Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Városrehabilitáció közel négy milliárdból

2009. május 7. 13:08 // Forrás: vehir.hu / KDRFÜ sajtó
Szerdán adta áldását a kormány három régiós nagyváros fejlesztési programjára. Az uniós forrás mellé Veszprém jókora önrésszel is beszáll.

Közel 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból és csaknem 2 milliárdos önrészből kezdődhet meg több, mint 26 ezer négyzetméternyi közterület felújítása. - Bár a kormány tegnap elfogadta az akcióterveket, a városvezetés hivatalos értesítésére még rövid ideig várni kell, mondta Debreczenyi János polgármester reggeli sajtótájékoztatóján.

A polgármester szerint a megvalósításra váró feladat nagy jelentőségű, ami az egész belvárost érinti majd. Debreczenyi János felhívta a figyelmet arra, hogy a beruházások az építési időszak alatt kellemetlenséget okozhatnak az itt élőknek, nehezebb lesz elérni bizonyos épületeket,  de bízik a lakosság megértésében.

Az akcióterületi fejlesztések átfogó célja, hogy a veszprémi belváros üzleti, turisztikai, közszolgáltatási és lakókörnyezeti szempontból is magas színvopnalat érjen el, amivel hatékonyabban képes megfelelni központi szerepének. Pál Béla, a Közép Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke elmondta, hogy a három nyertes pályázó közül Veszprém részesült a legnagyobb támogatási összegben.

A pályázat második fordulójában a tervek részletes kidolgozása történik, melyre a projektgazdáknak legfeljebb egy év áll rendelkezésére. A kivitelezést követően a kapcsolódó fejlesztések várhatóan 2011 harmadik negyedévére valósulnak meg.

A Kossuth Lajos utcát érintően többek között aluljáró-fejlesztés, pihenő zónák kialakítása, új térburkolat, térvilágítás, utcabútorok kihelyezése, növények cseréje valósul meg. A Hotel Veszprém mögötti, a belváros legnagyobb terét rendezvénytérré alakítják. A Posta előtti teret és gyalogosfelületet szintén felújítják. A belváros gyalogos és autós forgalmát átvezetés kialakításával szétválasztják, a parkolási gondok enyhítése érdekében kétszintes parkoló létesül. A „Lepény” ház, ill. a volt Séd mozi felújításával a gazdasági funkció erősítésére jönnek létre mintaszerű projektek (hangversenyterem, konferencia- és rendezvényterem), az épületet tulajdonló, illetve bérlő KKV-k partnerként való bevonásával. A volt Korona Szálló felújításába az önkormányzat partnerként vonta be a vendéglátóipari egységek, üzletek, irodák tulajdonosait, bérlőit. A Vas Gereben utcában mélygarázs kerül kialakításra 57 parkolóhellyel.
Kocsis Sándor
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.