Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kapni jó, de adni még nagyobb öröm

2013. szeptember 13. 21:13
Idén is segíthetünk a rászoruló gyermekeken, ha jegyet váltunk a november 23-án tartandó Jótékonysági Gálaestre – hangzott el a Petőfi Színházban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója közölte, nagyon szívesen csatlakoztak ehhez a nemes célhoz. Ha fiatalokról van szó, akkor mindig örömmel segítenek – tette hozzá.

Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere elmondta, a színházat a művészi tevékenység mellett az ilyen ügyekhez való csatlakozás teszi igazán hitelessé. A politikus kiemelte, a város továbbra is támogatja a rendezvényt.

Molnár Roland, a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület elnöke elmondta, eddig már több mint 1000 gyermeken segítettek. Hozzátette, ezzel ő nem elégszik meg, és addig dolgozik, amíg csak az erejéből telik. Annál nagyobb öröm nincs is, mint mikor egy nehéz sorsú gyermek arcára mosolyt varázsolhatunk. Kapni jó, de adni még nagyobb öröm – jelentette ki az egyesület elnöke. A rendezvény megszervezéséhez 139 cég nyújtott segítséget, a város több önkormányzati képviselője pedig saját képviselői keretéből járult hozzá a megvalósulásához.

Elhangzott, a rendezvénynek díszvendége lesz dr. Navracsics Tibor és dr. Márfi Gyula, sztárvendégei pedig Halas Adelaida és Perjési Hilda, a Petőfi Színház két színésznője.

Horák János
további cikkek
Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43 Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Life&Style Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  tegnap 9:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.