Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
16°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
16°C

Egyetemi fotópályázat harmadszor

2010. május 14. 0:58
A Pannon Egyetem fotópályázatára érkezett képekből nyílt kiállítás az egyetem aulájában, csütörtökön.

Idén két kategóriában lehetett nevezni a pályázaton, az egyik a nők a mindennapokban, a másik kategória pedig egy szabadon választott téma volt, az utóbbit többen részesítették előnyben – mondta köszöntőjében Felföldi Gábor, az egyetem közművelődési titkára. – Harmadik alkalommal hirdette meg az egyetem titkársága a pályázatot, 36 pályázó 120 pályaműve érkezett be. A zsűrit Mátyus Károly, a Bakony Fotóklub vezetője, Szabó László az egyetem hivatalos fotósa, és dr. Abonyi János dékánhelyettes, valamint a közművelődési bizottság elnöke alkották - folytatta.

A kiállítást dr. Abonyi János nyitotta meg, és átadta a díjakat.


Ódor Eszter fotója

– Az egyetemi polgár, nem csak attól egyetemi polgár, hogy felvették az egyetemre, hanem attól is, hogy részt vesz az egyetemi programokon. Ilyen az egyetemi fotópályázat is. Azok a képek kerültek kiállításra, amelyen látszik az igényesség, látszik, hogy foglalkoztak vele - mondta, majd átadta a díjakat. A pályázatot Pacher Markus nyerte.


Ódor Eszter fotója

A fotópályázaton Ódor Eszter kollégánk munkáit is díjazták.

A kiállítás megtekinthető a Pannon Egyetem aulájában június 20-ig.

Ódor Eszter
további cikkek
Angolból írásbeliztek ma az érettségizők közélet Angolból írásbeliztek ma az érettségizők Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgái csütörtökön 9 órakor megkezdődtek; középszinten 1147 helyszínen 47082, emelt szinten 296 helyszínen 29 084 vizsgázó tesz érettségi vizsgát angol nyelvből - közölte az Oktatási Hivatal (OH). 2026. május 7. 12:51 A honfoglalás és a reformáció is szerepelt a történelem vizsgán közélet A honfoglalás és a reformáció is szerepelt a történelem vizsgán A honfoglalás, a reformáció és a dualizmus is szerepelt a szerdai történelem érettségi feladatsorában – írta az Eduline.hu. 2026. május 6. 9:56 A gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! – utánajártunk, mi zajlik a Budapest School Veszprém falain belül közélet A gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! – utánajártunk, mi zajlik a Budapest School Veszprém falain belül Sokat hallani a hazai oktatási rendszer kihívásairól, ezzel párhuzamosan pedig az alternatív pedagógiai módszerek iránt is megnőtt a kereslet. Veszprém ebből a szempontból szerencsés helyzetben van, hiszen a helyi palettát olyan oktatási intézmény is színesíti, mint a Budapest School. Az ehhez hasonló újszerű iskolákat viszont még ma is számos sztereotípia lengi körül. Sokaknak idegenként hathat a szabadabb keret, az osztályzatok hiánya vagy tartanak a későbbi továbbtanulás vélt nehézségeitől. Kernya Ákossal, a veszprémi képzési hely tanárával beszélgettünk arról, mi történik valójában az épület falain belül, hogyan válik a tanulás valódi élménnyé, hogyan készítik fel a gyerekeket a jövő kihívásaira, miközben hűek maradnak filozófiájukhoz: a gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! 2026. május 5. 14:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.