Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Weöres Sándorra és Bartókra is emlékezik a Kabóca idén

2013. augusztus 28. 20:23
Társulati üléssel hangolódott az új évre a Kabóca Bábszínház csapata szerdán.

Az eseményen Némedi Lajos alpolgármester képviselte a fenntartó önkormányzatot. Felhívta a figyelmet arra, hogy a HEMO épületének tervezett felújítása sok türelmet követel majd, ugyanakkor a folyamat végére egy minden igényt kielégítő helyszínnel gazdagodik a város.

Székely Andrea igazgató összefoglalta a nyári eseményeket: a társulat számos fesztiválon képviseltette magát, így ott voltak Veszprémben az Utcazenén, jártak Győrben, Pécsett és a Nagyon Balaton fesztiválon is. A jövőre is több utazást terveznek: ellátogatnak Kaposvárra, Franciaországba, illetve fellépnek a Müpában is.

Székely Andrea és Némedi LajosSzékely Andrea és Némedi Lajos

Az új évadról

Az igazgató elmondta: Bartókra emlékezve a Szarvassá vált fiút szeptembertől kezdi próbálni a társulat. A bérletes előadások közé több már korábban színpadra állított darab is bekerült, de természetesen lesznek új bemutatók is. A székhelyi bérlet az Autósmese, avagy Toda, Berci és a Csodamerci; a Gomboló; a Kukackaland; a Teremtésmese és az Óz, a nagy varázsló című előadásokat tartalmazza.

Mesefesztivál

A hagyományokhoz hűen ezúttal is a Mesefesztivállal nyitja az évadot a Kabóca Bábszínház, amit a Szent Mihály napi búcsúra való tekintettel hoztak egy héttel előbbre - a fesztivál eredetileg Benedek Elek születésnapjához, szeptember 30-ához kötődik. A fesztivál központi alakja Weöres Sándor lesz, a költő születésének századik évfordulóját megünneplendő az irodalmár életművéhez kapcsolódó játszóház és irodalmi kerekasztal várja a családokat. A négynapos programfolyamot a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium támogatja, ennek örömére ismét a városba érkezik a KIM ifjúsági kezdeményezése, a Kimi-kamion. Székely Andrea a programok közül kiemelte Berecz András mesemondó előadását, aki Zöld Petikéről mesél a családoknak, illetve Kovácsovics Fruzsina koncertjét, aki Weöres Sándor verseket énekel majd.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43 Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Life&Style Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  tegnap 9:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.