Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Petre Cozma szívére tett kézzel hallgatja a Himnuszt

2009. május 6. 17:30 // Forrás: MTI/NSO
Marian Cozma édesapja úgy érzi, itthon van Magyarországon, és azt akarja, hogy majdan fiúunokája is Veszprémben játsszon.

Petre Cozma a fia drámáját feldolgozó film első részének csütörtöki veszprémi díszbemutatója előtt nyilatkozott az MTI-nek, előrebocsátva, hogy sokadszor jár itt, s a jövőben még többször jön abba az országba, ahol otthon érzi magát, és ahol Marian Cozma emlékét számára felejthetetlen módon ápolják.

„Nem múlik a fájdalom, de enyhíti a tudat, ahogy folyamatosan tapasztalatom a fiam iránt megnyilvánuló, el nem múló szeretetet, a veszprémiek, a csapattársak nagyszerűségét, emberségét” – mondta az édesapa, aki a jövőben még szorosabbra akarja fűzni a kapcsolatot.

„Az augusztusi magyar–román barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz a következő kiemelt állomás, amelyet Marian emlékére játszanak, majd kezdődnek a Veszprém Bajnokok Ligája-meccsei, amelyeken ott leszek, kivétel nélkül – folytatta Petre Cozma. – És nem egyedül, mert ezentúl minden lehetséges alkalommal hozom magammal az unokámat, aki még nincs hároméves, de már eldöntöttük, hogy ha felnő, ő is a Veszprémben kézilabdázik, ez száz százalékig biztos. Ő fejezi be azt, amit Marian elkezdett."

Petre Cozma kitért rá, hogy ha odahaza van Bukarestben, feleségével naponta két-három alkalommal is kimegy a temetőbe fiuk sírjához, és Romániában sem feledik a tragikus véget érő válogatott játékost.

„Most szombaton volt három hónapja halálának, s erről úgy emlékeztek meg Bukarestben, hogy a főváros Floreasca negyedében fél órára megállt az élet, szünetelt a forgalom, amúgy pedig szinte minden második autón az ő arcképe látható. Romániában sem felejtették el a fiamat..."

Az édesapa elmesélte még, hogy Marian legjobb barátjának február nyolcadikán, vagyis éppen azon a napon van a születésnapja, amelyen a kézilabdást meggyilkolták. Barátja úgy döntött, soha többé nem ünnepli meg születésnapját...

A kérdésre, hogy szerinte mi történt azon a tragikus éjszakán, s miért nincs még mindig hivatalos hatósági válasz, azt felelte: „Nincsenek tanúk, nem beszélnek, így a rendőröknek is nehéz. Véleményem pedig ugyanaz, mint az első perctől volt: előre megfontolt szándékkal végeztek Mariannal, a gyilkosokat odaküldték, ölni mentek..."

Petre Cozma úgy fogalmazott, hogy életének és szívének egy darabja fia halálával Veszprémben maradt, majd példával szolgált arra, hogy román létére immár magyarnak is tekinti magát: „Amikor nemzetközi mérkőzéseken felhangzik, szívemre tett kézzel hallgatom a magyar himnuszt. Odatartozom mindkét országhoz."
 

vehir.hu
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.