Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Amiről nem beszélt / a Cozma-ügy siófoki szálai?

2009. május 19. 9:30 // Forrás: Somogy Megyei Hírlap, MTI
Figyelmeztetést kapott a siófoki rendőrkapitány a tavalyi roma demonstráció elhallgatása miatt.

Fegyelmi eljárás indult a siófoki rendőrfőkapitány ellen, aki nem tett jelentést a megyei főkapitánynak az enyingi klánként elhíresült csoport tavaly nyári erődemonstrációjáról. A megyei főkapitány szerint ettől eltekintve nem hibáztak Siófokon. A felvonuló csoportnak köze lehet Marian Cozma kézilabdázó megöléséhez.

Figyelmeztetést kapott a siófoki rendőrkapitány a tavaly nyári felvonulás kapcsán - erősítette meg a Sonline.hu internetes portálnak adott hétfői nyilatkozatát Mergancz Sándor megyei rendőrfőkapitány az MTI-nek. Tavaly júliusban egy százötven fős csoport végigvonult Siófok főutcáján, a város polgármestere szerint azért, hogy demonstrálják erejüket és megfélemlítsék a vendéglátósokat.

A siófoki kapitány ellen azért indult fegyelmi eljárás, mert a felvonulásról nem készített írásos jelentést a megyei vezetésnek. A figyelmeztetést ezért, és nem az esemény kezelése miatt kapta - mondta a megyei főkapitány.

Az írásos jelentés végül hónapokkal később, a megyei főkapitány kérésére készült el. Mergancz Sándor szerint a siófoki kapitány munkájával kapcsolatban semmilyen más kifogás nem merült fel.

A siófoki felvonulásnak azt követően lett országos visszhangja, hogy a Somogyi Hírlap a veszprémi férfi kézilabdacsapat három játékosát ért, Marian Cozma halálát okozó brutális támadást követően arról írt, hogy a többnyire a Fejér megyei városban, Enyingen élő romákból álló csoport tavaly nyáron erődemonstrációt tartott Siófokon. A lap szerint ezen részt vehettek a gyilkosság gyanúsítottjai.

A rendőrség még aznap, február 10-én kiadott egy közleményt, mely szerint nincsenek megalapozott információik a felvonulás valódi okáról és céljáról, és azt sem tudják, részt vettek-e a felvonuláson a gyilkosság gyanúsítottjai.
 

Zatkalik András
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.