Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyre keresettebb a szociális munka

2008. november 13. 16:03 // Forrás: megyeháza, Kovács Erika
Veszprém megye szociális és gyermekvédelmi szakemberei a Szociális Munka Napját ünnepelték a minap Balatonfüreden.
Az önkormányzat nevében dr. Kiszely Pál alpolgármester köszöntötte a közel 250 résztvevőt, bemutatta Balatonfüredet, méltatta a szociális szakterületen dolgozók tevékenységét. Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke ünnepi beszédében a szociális munkásokról, mint szeretet közvetítőről beszélt és munkájuk jelentőségét, embert próbáló nehézségét emelte ki. Mint mondta: kevés anyagi elismerés fejében, de annál nagyobb elhivatottsággal végzik tevékenységüket.
A szakmai előadásokban dr. Révész Magda, a Fióka Gyermek- és Ifjúságjóléti Központ vezetője Mi a siker a segítő szakmában címmel a szociális szakemberek tevékenységét kísérő siker jelentőségét elemezte. Dr. Varga Gábor, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa a szociális munkások kihívásairól beszélt, kiemelve az egészségügyi szakterülettel történő szoros együttműködést. Váradi Gézáné a Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ munkájába avatta be a résztvevőket
Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke virágcsokorral köszöntötte a megyei önkormányzat illetékes szakbizottsága által 2008. évben a Gyermekvédelemért, és a Szociális Munkáért Díjban részesített személyeket. A szociális munkáért díjat Bardon Istvánné, a nyírlaki szociális otthon gazdasági vezetője, Horváthné Somogyi Ildikó, a az értelmi fogyatékosok tapolcai közhasznú egyesületének ügyvezetője, valamint Kölcze Imréné, a pápakovácsi idősek otthonának ápolója kapta. Gyermekvédelemért díjat vehetett át Pozsonyi Mónika, a balatonkenesei területi szociális intézmény vezetője és Varga Lászlóné, a megyei lakásotthonok igazgatóságának vezető helyettese.
Balatonfüred Város Önkormányzata képviseletében dr. Kiszely Pál alpolgármester átadta a megyei rendezvény vándorvázáját Holczinger Lászlónak, a 2009. évi rendezést magára vállaló Devecser Város Önkormányzata polgármesterének.


Talabér Márta


vehir.hu
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.