek Háza Veszprém munkatársa felhívta a figyelmet: fontos tudatosítani a veszprémi emberekben, hogy a városnak milyen jelentős kötődése van a katolikus egyházhoz, s rögtön át is adta a szót Takáts István atyának, aki szintén szólt az emlékezőkhöz.
Az atya feltette a kérdést, vajon mitől lesz egy élet beteljesedett? Hogyan lesz egy élet emlékezetre méltó? Szerinte ez akkor lehetséges, hogy ha mindazt, amink van, a jó szolgálatába állítjuk, továbbá, ha felismerjük, hogy Isten nem egy kész világba helyezett minket, hanem egy olyanba, ahol a mi áldozatvállalásunk számára is sok a lehetőség. Ranolder Jánosra emlékezve azt a bátorságot is ünnepeljük, ami felismerte az iménti igazságot, és ennek megfelelően tudott dönteni.
Ranolder szükséges és modern képességekkel vértezte fel a leendő családanyákat. Minden iskola egy kísérlet arra, hogy a társadalom egy ideális változata jöjjön létre, mind színvonalban, mind lelkiségben. Ranolder különösen érzékeny volt a nehézsorsúak iránt, ez a Ferenc József-alapítványban testesült meg. Életpéldája a ma emberét is bátorrá teszi és ösztönzi. Arra emlékeztet, hogy amink van, azt a közjó felé fordítsuk.
Hegedűs Barbara alpolgármester örömét fejezte ki, amiért egy megújult téren emlékezhetünk, egy nemes környezetben mutathatjuk meg, hogy kik azok a személyek a város életében, akik mind az idelátogatóknak, mind a lakóknak fontosak, hiszen ezen elődök szellemisége, tudása, munkája példaként szolgálhat, iránytűt jelenthet.
Ranolder fontos értékeket teremtett, amelyekhez ma is hűek lehetünk – folytatta Hegedűs. Bízik abban, hogy minden évben erőt ad majd az emlékezés ahhoz, hogy példát vegyünk a veszprémi püspökről.
Végül az angolkisasszonyok nevében Zsuzsanna nővér szólt, aki Ranolder János munkásságának részleteiről beszélt. A nővér még ismert olyan idősebb asszonyokat, akik személyesen is ismerték Ranolder Jánost.
Az ünnepély végén elhelyezték az emlékezés koszorúit.
