Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyílt levél Sólyom Lászlónak / Kinek érdeke a repülőtér?

2009. május 12. 9:33
Sólyom László köztársasági elnök hétvégi szentkirályszabadjai látogatására nyílt levélben reagált Katanics Sándor országgyűlési képviselő.

A vehir.hu érdeklődésére Katanics Sándor elmondta, hogy nagyon furcsállta az elnöki reagálást. "Különbséget tesz a köztársasági elnök a listás és az egyéni képviselők között. Nem értem, miért válogatta meg, kiket is hív meg a szentkirályszabadjai és a balatonfüredi fórumokra."

A vehir.hu teljes terjedelmében, változtatás nélkül közli az országgyűlési képviselő levelét.
Dr. Sólyom László
Köztársasági Elnök úr részére
Tisztelt Elnök Úr!
Mint Veszprém megye egyik listán megválasztott országgyűlési képviselője és Veszprém városának egyik egyéni választókerületi képviselője, aki az általa képviselt terület révén - Kádárta városrész - maga is érintett még lakóhelye alapján is a szentkirályszabadjai repülőtér fejlesztése körül zajló elképzelésekben, tisztelettel arra kérem, ne avatkozzon bele ebbe, a környéken élők számára kiemelten fontos ügybe.

Tudom, nem az én feladatom meghatározni miről legyen és miről ne legyen véleménye az elnök úrnak, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, nem szerencsés, ha elnök úr - élve a számára mindig biztosított nagy médiafigyelem lehetőségével - olyan ügyekben is kifejti álláspontját, amiket az adott térségben élők - a törvények betartása mellett - esetleg maguk is rendezni képesek.
Szívesen elmondtam volna gondolataimat nyílt levél helyett élő szóban is az elnök úr számára, akár a reptéren tett látogatásakor, akár a ma este elnök úr által adott ünnepi fogadáson, de meghívót ezekre az eseményekre jómagam nem kaptam, azokról csak a sajtóból, illetve a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján keresztül értesültem.
Veszprém-Kádárta, 2009. május 10.
tisztelettel:
Katanics Sándor
sk.

 

Zatkalik András
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.