Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új színfolt – utcagaléria

2013. szeptember 3. 16:45
Közösségi, kulturális funkciókkal bővült a Budapest úti aluljáró, amely Szilágyi Lackó festőművész nevét viseli.

A Városi Tájkép Csoport hitvallása szerint egy szükséges rosszból, vagyis az aluljáróból egy igazi közösségi, informális teret sikerült létrehozni, ahol nem csak átsétálnak a veszprémiek, hanem megállnak, elidőznek, informálódnak.

Tekintse meg galériánkat a galériáról!

A Budapest úti aluljáró a fent említett csoportnak és a Város-Tér Kulturális Alapítványnak köszönhetően egy kulturális térré alakult. Ennek a központi magja a Szilágyi László utcagaléria. A Bordács Andrea esztéta válogatta nyolc Szilágyi-alkotás mellett a festőről írt, valamint általa megfogalmazott gondolatok, életrajz található a falakon. Az innen kivezető utakon Veszprém híres építészei, alkotóinak nevei, a város kulturális intézményeinek programjai olvashatóak.

De az igazi szenzáció Zeke László Szilágyi graffitis hangulatú domborműve, melyet egy fénykép után alkotott. Az általa ismert életvidám Lackó-képet szeretett volna megörökíteni számunkra.

Porga Gyula polgármester az avatás során kiemelte: egy város tartalmát, az ott élők adják, a kereteit az ott élők töltik meg tartalommal. Egy adott város művészeti élete nagyban emeli az ott élők komfortérzetét.

Az utcagaléria avatása után a városházán Dékei Krisztina művészettörténész, Bordács Andrea esztéta, Hegyeshalmi László képzőművész és Fabényi Júlia művészettörténész konferenciát tartottak Szilágyi Lackó festészetéről.

Szilágyi Lackóról bővebben itt olvashat.

Pethő Imre
Cseh Zoltán
további cikkek
Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43 Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Life&Style Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  tegnap 9:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.