Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Civil napi forgatag a Kossuth utcán / Kitettek magukért a civilek

2009. május 16. 23:32
A jó szervezés mellé állt szombaton a jó idő is a 3. veszprémi civil napon, így a siker garantált volt.

Folyamatos, pergő, látványos produkciókat láthatott a közönség a 3. veszprémi civil napon, ahol nem kevesebb, mint 14 egyesület, szervezet mutatkozott be.

A Bástya áruház melletti nagyszínpadon profik és lelkes amatőrök váltották egymást. A szervezők jól tették, hogy „civil kavalkád” alcímet adtak a napnak, mert ember legyen a talpán, aki hiányosságot tapasztalt volna. Nem kevesebb, mint 14 civil szervezet mutatta be, mit is tud, mi az, amivel készült munkája, családja mellett.

a civil nap hivatalos megnyitója

A harmadízben szervezett civil nap lényegét egyetlen gondolatsorba is bele lehetne sűríteni: a résztvevők és a bemutatkozók képesek voltak önmagukat adni úgy, hogy bizonyítani tudták azt, ami ma nagyon nehezen megy: egy nagyvárosban is élnek olyan közösségek, amelyeket összefog az örökös emberi vágy, a közös cselekvés.
A színpadi produkciók mellett számos kisebb-nagyobb sátor, asztal várta az érdeklődőket. Kiemelkedő esemény volt a halfőző verseny, melyet ezúttal a rátótiak nyertek meg.
Öröm volt látni, hogy a szervezők és a civilek ugyanazt gondolták: összehozni a családokat, szórakozást, kikapcsolódást, a hétköznapok feledését kínálni.
A veszprémi civil nap jeles pillanata a Pro Civitate Díj átadása, melyet 2009-ben a Veszprémi Nők Kerekasztala érdemelt ki. A vehir.hu szerkesztősége ezúton gratulál, s fejezi ki elismerését.

A civil nap tombolasorsolással, majd utcabállal zárult – minden bizonnyal annak reményében, hogy egy év múlva ugyanilyen kellemesen érezhesse magát idősb, s fiatalabb egyaránt.
Képgalériánkba a civil nap legérdekesebb fotóit válogattuk be.
 

Galéria
Civil napi forgatag a Kossuth utcán
Zatkalik András
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.