Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

Miért járjunk egyetemre, ha van mesterséges intelligencia?

2026. január 16. 15:27
Miért éri meg diplomát szerezni, amikor van ChatGpt? Ezzel a provokatív felvetéssel indult a Pannon Egyetem nyílt napja, Abonyi János rektor előadásával. 

A Pannon Egyetem nyílt napjára nagy számban érkeztek középiskolások, szülők és érdeklődők, akik átfogó képet kaphattak az egyetem képzési kínálatáról, valamint betekintést nyerhettek az egyetemi élet mindennapjaiba. A látogatók szaktájékoztatókon vehettek részt, megtekinthették az egyetem laborjait, illetve kollégiumlátogatásokon is részt vehettek.

A hivatalos megnyitóra tízkor került sor az A épület nagyelőadójában. A rendezvényt Dr. Abonyi János rektor nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta: a nyílt nap célja nem csupán az, hogy bemutassa az egyetem szakjait, képzéseit, hanem, hogy átadja azt a közösségi élményt és szemléletet, amely a Pannon Egyetemet jellemzi. Bízik abban, hogy a résztvevők közül sokan szeptembertől már hallgatóként térnek vissza az intézménybe.

Előadásában a rektor több nézőpontból közelítette meg a felsőoktatás jövőjének kérdését: egyetemi vezetőként, mesterséges intelligenciával foglalkozó szakemberként és szülőként is megosztotta gondolatait. Kiemelte, hogy a pályaválasztás elsőre csupán szak- és intézményválasztásnak tűnik, valójában azonban hosszú távon meghatározza az ember gondolkodásmódját, értékrendjét és jövőbeli lehetőségeit.

Abonyi János rámutatott: a diploma továbbra is jelentős értéket képvisel a munkaerőpiacon. A Pannon Egyetem diplomás pályakövetési adatai szerint az intézményben végzettek gyorsan és jó feltételekkel helyezkednek el a munkaerőpiacon.

A rektor hangsúlyozta: a diploma nemcsak tudást, de elkötelezettséget és problémamegoldó képességet is jelez a munkáltatók számára. Emellett kiemelt szerepe van az egyetemi évek alatt kialakuló társadalmi és szakmai kapcsolatrendszernek, amelyhez a Pannon Egyetem kiterjedt vállalati és intézményi hálózata is hozzájárul.

Az előadás jelentős része a mesterséges intelligencia és az automatizáció hatásairól szólt.

Abonyi szerint a jövőben egyre fontosabbá válnak az olyan készségek, amelyeket nem lehet automatizálni.

Többet ér majd a kritikus gondolkodás vagy a kommunikációs készség. Emellett a Pannon Egyetemen külön kurzus foglalkozik a mesterséges intelligencia tudatos és etikus alkalmazásával, amely az elmúlt félévben is nagy népszerűségnek örvendett a hallgatók körében. A jövő egyetemét a rektor egyfajta edzőteremként és műhelyként írta le, ahol projektalapú, gyakorlatorientált oktatás zajlik.

Szó esett arról is, hogy a Pannon Egyetem nagy hangsúlyt fektet a hallgatók személyes fejlődésére. A belépő hallgatók kompetenciamérésen vesznek részt, a diploma mellé egy úgynevezett kompetenciaútlevél is társul, amely hitelesen igazolja a megszerzett készségeket és képességeket.

A rektor beszédében Veszprém szerepét is hangsúlyozta. Mint fogalmazott, a Bakony és a Balaton közelsége, valamint a város kulturális fejlődése különleges életminőséget biztosít az egyetemi évek alatt. Véleménye szerint mindez hozzájárul ahhoz az „életérzéshez”, amely a pannonos hallgatói létet meghatározza.

Az előadás végén Abonyi kiemelte: a Pannon Egyetem diplomája nemcsak országosan, hanem nemzetközi szinten is elismert, az intézmény több rangsorban a világ felső öt százalékában szerepel. A nemzetközi kapcsolatrendszer és a támogató egyetemi közösség biztos alapot ad a hallgatóknak ahhoz, hogy megtalálják helyüket a hazai vagy akár a nemzetközi munkaerőpiacon is.

A nyílt nap programjai a megnyitót követően egész nap folytatódtak, lehetőséget adva az érdeklődőknek arra, hogy személyesen is megtapasztalják, mit jelent pannonosnak lenni.

Szabó Eszter
Vámosi Patrik
további cikkek
Angolból írásbeliztek ma az érettségizők közélet Angolból írásbeliztek ma az érettségizők Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgái csütörtökön 9 órakor megkezdődtek; középszinten 1147 helyszínen 47082, emelt szinten 296 helyszínen 29 084 vizsgázó tesz érettségi vizsgát angol nyelvből - közölte az Oktatási Hivatal (OH). 2026. május 7. 12:51 A honfoglalás és a reformáció is szerepelt a történelem vizsgán közélet A honfoglalás és a reformáció is szerepelt a történelem vizsgán A honfoglalás, a reformáció és a dualizmus is szerepelt a szerdai történelem érettségi feladatsorában – írta az Eduline.hu. 2026. május 6. 9:56 A gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! – utánajártunk, mi zajlik a Budapest School Veszprém falain belül közélet A gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! – utánajártunk, mi zajlik a Budapest School Veszprém falain belül Sokat hallani a hazai oktatási rendszer kihívásairól, ezzel párhuzamosan pedig az alternatív pedagógiai módszerek iránt is megnőtt a kereslet. Veszprém ebből a szempontból szerencsés helyzetben van, hiszen a helyi palettát olyan oktatási intézmény is színesíti, mint a Budapest School. Az ehhez hasonló újszerű iskolákat viszont még ma is számos sztereotípia lengi körül. Sokaknak idegenként hathat a szabadabb keret, az osztályzatok hiánya vagy tartanak a későbbi továbbtanulás vélt nehézségeitől. Kernya Ákossal, a veszprémi képzési hely tanárával beszélgettünk arról, mi történik valójában az épület falain belül, hogyan válik a tanulás valódi élménnyé, hogyan készítik fel a gyerekeket a jövő kihívásaira, miközben hűek maradnak filozófiájukhoz: a gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! 2026. május 5. 14:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.