Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

Rekordszámú első éves hallgatóval indult a tanév a Veszprémi Érseki Főiskolán

2025. szeptember 12. 15:29
Ünnepélyes tanévnyitó rendezvényt tartott péntek délelőtt a Veszprémi Érseki Főiskola. Az eseményen az intézmény, az egyház, a város, valamint a felsőoktatás képviselői közösen köszöntötték az új hallgatókat.

A megjelenteket dr. Udvardy György veszprémi érsek-metropolita köszöntötte. Rámutatott, hogy a résztvevők jelenléte a közös felelősségvállalást fejezi ki, amely a főiskola ügye mögött áll. Kiemelte, hogy az egyre növekvő hallgatói létszám széles körű együttműködést igényel annak érdekében, hogy a képzés szakmailag és tudományosan is megalapozott legyen. Szólt arról is, milyen örömteli az összefogás, mellyel a helyi intézmények szakmai segítséget tudnak nyújtani a hallgatók számára. Az érsek a közösség egységét és bölcsesség ajándékát kívánta, az elsőéveseknek pedig bátorságot az előttük álló úthoz.

Hegyi László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főtanácsadója egy személyes élményt felidézve párhuzamot vont a sávelhagyásra figyelmeztető jelzés és az intézmény küldetése között: a főiskola képzései abban segítenek, hogy az élet útját kereső embereket helyes irányba tereljék. Hangsúlyozta, hogy óriási szükség van az ápolás és betegellátás szakra, amely most indul el először a főiskolán.

Dr. Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese beszédében kiemelte, hogy a magyar felsőoktatás az idei évben soha nem látott számokat produkált, és külön hangsúlyozta Veszprém mindkét felsőoktatási intézményének – a Pannon Egyetemnek és a Veszprémi Érseki Főiskolának – eredményeit. A főiskola dinamikus fejlődéséről szólva rámutatott: három év alatt több mint kétszeresére, az előző tanévhez képest pedig mintegy másfélszeresére nőtt a felvett hallgatók száma.

Az elsőévesekhez szólva arra emlékeztette őket, hogy nem csupán szakot és intézményt, hanem hivatást választottak, amelyben gyógyítani, tanítani és támogatni fognak másokat. Arra is biztatta a hallgatókat, hogy éljenek a közösségi élet lehetőségeivel, még akkor is, ha család és munka mellett vállalják a tanulást.

Ezt követően dr. Tábori Ferenc, a Veszprém Vármegyei Önkormányzat alelnöke lépett a mikrofonhoz. Beszédében a tanévnyitó ünnepélyes pillanatát hangsúlyozta, amely életre szóló tapasztalatokat ígér. A Szentírás szavait idézve arra emlékeztette a hallgatókat, hogy mindennek megvan a maga ideje: most a kibontakozás ideje érkezett el. Rámutatott, hogy a hivatás különböző területein – legyen szó az emberi élet törékeny pillanataiban való helytállásról vagy a társadalom peremén élők segítéséről – közös küldetésben osztoznak, amely erőt adhat még a fáradtság idején is.

Halmay Gábor, Veszprém Megyei Jogú Város képviselőjeként osztotta meg gondolatait. Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását és történetének tanulságait idézte fel, hangsúlyozva, hogy alakja mostantól kísérheti a közösség útját. Rámutatott: az elsőévesek nemcsak tudást, hanem hivatást is magukra vesznek, amely a város számára felbecsülhetetlen érték. Hozzátette, a társadalom egyre inkább igényli, hogy a szakértők elhivatottsággal végezzék munkájukat, és reményét fejezte ki, hogy a főiskolai évek meghatározóak lesznek a hallgatók egész életében.

Dr. Czinkotay Frigyes, a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója szintén köszöntötte a résztvevőket. Mérföldkőnek nevezte, hogy a főiskola és a kórház szoros együttműködésében elindulhat az ápolás és betegellátás szak. Ez új lehetőséget és kihívást is jelent, amely az egészségügyi dolgozók számára nagy segítséget nyújt. Kiemelte: a főiskoláról olyan szakemberek kerülnek ki, akik nemcsak szakmailag felkészültek, hanem empatikus, keresztény értékrendű emberek is. Hangsúlyozta, hogy a pedagógia, hittudomány és szociális képzések szintén elengedhetetlenek, hiszen a tudás és a hit itt kéz a kézben jár.

Az ünnepi beszédet dr. Sebestyén József, a főiskola rektora mondta. Felidézte az intézmény történetét, jogelődjét, valamint a stratégiai célokat, amelyek között 2020-ban megfogalmazódott az egészségügyi képzések elindítása. Az Oktatási Hivatal engedélyével idén indulhatott el az ápolás és betegellátás szak, amelyet a rektor történelmi jelentőségűnek nevezett a veszprémi felsőoktatásban.

Köszönetet mondott dr. Czinkotay Frigyes főigazgatónak, aki a kezdetektől támogatta az ügyet. Rámutatott, hogy katolikus főiskolaként az intézmény keresztény antropológiai szemléletben képeznek szakembereket, erősítve a katolikus karaktert az egészségügyben is. Beszédében hangsúlyozta: 536 hallgató jelentkezett a főiskolára, közülük 283-an most kezdik meg tanulmányaikat. A hit és értelem kapcsolata alapvető érték, amely a főiskolát meghatározza. Végül arra emlékeztetett, hogy a 21. században 11 katolikus felsőoktatási intézmény szolgálja a magyar nemzetet az anyaországban és a határon túl, közös küldetéssel átadva olyan emberképet és szemléletet, amely társadalmi megbecsülést eredményez.

Szabó Eszter
Vámosi Patrik
további cikkek
Angolból írásbeliztek ma az érettségizők közélet Angolból írásbeliztek ma az érettségizők Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgái csütörtökön 9 órakor megkezdődtek; középszinten 1147 helyszínen 47082, emelt szinten 296 helyszínen 29 084 vizsgázó tesz érettségi vizsgát angol nyelvből - közölte az Oktatási Hivatal (OH). 2026. május 7. 12:51 A honfoglalás és a reformáció is szerepelt a történelem vizsgán közélet A honfoglalás és a reformáció is szerepelt a történelem vizsgán A honfoglalás, a reformáció és a dualizmus is szerepelt a szerdai történelem érettségi feladatsorában – írta az Eduline.hu. 2026. május 6. 9:56 A gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! – utánajártunk, mi zajlik a Budapest School Veszprém falain belül közélet A gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! – utánajártunk, mi zajlik a Budapest School Veszprém falain belül Sokat hallani a hazai oktatási rendszer kihívásairól, ezzel párhuzamosan pedig az alternatív pedagógiai módszerek iránt is megnőtt a kereslet. Veszprém ebből a szempontból szerencsés helyzetben van, hiszen a helyi palettát olyan oktatási intézmény is színesíti, mint a Budapest School. Az ehhez hasonló újszerű iskolákat viszont még ma is számos sztereotípia lengi körül. Sokaknak idegenként hathat a szabadabb keret, az osztályzatok hiánya vagy tartanak a későbbi továbbtanulás vélt nehézségeitől. Kernya Ákossal, a veszprémi képzési hely tanárával beszélgettünk arról, mi történik valójában az épület falain belül, hogyan válik a tanulás valódi élménnyé, hogyan készítik fel a gyerekeket a jövő kihívásaira, miközben hűek maradnak filozófiájukhoz: a gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! 2026. május 5. 14:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.