Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Társadalmi munkával a jövőért

2009. május 8. 16:52
Janzsó Ádám: A legsúlyosabb probléma, hogy a fiataloknak nincsen jövőképe.

Az unióban 2009 a Kreativitás és Innováció Éve, ennek keretében rendeztek konferenciát Európa 27 országának 100 tehetséges fiataljának részvételével Brüsszelben, melyen Veszprémet és régiónkat Janzsó Ádám, az egyetem műszaki menedzser szakos hallgatója képviselte.

Ádám 2005 óta dolgozik fiatalokkal, és az azóta eltelt években több ifjúsági program szervezésében vett részt. Jelenleg a Várfok Alapítvány és a Veszprém Megyei Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda vezetője.

- Sajnos az úton Brüsszelből elég keveset láttam, mert nagyon feszített volt a program – meséli. - Az első nap kiutaztunk a másik nap meg vissza. Alapvetően több szó esett a protokollról, a formalitásról, mint a kreatív együtt gondolkodásról, városnézésre pedig egy rövid buszos kirándulástól eltekintve nem igazán volt lehetőség. Több olyan programot szerveztek, melyek nem igazán rólunk, mint inkább nekünk szóltak, ez azonban nem mindenki számára volt érdekes. Számomra a program leghasznosabb részének az a szabad blokk bizonyult, ahol kisebb csoportokba osztva megismerhettük egymás projektjeit. Én az úgynevezett „Social Village”-ben, azaz szociális faluban kaptam helyet, ahol a társadalmi innováció volt a fő téma. A beszélgetések során a különböző országok képviselői elmesélték, ők milyen társadalmi problémákkal küzdenek és náluk milyen módszerekkel próbálnak ezek ellen tenni. Megismerhettem az általuk már kipróbált módszereket, például, hogy hogyan próbálnak állami és egyéb támogatást szerezni az utcagyerekeket projektekbe való bevonását célzó programjaikhoz. Egy nagyon jó kezdeményezést mesélt el az egyik román résztvevő: ők nem pénzt, hanem minden más anyagi eszközt biztosítanak a tehetséges fiataloknak.

- Az eseményt hatalmas köz- és médiafigyelem övezte – folytatta Ádám - A beszélgetésekbe külsősök is belehallgathattak, így rengeteg újságíró és több politikus, Európai Parlamenti képviselő is becsatlakozott. Megkértek, hogy egy szóval mondjuk el, mi a legsúlyosabb probléma hazánkban, amit természetesen nem lehetett így lerövidíteni. Én a fiatalok jövőképének hiányáról és az érdektelenségről beszéltem. Nincs olyan társadalmi modell előttük, amelyben képesek lehetnek előre tervezni. Úgy érzem az esemény legfontosabb mondanivalója: hogy merjünk nyitottak lenni és ne féljünk akár a zárt ajtókat is döngetni.

Tiger Szabolcs
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.