Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

támogatás

A balatoni emberek életszínvonalának emelésére nyíltak meg pályázatok Balaton A balatoni emberek életszínvonalának emelésére nyíltak meg pályázatok A Balaton térségére szinte az egész ország úgy tekint, mint Magyarország egyik fő turisztikai régiójára, kivéve annak a 164 településnek a lakosait, akiknek ez az otthonuk. A Balaton Fejlesztési Tanács legújabb pályázati konstrukcióiban most újabb kétszáz millió forint vált elérhetővé, amire kifejezetten ezek a települések pályázhatnak azért, hogy saját lakosaik számára élhetőbbé tegyék a környezetüket. Mindezt hétfőn délelőtt jelentette be Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette be a Balaton Fejlesztési Tanács társelnökeivel közösen tartott sajtótájékoztatón Balatonfüreden. 2025. július 28. 23:08 Magyarországon a falvak a saját támogatási programjukat írják Magyar Falu Program Magyarországon a falvak a saját támogatási programjukat írják Nyolcadik éve hirdette meg a Kormány a Magyar Falu Programot, aminek a segítségével az elmúlt években számos kistelepülésen újultak meg utak, parkok, iskolák, orvosi rendelők, vásároltak falubuszt és a településüzemeltetéshez kapcsolódó eszközöket. Idén viszont újabb tételekkel bővült, hogy mire pályázhatnak a falvak. Ezekről is beszélt Gyopáros Alpár, a Magyar Falu Programért felelős kormánybiztos Hárskúton. 2025. június 18. 23:16 Elfogadták az anyák kedvezményeiről szóló törvénymódosításokat közélet Elfogadták az anyák kedvezményeiről szóló törvénymódosításokat Elfogadta az Országgyűlés az anyák kedvezményeiről szóló, kormánypárti képviselők által kezdeményezett törvénymódosításokat kedden, így idén októbertől a háromgyermekes anyák, jövőre pedig a 30 éven aluli egygyermekesek és a 40 éven aluli kétgyermekesek kapnak szja-mentességet, illetve adómentes lesz a gyermekgondozási díj (gyed), az örökbefogadói díj, valamint a csecsemőgondozási díj (csed) is, és ez utóbbit a gyermek három hónapos kora után munka mellett is igénybe lehet majd venni. 2025. április 29. 13:48 Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra közélet Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra Ötmillárd forintot biztosít a kormány a szociális tűzelőanyag programra, amellyel az önkormányzatok támogatják a rászorulókat, mondta Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztzési miniszter Pusztamiskén, ahová már meg is érkezett ez a támogatás. 2024. december 22. 10:22 Jövőre is több milliárd forintból támogatják a civilek pályázatait civil Jövőre is több milliárd forintból támogatják a civilek pályázatait Jövőre is több milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek Magyarországon, akik „az önkormányzatok leghűségesebb szövetségeseiként” nemcsak az értékek ápolásában, de az újító gondolatokban is az élen járnak. Szerdán délután a veszprémi városházán a helyi és környékbeli civilek tájékozódhattak ezekről az új pályázati lehetőségekről személyesen a szakterületért felelős helyettes államtitkártól, Szalay-Bobrovniczky Vincétől. 2024. november 21. 21:56 Gulyás Gergely: havi 150 ezer forintos, kedvező adózású lakhatási támogatást adhat a munkáltató közélet Gulyás Gergely: havi 150 ezer forintos, kedvező adózású lakhatási támogatást adhat a munkáltató Havi 150 ezer forintos, a SZÉP-kártyával azonos adózású lakhatási támogatást adhat a munkáltató jövő évtől a 35 év alatti munkavállalóknak - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. 2024. november 14. 11:38 Közel 1 milliárd forintból újulnak meg iskolák a vármegyében oktatás Közel 1 milliárd forintból újulnak meg iskolák a vármegyében A hírt Navracsics Tibor, területfejlesztési és közigazgatási miniszter jelentette be a közösségi médiában. 2024. november 8. 16:34 Helyi gazdák támogatták a kórház szülészetét Csolnoky Ferenc Kórház Helyi gazdák támogatták a kórház szülészetét Kétmillió forintot gyűjtöttek össze a helyi gazdák, amivel idén a Csolnoky Ferenc Kórház szülészeti osztályát támogatták. 2024. október 2. 11:10 Ismét több ezer diák kapott új notebookot ingyenesen oktatás Ismét több ezer diák kapott új notebookot ingyenesen Folytatódott az ingyenes notebookok kiosztása a veszprémi iskolákban is, ezúttal az ötödik, hatodik és kilencedik évfolyamos diákok juthattak hozzá az eszközökhöz, amiket a magyar kormány biztosít az ország iskolásainak és pedagógusainak. 2024. május 21. 15:42 A gólyahír mellé plusz támogatás, a fiataloknak segítség jár az otthonteremtéshez A gólyahír mellé plusz támogatás, a fiataloknak segítség jár az otthonteremtéshez Az ”Otthon Veszprémben” részleteiről és az újszülöttek után járó támogatásról dr. Hegedűs Barbara alpolgármester tartott sajtótájékoztatót hétfő reggel a Városházán. 2024. április 30. 15:56 Új otthonfelújítási programot indít a kormány az 1990 előtt épült lakóházak korszerűsítésére Új otthonfelújítási programot indít a kormány az 1990 előtt épült lakóházak korszerűsítésére Új otthonfelújítási programot indít a kormány 108 milliárd forint keretösszeggel az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére: egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forintos támogatás vehető igénybe, amelynek fele kamatmentes hitel, másik fele vissza nem térítendő támogatás - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján. 2024. április 5. 15:39 Notebookokat hozott a Mikulás a veszprémi iskolákba oktatás Notebookokat hozott a Mikulás a veszprémi iskolákba 754 darab notebookot osztanak szét a napokban a veszprémi iskolák 7. és 10. évfolyamos osztályaiban, országosan pedig 140 ezer ilyen eszköz kerül ingyenesen a diákokhoz a magyar kormány digitális esélyegyenlőségi programjának köszönhetően. 2023. december 7. 11:32 Gondoskodik a képviselő a Módszertani bölcsődéről Gondoskodik a képviselő a Módszertani bölcsődéről Miután a korábbi években a veszprémi önkormányzat felújította a Módszertani bölcsőde épületét és teljes energetikáját, valamint rendbe rakta az udvart is, az utolsó néhány hasznos eszköz beszerzésében már a belvárosi körzet önkormányzati képviselője, Bázsa Botond segített az intézménynek. 2023. november 30. 14:46 A közönség támogatását kéri a Pannon Várszínház Pannon Várszínház A közönség támogatását kéri a Pannon Várszínház Bár az önkormányzat és az Európa Kulturális Főváros program is a színház mellett áll, most mégis a közönsége támogatására is szüksége van a teátrumnak, tették közzé a közösségi médiában. 2023. szeptember 21. 11:17
közélet
Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten több magyarországi helyszínen a közös műveleti és reagálási képességek fejlesztése érdekében - közölte Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök.
sport
Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.