Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
12°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
12°C

Városismereti versenyen vetélkedtek az általános iskolások

2022. október 12. 21:12
Szerda délután a Városháza adott otthont az Ismerem a városom? vetélkedőnek. A középdöntőben nyolc csapat szerepelt.

Tavasszal három szervezett városi séta is megalapozta már a fiatalok tudását, de természetesen előnnyel indult, aki a hétköznapokban is nyitott szemmel járja a királynék városát. Némethné Károlyi Jolán, valamint Somody Zsuzsanna, a Kukkantó Egyesület elnöke közösen szervezték az általános iskola hetedik és nyolcadikos osztályok számára a vetélkedőt, a szóban forgó már a második forduló, vagyis a középdöntő volt.

A rendezvény zsűritagjai: Brányi Mária alpolgármester, Pohl Brigitta, a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola igazgatója, valamint Borján Beatrix könyvtáros. Brányi Mária nyitóbeszédében arra biztatta a fiatalokat, hogy maradjanak továbbra is fogékonyak a városra, és tanuljanak minél többet annak történelméről. Az alpolgármester úgy véli, minél jobban beleássuk magunkat a város múltjába, annál jobban fogunk kötődni hozzá.

A vetélkedő tematikája szerint a második forduló a reformkori Veszprémről szólt, többek között totóval, versfelismerési feladattal készültek a gyermekeknek, de a városi - óvatos - csatangolás is belefért a játékidőbe.

Eredményt a harmadik vetélkedő után hirdetnek majd.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Angolból írásbeliztek ma az érettségizők közélet Angolból írásbeliztek ma az érettségizők Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgái csütörtökön 9 órakor megkezdődtek; középszinten 1147 helyszínen 47082, emelt szinten 296 helyszínen 29 084 vizsgázó tesz érettségi vizsgát angol nyelvből - közölte az Oktatási Hivatal (OH). 2026. május 7. 12:51 A honfoglalás és a reformáció is szerepelt a történelem vizsgán közélet A honfoglalás és a reformáció is szerepelt a történelem vizsgán A honfoglalás, a reformáció és a dualizmus is szerepelt a szerdai történelem érettségi feladatsorában – írta az Eduline.hu. 2026. május 6. 9:56 A gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! – utánajártunk, mi zajlik a Budapest School Veszprém falain belül közélet A gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! – utánajártunk, mi zajlik a Budapest School Veszprém falain belül Sokat hallani a hazai oktatási rendszer kihívásairól, ezzel párhuzamosan pedig az alternatív pedagógiai módszerek iránt is megnőtt a kereslet. Veszprém ebből a szempontból szerencsés helyzetben van, hiszen a helyi palettát olyan oktatási intézmény is színesíti, mint a Budapest School. Az ehhez hasonló újszerű iskolákat viszont még ma is számos sztereotípia lengi körül. Sokaknak idegenként hathat a szabadabb keret, az osztályzatok hiánya vagy tartanak a későbbi továbbtanulás vélt nehézségeitől. Kernya Ákossal, a veszprémi képzési hely tanárával beszélgettünk arról, mi történik valójában az épület falain belül, hogyan válik a tanulás valódi élménnyé, hogyan készítik fel a gyerekeket a jövő kihívásaira, miközben hűek maradnak filozófiájukhoz: a gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! 2026. május 5. 14:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.