Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

"Az életet, ím, megjártam"

2015. április 16. 20:54
Dr. Navracsics Tibor mutatta be édesapja nemrég megjelent önéletrajzi könyvét csütörtök délután a Vetési Albert Gimnáziumban.

A tavalyi évben publikált középiskolai rangsor az erős, humán középiskolák közé rangsorolja a Vetési Albert Gimnáziumot, amelyet ma már az első legerősebb 40 középiskola között tartanak számon az egész országban. Ezek az eredmények az alapító-igazgató Navracsics Tibor eredeti elképzeléseit igazolják - mondta a korábbi vezetőről Szántai Erzsébet, a gimnázium jelenlegi igazgatója.

Szántai ErzsébetSzántai Erzsébet

Dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa elmondta: nem véletlen, hogy ő is az oktatás és a pedagógia közelében tevékenykedik, hiszen ebben nagy szerepet játszottak az édesapjától kapott értékek. Kifejtette: „Az életet, ím, megjártam” című könyv két vonal mentén értelmezhető: egyrészt egy kordokumentum, amely az 1950-es évektől egészen az 1990-es évekig bezárólag egy olyan korszakról ír, amikor nagyon fontos változások történtek a magyar társadalomban és oktatásban egyaránt. A második olvasat szerint pedig a könyv az értelmiségivé válás dilemmáiról és problémáiról is szól.

Navracsics a pedagógusi pályát az egyik legfontosabb olyan hivatásnak nevezte meg, melynek eredménye nem most látszik meg:

„Ahogy a pedagógus ma végzi a munkáját, olyan Magyarországunk és Európánk lesz a jövőben”

Dr. Navracsics TiborDr. Navracsics Tibor

Id. Navracsics Tibor nyugalmazott gimnáziumi igazgató. Az ELTÉN földrajz (1957), majd történelem (1958) szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 1957-1967 között a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnáziumban tanította szaktárgyait és művészettörténetet, emellett pedig 1962-től az MTA Földrajzi Kutatócsoportjának külsős munkatársaként a Balaton-régió gazdaságföldrajzát vizsgálta. 1967-1977 között a tapolcai Batsányi János Gimnázium igazgatójaként tevékenykedett. Ezalatt az idő alatt itthon és külföldön több szakmai-tudományos konferencián vett részt. 1977 és 1984 között a Veszprém megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője, majd 1989-ig humánpolitikát felügyelő elnökhelyettese. 1989-1994 között a veszprémi Vetési Albert Gimnázium első igazgatója és egyben egyik alapítója volt. Tanárként, igazgatóként és számos pedagógiai innováció kidolgozójaként és megvalósítójaként szerzett szakmai érdemeket.

id. Navracsics Tibor mondott köszönetet barátainak, volt kollegáinakid. Navracsics Tibor mondott köszönetet barátainak, volt kollegáinak

Id. Navracsics Tibor könyvbemutatóján számos barát, politikus és korábbi kolléga is megjelent. Volt, aki Svájcból érkezett a csütörtöki eseményre.

A könyvbemutatón a Vetési Gimnázium tanulója, Faragó Dorottya Debussy Arabesque című művét adta elő zongorán.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.