Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Holokauszt témanap a Laczkó Dezső Múzeumban

2015. április 13. 11:08 // Forrás: Laczkó Dezső Múzeum
A Laczkó Dezső Múzeum a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapjához kapcsolódva 2015. április 16-án múzeumi témanapot szervez a gimnáziumok és szakközépiskolák diákjai számára.

A két óra időtartamú témanap több modulból álló foglalkozás-sorozat, amelynek célja, hogy 14–19 éves diákok számára ismertté és átélhetővé tegye a holokauszt helyi (veszprémi és Veszprém megyei) eseményeit.

A foglalkozás támaszkodik a megye történetét feldolgozó, rendhagyó állandó kiállításunkra, amely a történelmi eseményeket, traumákat egyéni és közösségi sorsokon, történeteken keresztül mutatja be. A témanap középpontjában a „Szellem a tárgyban, a helyben, a képben…” című állandó kiállítás egy egysége áll, amely a szentgáli zsidók deportálását dolgozza fel, a múzeum gyűjteményében őrzött 1944-ben készített fényképfelvételek segítségével.

A foglalkozás a történelmi események megismertetését a korabeli fényképeken túl műtárgyak bemutatásával, valamint drámapedagógiai eszközök segítségével valósítja meg.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.