Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újabb töredékek múltunkból

2013. október 12. 18:09
Tanulmányokat, közleményeket, valamint megemlékezéseket tartalmaz a Veszprémi Szemle várostörténeti folyóirat most bemutatott, sorban a 31., egyben az idei év utolsó száma.

A bemutató alkalmával Brányi Mária alpolgármester köszöntötte a megjelent szerzőket, érdeklődőket. – Minden egyes lapszám megjelenésével az élet minden területét felölelő érdekes írások kerülnek napvilágra, ezzel sokakat megszólítva a városban – fogalmazott. Kiemelte, rengeteg munka fekszik ezekben a művekben, amivel a helyi értékeinket számba vehetjük és így méltó módon adhatjuk át az utókornak.

Brányi MáriaBrányi Mária

A várostörténeti folyóirat aktuális számát Csiszár Miklós főszerkesztő mutatta be. Mint mondta, a szokásos felépítésnek megfelelően tanulmányok, közlemények, megemlékezések, évfordulók követik egymást a kiadványban. A szerzők között szerepel Váradi Natália, Sebő József, Somfai Balázs, Rosenthal Sándor, Pákozdi Éva Szilvia, Veress D. Csaba, Rainer Pál, Molnár Jánosné, Káloczi Kálmán, valamint Vereskuti Klára.

Sebő József, a folyóirat egyik szerzője mutatja be írásátSebő József, a folyóirat egyik szerzője mutatja be írását

Tanulmány olvasható az 1956-ban Veszprémből a Szovjetunióba hurcolt egyetemistákról, a kétszáz éves Mondolatról, adatokat tartalmaz a régi veszprémi vármegye utóéletéről, a veszprémi törvényszékekről, a veszprémi piarista könyvtárak adományozóiról, valamint a térségünkben lelőtt katonai repülőgépekről, továbbá megemlékeznek a Harmincegyes honvédekről, a tudós pap dr. Gutheil Jenőről,  és a 750 éves Pálos rendről. A Veszprémi Szemle 15. évfolyamának 4. száma 2014-es évfordulónaptárral zárul.

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43 Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Life&Style Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  tegnap 9:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.