Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
12°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
12°C

Tisztelgés az elődök előtt

2015. október 8. 14:36
A veszprémi Dózsa György Általános Iskola jogelődének, a Szent István Római Katolikus Elemi Népiskola átadásának 75 éves évfordulója alkalmából avattak emléktáblát csütörtökön.

Az ünnepségen Veress József, a Dózsa György Általános Iskola igazgatóhelyettese elmondta, hogy hetvenöt évvel ezelőtt, a Szent István Római Katolikus Elemi Népiskola avatásán az elődök helyeztek el emléktáblát, azonban azt a kommunizmus idején eltávolították.

Veress JózsefVeress József

A Dózsa György Általános Iskola épületét a római katolikus egyház építette 1939-ben. Az akkori emléktáblán Szent István király és Rozsos Károly, a város egykori polgármesterének neve is szerepelt. Rozsos Károly idejében készült el a veszprémi repülőtér, a 8-as főút, a viadukt, a mai Dózsa György Általános Iskola épülete és a számos neves veszprémi épület. A most felálított emléktábla elkészítéséhez az egykori polgármester unokája is hozzájárult.

Veress József szerint a múlt század harmincas éveinek utolsó esztendői méltán nevezhetőek a katolicitás és a város építő éveinek. A csütörtökön leleplezett emléktábla ezt a munkát hivatott meghálálni.

Némedi Lajos, Hegedűs Barbara és Halmay GyörgyNémedi Lajos, Hegedűs Barbara és Halmay György

Az avatást követően a résztvevők megkoszorúzták az emléktáblát. Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzatának nevében Némedi Lajos alpolgármester, Hegedűs Barbara és Halmay György önkormányzati képviselők helyezték el az emlékezés virágait.

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Túláradó számok és a kegyetlen valóság véleménycikk Túláradó számok és a kegyetlen valóság Ha egy politikai erő állítólag már a választás előtt kétharmados támogatottsággal bír a szavazók körében, akkor mégis miért van szüksége arra, hogy módszeresen próbája meg leszalámizni az azonos ellenzéki térfélen, mégis más színekben játszó pártokat? ma 11:11 Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben Európa Sportrégiója Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. tegnap 15:03 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. tegnap 21:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.