Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szakrális herendi tárgyakból nyílt kiállítás Veszprémben

2013. szeptember 15. 8:46 // Forrás: mti
Az elvilágiasodással ellentétes folyamat indult el: százak keresik fel az elfeledett szakrális helyeket - mondta Márfi Gyula veszprémi érsek a Töretlen hittel című, közel száz szakrális herendi tárgyból nyílt kiállítás megnyitóján.

 Márfi Gyula a veszprémi ferences templomban tartott beszédében elmondta, hogy az utóbbi időben sok olyan helyen fordult meg, például szent forrásoknál, amelyeket régóta nem kerestek fel, vagy csak kevesen, most pedig újra százak járnak imádkozni az elfeledett szakrális helyekre. Sorra újítják fel a keresztutakat, így például a veszprémi Szent Benedek-hegyi keresztet, amelyek bejáratnál éppen egy herendi porcelán alkotás áll, az Ecce Homo.    

Örömét fejezte ki, hogy bár nem egyházi környezet a herendi manufaktúra, mégis jelen van benne a szakrális, s megtisztelésnek nevezte, hogy az Érseki Turisztikai Hivatal, a Szaléziánum befogadhatja az ilyen témájú alkotásokat.

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a manufaktúrának ez az idei utolsó kiállítása Herenden kívül: ebben az évben közel százezer látogatóhoz vitték közel porcelán művészetét.    

Pálffy István országgyűlési képviselő (KDNP) arról beszélt: új korszak kezdődött Magyarországon; olyan korszak, amely keresztény hagyományokra épül. A kereszténység mindig jelen volt a művészetekben, témát adott neki, megihlette - így a herendi porcelánkészítőket is - fűzte hozzá.  Számára a gyűjtemény legszebb darabja a toporci Madonna, amely valóban kifejezi a töretlen hitet, s azt, hogy Herend töretlenül jelen van a művészetekben - mondta a képviselő.

A Töretlen hittel című tárlat a Herendi Pocelánmanufaktúra Zrt. első ilyen tematikájú és ilyen nagy volumenű kiállítása, amely számos különlegességet tartalmaz, így például a herendi porcelángyártás felvirágoztatója, Fischer Mór által alkotott hatalmas, 1,75 méter magas keresztelő kút mását. Az eredetit tavaly találták meg egy bécsi múzeum raktárában, s a herendi porcelánkészítők nem kis bravúrral elkészítették a mását - mondta az MTI-nek a kiállítás kurátora, Kremli Attila.    

Ismertetése szerint a közel száz darabos gyűjtemény része a Szent Korona tökéletes mása, Szent István 40 centiméteres lovas szobra, Szent Imre szobra, Szent István emléktányér, a Madonna egy speciális, matyó népviseletbe öltöztetett ábrázolása, a Szent László egyedi kivitelezésű dísztányér, valamint számos kereszt, szenteltvíz tartó, szentek (Gellért, Imre, István, Erzsébet) kisméretű szobra. A porcelántárgyak között megtalálható muzeális darab az 1900-as évek elejéről, de nagy részük mai gyártású - mondta a kurátor.

A kiállítás november 10-ig tekinthető meg a Szaléziánumban.

vehir.hu
további cikkek
Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43 Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Life&Style Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  tegnap 9:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.