Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

Az innováció a verseny motorja

2010. március 12. 2:44 // Forrás: Pannon Egyetem
Második alkalommal rendezett innovációs konferenciát a műszaki informatikai kara Veszprémben.

A globális világban minden mindennel összefügg, az innováció pedig fontos hajtóereje a folyamatoknak. Rendszerszemléletű innovációs tevékenységre van szükség a hatékonysághoz, a célból kell kiindulni, és ezek alapján végrehajtani a feladatokat – mondta Friedler Ferenc a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának dékánja, majd a felsőoktatás szereplőinek három fő feladatát vázolta. Az oktatásban, a kutatásban és projekttevékenységben tartós versenyképességre, ehhez ezek egymást erősítő működésére van szükség. A konferencia fő célja is az volt, hogy a partnerek közötti együttműködést elősegítse, az innovációs folyamatok hatékonyságát növelje a lehetőségek bemutatásával- mondta a dékán.

Elsőként Szépvölgyi Ákos, a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség ügyvezető igazgatója beszélt az a felsőoktatás szerepéről és a régiós innovációs folyamatokról, majd a Műszaki Informatikai Kar négy kutató-fejlesztő központja mutatta be tevékenységét, eredményeit és innovációs projektjeit. A kar az egészségügyi informatika, a logisztikai rendszerek információs technológiája, az informatikai biztonság és a bio- nanotechnológia területén folytat eredményes kutató-fejlesztő tevékenységet, számos vállalattal működnek együtt ezek hatékony hasznosítása érdekében. A munka nemzetközi hírű professzorok vezetésével 15 kutatólaboratóriumban folyik, melyeket posztereken mutattak be a konferencián.

– Az innováció extra profitot termel, fontos az eredetiség, amivel a termékek-szolgáltatások kiemelkednek – hangsúlyozta dr. Mihályi Péter, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Pénzügytan Tanszékét vezető közgazdász professzor. Ugyanakkor összehasonlításában kiemelte, hogy verseny nem eléggé erős a hazai piacon, intenzitásának növelésére van szükség.

Ezt követően a bio-innováció került középpontba, dr. Taller János, a keszthelyi Georgikon Kar spin-off cégének, a Pannon Bio-Innováció Kft. működését mutatta be, majd dr. Kovács Kristóf a Mérnöki Kar innovációs folyamatait vázolta. A konferencia zárásaként a pályázati forrásokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők. Dr. Mogyorósi Péter, az innovációs tanácsadással foglalkozó Laser Consult Kft. igazgatója ismertette a gazdaság-kutatás együttműködését segítő programokat, a támogatások céljait, jogosultjait, a K+F tevékenységet szolgáltató lehetőségeket és ezek előnyeit.

A rendezvényen vállalatok és innovációval foglalkozó szervezetek szakemberei vettek részt és építettek kapcsolatot az egyetem képviselőivel.

A program a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával valósult meg.

vehir.hu
további cikkek
Angolból írásbeliztek ma az érettségizők közélet Angolból írásbeliztek ma az érettségizők Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgái csütörtökön 9 órakor megkezdődtek; középszinten 1147 helyszínen 47082, emelt szinten 296 helyszínen 29 084 vizsgázó tesz érettségi vizsgát angol nyelvből - közölte az Oktatási Hivatal (OH). 2026. május 7. 12:51 A honfoglalás és a reformáció is szerepelt a történelem vizsgán közélet A honfoglalás és a reformáció is szerepelt a történelem vizsgán A honfoglalás, a reformáció és a dualizmus is szerepelt a szerdai történelem érettségi feladatsorában – írta az Eduline.hu. 2026. május 6. 9:56 A gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! – utánajártunk, mi zajlik a Budapest School Veszprém falain belül közélet A gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! – utánajártunk, mi zajlik a Budapest School Veszprém falain belül Sokat hallani a hazai oktatási rendszer kihívásairól, ezzel párhuzamosan pedig az alternatív pedagógiai módszerek iránt is megnőtt a kereslet. Veszprém ebből a szempontból szerencsés helyzetben van, hiszen a helyi palettát olyan oktatási intézmény is színesíti, mint a Budapest School. Az ehhez hasonló újszerű iskolákat viszont még ma is számos sztereotípia lengi körül. Sokaknak idegenként hathat a szabadabb keret, az osztályzatok hiánya vagy tartanak a későbbi továbbtanulás vélt nehézségeitől. Kernya Ákossal, a veszprémi képzési hely tanárával beszélgettünk arról, mi történik valójában az épület falain belül, hogyan válik a tanulás valódi élménnyé, hogyan készítik fel a gyerekeket a jövő kihívásaira, miközben hűek maradnak filozófiájukhoz: a gyerek hadd maradjon gyerek az iskolában is! 2026. május 5. 14:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.