Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Motoros szimulátor és quad az iskolában

2009. május 6. 8:07
Még egy felnőtt számára is vonzó lehet a Dózsa György Általános Iskolába járni: hatalmas udvar, jól felszerelt termek, temérdek játék.

- A mai gyerekeket nehezebb motiválni, mint a 10-20-30 évvel ezelőttieket, jóllehet nagyon informáltak – magyarázza Bán Mihály technikatanár. – Éppen ezért találtuk ki egymásra épülő programjainkat néhány éve: három éve indult a "Takarékossági hőmérő" projekt, aminek lényege egy virtuális számla a faliújságon. Erre kerülnek fel azok a "kiadások", amelyek elkerülhetők lennének: ablaktörés, felkapcsolva hagyott tantermi világítás, nyitva felejtett vízcsap, letörött vécécsésze stb. Egy-egy eseménymentes hét után tízezer forinttal hízik a számla. Minderre mindenki figyel, hiszen a megtakarításból lehet vásárolni például motoros szimulátort. Persze azt is ki kell érdemelni, hogy valaki a kormány mögé ülhessen.

A Dózsában folyó programra máshol is felfigyeltek, Bán tanár úr Lengyel Károly igazgatóhelyettessel rendszeresen járja a megye kistérségeit, ahol előadásokat tartanak a kísérletről. Továbbá az oktatási tárca alá tartozó Oktatásfejlesztési Intézet is támogatja a dózsás elképzeléseket pályázati lehetőségekkel.

- Vannak jó és kevésbé jómódú gyerekek, vannak könnyebben nevelhetők, s vannak vadócok – folytatja a technikatanár. - Ám a megfelelő motiváció igen jó irányba terelheti valamennyiüket. A "3 jegy, 3 óra" akciónk lényege például, hogy a 7-8. osztályosok közül azok, akik javítanak tanulmányi eredményükön, beülhetnek a motoros gokart vagy a quad kormánya mögé, s egy tanfolyam elvégeztével "házi" jogosítványt szerezhetnek.

- Kedvenceim a járművek – meséli lelkesen Ebele Máté, hatodik osztályos tanuló.
- Gyakorolni szoktam az iskola quadján és gokartján, de tudom, hogy ki kell érdemelnem a jegyeimmel és magatartásommal. De ez egyáltalán nem esik nehezemre.

A technika tantárgyat egyes iskolákban másodrangúnak tekintik. A Dózsában ennek gyanúja sem merülhet fel: a technikaterem igazi bütykölde, az ötvenes-hatvanas évekbeli satupadok jól szolgálják az egymást váltó generációkat, és a lombfűrésszel saját kezűleg vágott pingpongütő megfér a hatalmas Ferrari-modellel, elektromos daruval. A közlekedés szabályait alsótól a nyolcadikig tanulják, gyakorolják élesben is.

Az iskola most éppen egy repülőgép szimulátorra gyűjt és rövidesen indul a szemétkommandó, amelyben egy ötletes kis eszközzel lehet a földről begyűjteni a szemetet. Egyszerre játék, munkaeszköz, kézügyesség-fejlesztés.

Galéria
Motoros szimulátor és quad az iskolában
Zatkalik András
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.