Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
12°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
12°C

Tisza párt

A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19 Ovádi Péter: a felelős állattartókat büntetné leginkább a Tisza adóterve állatvédelem Ovádi Péter: a felelős állattartókat büntetné leginkább a Tisza adóterve Nem nehéz észrevenni, hogy milyen irányba mozdítaná el az álltavédelmet az Index szerint a Tisza párttól megszerzett baloldali gazdasági program – mondta portálunknak Ovádi Péter, állatvédelmi kormánybiztos, aki a tervezetben szereplő, az állattartásra kirótt adók mögött egy sokkal messzebb menő folyamatra is felhívta a figyelmet. 2025. november 28. 11:21 Előkerülhetett a Tisza tervezett megszorításairól szóló dokumentum közélet Előkerülhetett a Tisza tervezett megszorításairól szóló dokumentum Az Index állítása szerint a birtokába jutott „Magyarország 2027–2035 konvergenciaprogram” néven egy több száz oldalas gazdasági dokumentum, amelyet a portál szerint a Tisza Párt szakpolitikusai állítottak össze és számos adóemelési tervezetet tartalmaz. 2025. november 25. 18:30 Kettőre csökkent a Tisza képviselő-jelöltjeinek száma Tisza párt Kettőre csökkent a Tisza képviselő-jelöltjeinek száma Lezajlott a Tisza párt előválasztási fordulójának első köre. Miután Veszprémben az egyik jelölt képletesen már napokkal ezelőtt visszalépett, nem lett nagy meglepetés az eredmény. 2025. november 25. 9:22 Négy napig bírta tiszás jelöltként – az előválasztás előtt visszalépne, ha tehetné Magyar Péter veszprémi embere politika Négy napig bírta tiszás jelöltként – az előválasztás előtt visszalépne, ha tehetné Magyar Péter veszprémi embere Tiszavirág életű lett Nagy Zoltán politikai pályafutása a Tisza pártban, akit hétfőn éjszaka, mint az egyik lehetséges veszprémi képviselő-jelölt mutatott be az ellenzéki párt, most viszont jelezte, szeretné, ha maga helyett mást támogatnának a szimpatizánsok. 2025. november 22. 0:34 Vége az időhúzásnak, bejelentették a Tisza jelöltjeit közélet Vége az időhúzásnak, bejelentették a Tisza jelöltjeit Megvannak a Tisza párt jelölt-jelöltjei a jövő évi országgyűlési választásra, akikből az előválasztás két fordulója után kikerülnek a fideszes jelöltek fő kihívói. Magyar Péterék azonban fenntartják a lehetőségét, hogy a párt elnöksége vétójoggal élhessen az előválasztás eredményével szemben. 2025. november 17. 23:52 Márki-Zay szelleme kopogtat a Tisza ajtaján? véleménycikk Márki-Zay szelleme kopogtat a Tisza ajtaján? El lehet határolódni bárkitől és bármitől, lehet saját alternatív valóságot építeni, de amikor valaminek a szelleme kísérti meg az embert, az nagyobb kárt tud okozni, mint bármelyik hangfelvétel. Véleménycikk. 2025. október 19. 21:14 Tiszás fenyegetések miatt lemondták az Öt veszprémi fellépését is közélet Tiszás fenyegetések miatt lemondták az Öt veszprémi fellépését is Lefújták Magyarország legnépszerűbb közéleti-politikai műsorának, az Ötnek az őszi turnéját, ami október 20-án Veszprémbe is ellátogatott volna. Hont András újságíró, az Öt alapítója erről szóló posztjában a Tisza párt szimpatizánsainak életveszélyes fenyegetéseivel indokolta ezt, amikhez, mint írja: „néhányan szokva vagyunk, de a csapatból nem mindenki.” 2025. október 9. 9:03 Magyar Péter majdnem mondott valami újat Veszprémben Magyar Péter Magyar Péter majdnem mondott valami újat Veszprémben Felsőörsön tartott aktivista-találkozót a Tisza Párt szombaton, ami után a párt elnöke, Magyar Péter Veszprémben fórumozott a Zeneiskola előtti téren. A koreográfia és retorika hasonló volt a korábbi ilyen gyűlésekhez – börtönnel fenyegette a jelenlegi kormány tagjait és holdudvarukat, valamint a Tiszával kritikus újságírókat, gazdasági fellendülést és adócsökkentéseket ígért – a Tisza jelölt-jelöltjeinek a bemutatása pedig majdnem megtörtént, de mégsem. 2025. szeptember 14. 13:07 Kommunikációs műhiba premier plánban Hétvezér Kommunikációs műhiba premier plánban Amikor a Fidesz vaktöltényeiről beszélnek, amikkel hatástalanul bombázza Magyar Pétert, valójában nem a Diákhitel Központ volt vezetőjének kormányzóképes kompetenciáiról pattannak le a lövedékek. Csupán eddig ügyesen hajolt ki a röppálya elől. Látszólag a brüsszeli szolgalelkűség, vagy az ukránbarát pecsétek sem hagytak maradandó nyomot, viszont van még patron a Fidesz fegyvertárában. Ezt pedig talán nem is kell kilőnie, elég hagyni, hogy elkezdjen sisteregni a Tiszán belül a lúzerség petárdája. Például úgy, hogy beküldik néhány vezető politikusokat az ATV-be vitázni. 2025. június 29. 23:03 Eljöhet a politikai Besenyő Pista bácsik kora Hétvezér Eljöhet a politikai Besenyő Pista bácsik kora Gyurcsány óta tudjuk, hogy politikusnak nem kell őszintének lennie. Borkai óta tudjuk, hogy egy politikusnak nem kell erkölcsösnek lennie. Jakab óta tudjuk, hogy egy politikusnak nem kell elegánsnak lennie. A Tisza áradása viszont komolyan elsodorhatja azt a minimális elvárást is, hogy egy politikus képessége ne merüljön ki annyiban, hogy a Facebookon oda tud írni bármelyik kormánypárti bejegyzés alá egy egybites „jó vergődést” kommentet. 2025. június 1. 22:18 A Tisza párt ellen tüntettek politika A Tisza párt ellen tüntettek Szeretnénk nemet mondani arra a politikára, amelynek egyértelmű és kimondott célja, hogy ártson Magyarországnak, nem a magyar kormánynak, hanem a magyar embereknek - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten szombaton a Tisza párt EP-képviselője, Kollár Kinga legutóbbi kijelentései okán szervezett tüntetésen. 2025. április 12. 20:03 A Haszkovóból üzent Magyar Péter Lázár Jánosnak Magyar Péter A Haszkovóból üzent Magyar Péter Lázár Jánosnak Ukrajnáról és a Pride-ról egy félmondat sem hangzott el, ellentétben Lázár János és a miniszterelnök is többször a célkeresztbe került Magyar Péter hétfői veszprémi fellépésén, amit ezúttal a Haszkovó-lakótelepre, az Agóra előtti térre szervezett meg a Tisza párt. A néhány száz érdeklődő és szimpatizáns előtti beszédében Magyar Péter elsősorban a fiatalokat és nyugdíjasokat szólította meg, de arra is kitért, hogyan képzeli el a független közgazdászok által is irreálisnak tartott adócsökkentési programjának megvalósítását. 2025. április 8. 1:50
közélet
Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten több magyarországi helyszínen a közös műveleti és reagálási képességek fejlesztése érdekében - közölte Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök.
sport
Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.