Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sokszínűség helyett erőt!

2009. május 13. 9:18 // Forrás: MTI / vehir.hu
A gazdaság újjáépítéséhez, az ország megújításához és a felelősök elszámoltatásához ez kell Orbán szerint.

- Egy kormány akkor erős, ha stabil többség és izmos felhatalmazás áll mögötte - nyilatkozta a Fidesz elnöke a Magyar Demokrata című hetilap szerdai számában megjelent interjúban. Orbán Viktor ezt arra a kérdésre válaszolva mondta a lapnak, hogy a radikálisabb politikai változást hirdető pártok erősödése következtében átrendeződhet-e a politikai paletta. Ezzel összefüggésben megjegyezte: 2002 és 2006 tanulsága alapján a baloldal akkor tud választást nyerni, ha a jobboldal szavazatait megosztják.

- Így tehát minden, a változást akaró szavazatok megosztására törekvő szervezet kizárólag az MSZP hatalmi érdekeit szolgálja - fogalmazott.
A Fidesz elnöke - több korábbi megnyilatkozásához hasonlóan - hangsúlyozta, vissza kell állítani a politikusok személyes felelősségét. Úgy látja azonban, a mostani kormányzó elit szeretne kitérni ez elől, pedig - mint folytatta - Magyarországot nem a világgazdasági átalakulások, "nem Isten valamifajta csapása", nem egy környezeti katasztrófa tette tönkre, hanem az elmúlt hét év szocialista-szabad demokrata kormányzása.
- Ezért pedig azoknak kell vállalniuk a felelősséget, akik az elmúlt hét évben hatalmon voltak. Először a politikai felelősséget, ami a választásokon méretik ki, utána pedig a jogi felelősséget - mondta.

A Fidesz elnöke úgy véli, a szocialisták éppen azért félnek a nagyarányú Fidesz-győzelemtől, mert a mentelmi jog felfüggesztéséhez kétharmados többségre van szükség a parlamentben. Orbán Viktor a polgári-nemzeti oldal számára azt javasolta, legyenek állandó készenlétben, mert - mint fogalmazott - bármelyik alkalommal érkezhet a hír, hogy megnyílt az út az új választások előtt. Véleménye szerint most úgy tűnik, a változásnak három fontos állomása van: az elmúlt évi szociális népszavazás, a júniusi európai parlamenti választás és a következő országgyűlési választás.

vehir.hu
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.