András Ferenc filozófus a Gelencsér András-féle éghajlatváltozást kutató nemzeti labor társadalomtudományi alprojektjének vezetőjeként már számos interjúban, beszélgetésben felhívta a figyelmet arra, hogy az általa kutatott hitelesség nem a „mi igaz?” és a „mi nem igaz?” kérdésre keresi a választ. Az előadás végére világossá vált, mi adja a hitelesség alapját, miért mondhatjuk valamire, vagy valakire, hogy hiteles.
A könnyebb befogadhatóság érdekében a filozófus a banki hitel működésén keresztül közelített kutatási témájához. Mikor hitelképes egy ember? Ha a bank adja a hitelt az egyénnek, akkor világos, hogy a bank egy előre meghatározott értékrend alapján sorolja az illetőt a „hitelképes” halmazba.
Na de mikor hitelképes egy hírforrás?
A fenti példa mintája szerint a bank helyébe ekkor a személy lép, azaz felcserélődnek a szerepek: az egyén dönti el, hogy hitelt ad-e egy bizonyos médiumnak, vagy sem. Ami viszont változatlan, az a sorrend: előbb van az értékelő, és utána az értékelés tárgya.
Mit is jelent pontosan, hogy egy hírportálnak hitelt adok? – tette fel a kérdést mindezek fényében András Ferenc, a válaszhoz pedig a hitelesség szó elemzésével közelített: a szótő a „hit”, vagyis amit adok az a „hitem”, s ez alapjában nem más, mint a belé fektetett bizalmam.
De miért is adunk bárminek hitet vagy bizalmat? Egyáltalán, miért éri meg hinni és bízni? Az előadó szerint ennek hátterében a közösségi lét előnye áll a magányos individuummal szemben. Ketten, illetve többed magunkkal sikeresebbek vagyunk, mint egyedül. Az egyén egyfajta megsokszorozódása ez, meggyőződéseink kiterítése, kivetítése a közösségre.
Az ember számára akkor lesz valami hiteles, ha a sajátjához hasonló értékrendet képvisel. Akkor hiszünk a másiknak, ha az ő helyében mi is ugyanúgy ítélnénk meg az adott ügyet, helyzetet, mégpedig azért, mert azonos a mércénk, amivel rátekintünk. S hogy miféle mérce? A boldogulás, a sikeres élet mércéje. A lét és nem lét mércéje - fogalmazott András Ferenc.
Különös és meglepő következtetések vonhatók le ezekből a mondatokból. Mivel a hitelesség alapja egyfajta érték-azonosság, és nem a szimpátia vagy az érzelem, így korántsem szükségszerű, hogy a barátaink, a szeretteink lesznek a hiteles források. Előfordulhat ugyanis, hogy bolondos és megbízhatatlan a barátunk, mégis szeretjük; viszont az is számtalanszor megesik, hogy nagyon jól tudjuk: komoly, érvényes, vagyis hiteles az ellenségünk szava, mégsem szeretjük. Semmi ellentmondás nincs a „hiteles ellenfél” kifejezésben.
A „hiteles” szó nem feltétlenül pozitív jelző. Mintha túl lenne jón és rosszon, ahogy maga a valóság. A hiteles beszámoló értéke abban áll, hogy kendőzetlenül tárja fel azt, ami van, azaz korántsem kritérium, hogy jó hírt közöljön.
Ami viszont az előadó szerint a legfontosabb: a hitelesség mércéje a befogadóban van. Az álhírek, a manipulációk, az alaptalan összeesküvés elméletek visszaszorításához alapvetően a gondolkodó, a kritikus elmék számának és arányának a növelése szükséges. A megvezetés, a hazugság parazita jelenség, nem tud létezni gazdatest nélkül. Gazdatest viszont igenis létezhet élősködő nélkül: szolidáris közösség, egészséges társadalom a neve.
