Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Középkori utazás a vármegyében

2009. május 7. 12:51 // Forrás: megyeháza
Ha a "mai fiatalakon" múlik, a következő ezer évet is túlélhetjük.

Veszprém megye ifjúsága, az őket nevelő, a vetélkedőre felkészítő tanárok, az alma materek fontosnak érzik a megye ezeréves ünnepét, ugyanis a történelmi diákvetélkedőre félezren jelentkeztek – értékelte a játék népszerűségét D. dr. Perémi Ágota, a megyei múzeum igazgató helyettese az egész napos döntő megnyitóján, a múzeumban.

- A fiatalság aktivitását tekintve úgy vélem, a Szent István államalapítási törekvései, az általa kiépített egyházi és megyerendszer a mai körülmények között is szilárd marad és minden remény megvan arra, hogy a következő 1000 évet is túlélje – hangzott el a megnyitón.

Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár, a Veszprém Megyei Levéltár és a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság által meghirdetett vetélkedőre 99 általános iskolai és 28 középiskolai csapat nevezett. A döntőbe került csapatok az „Ajkay betyárok”, a Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskolából érkeztek, az ajkai kistérség képviseletében. A „Balaton” csapat a vörösberényi általános iskolából, akik a Kelet-balatoni kistérséget képviselik. A balatonfüredi Radnóti Miklós iskola diákjaiból alakult „Várvédők” csapata a balatonfüredi kistérség színeiben érkeztek. A „Fekete Sereg” a Vaszary Ihász Gábor Általános Iskolából a pápai kistérség képviseletében, a „Töri tudorok” Sümegről a Ramasetter Vince Általános Iskolából jött, a tapolcai kistérséget pedig a balatonedericsi általános iskola képviseli „István király”csapatával. „Palota lovagjai” a várpalotai Bán Aladár Általános Iskolából illetve Rákóczi telepi tagiskolájából érkeztek. A nagyvázsonyi „XXI. századi gyerekek a középkorban” csapata Veszprém kistérséget, Veszprém városát pedig a Simonyi Zsigmond Általános Iskola „Megyerekek” csapata képviseli.

A feladatok között szerepel többek között kistérségi totó, épített örökségeinket érintő kérdések, szituáció játékok.

A zsűri tagjai: Bőszéné Szatmári Anikó, a zsűri elnöke, Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke, Pálmann Judit, a megyei könyvtár igazgatója, Márkusné Vörös hajnalka, a megyei levéltár igazgató helyettese, Rainer Pál, a múzeum régésze-múzeológusa.

Galéria
Középkori utazás a vármegyében
vehir.hu
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.