Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ötéves a Veszprém Aréna

2013. szeptember 18. 11:28
A hétvégén ünnepli ötödik születésnapját a Veszprém Aréna. A jubileumi alkalomra családi programokkal és koncerttel készülnek.

Porga Gyula polgármester szerdán sajtótájékoztatón foglalta össze az elmúlt évek eredményeit. Elmondta: a létesítmény közösségi élményeket adott a látogatóinak, ez is volt az alapvető célja, amiért megépítették. Nemcsak sporteseményeket fogadott be az épület, hanem számos kiállítást, kulturális eseményt is, számos alkalommal világsztárok léptek fel a küzdőtérben felépített színpadon. A veszprémiek megszerették az Arénát, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy most ősszel az egymilliomodik látogató fogadására készülnek. Ez csak a jegyet váltók száma, ennél lényegesen többen jöttek el, ha az ingyenes rendezvényeket is hozzávesszük.

Porga GyulaPorga Gyula

A sok élmény bizonyítja, hogy jó döntés volt a sportcsarnok megépítése. A polgármester bízik benne, hogy a tízéves évfordulón már a kétmilliomodik látogatót fogadhatjuk. Ezúttal az ünnepelt nem kapja, hanem adja az ajándékot: a veszprémieket színes programokra várják a hétvégén.

Göttlinger LászlóGöttlinger László

Göttlinger László ügyvezető szerint tanulóévek voltak az eddigiek, amelyek alatt az MKB-MVM Veszprém kézimeccsei mellett válogatott mérkőzéseket is befogadott az Aréna. Az ügyvezető kiemelt néhány, különösen nagy kihívást jelentő programot is, például a Hattyúk tava miatt jéggel, egy lovas show miatt pedig homokkal kellett a küzdőteret beborítani. A csarnok népszerűségét jelzi, hogy már a következő évre is számos foglalásuk van. Ez annak is köszönhető, hogy az 5200 fő befogadására alkalmas tér az ideális méret, amire igény van, az épület se nem kicsi, se nem nagy.

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a Veszprém Arénában 2013. szeptember 21-én megrendezésre kerülő programokhoz a 27. sz. járat közlekedése a következőképpen történik:

  • Autóbusz-pályaudvarról indul:  15.30, 19:25, 19:35
  • Veszprém Arénától indul:       19:00, 22:00, 22:20

A jubileumi hétvégén pénteken az LGT emlékzenekar ad ingyenes koncertet, 21-én szombaton családi délutánt tartanak az előtérben 19 óráig, majd 20 órától a Magna Cum Laude lép fel a küzdőtérben.

A Veszprém Aréna idén megkapta a legjobb rendezvényközpontnak járó díjat.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43 Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Life&Style Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  tegnap 9:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.