Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

színház

Theodórosz Terzopulosz fogalmazta meg 2025-ben a színházi világnap üzenetét kultúra Theodórosz Terzopulosz fogalmazta meg 2025-ben a színházi világnap üzenetét Március 27-én ünnepeljük a színházak világnapját. Ebből az alkalomból a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben felkér egy-egy alkotót, hogy fogalmazza meg aktuális üzenetét a színházi világnak, amit aztán a mai napon világszerte felolvasnak az esti előadások előtt. Az idén Theodórosz Terzopulosz görög színházigazgató, tanár, író, az Attis Színházi Társulat alapítója és művészeti vezetője, a Színházi Olimpia ihletője és a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke írt előszót az előadásokhoz – szövegét teljes terjedelmében közöljük.  2025. március 27. 9:41 Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház kultúra Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház Péntek délelőtt a Hangvillában ismertették a 2025/26-os évad előadásait. A 25. jubileumi évadban két ősbemutató is lesz, A filmsztár, valamint a Szegény gazdagok. 2025. március 21. 14:24 Kultúrával tovább erősített lengyel–magyar barátság kultúra Kultúrával tovább erősített lengyel–magyar barátság A Veszprémi Petőfi Színház művészei és vezetői alkotta küldöttség Magyarország krakkói főkonzulátusának meghívására és szervezésében Lengyelországban töltötte a március 15-ei nemzeti ünnepet és az azt megelőző napokat. 2025. március 20. 12:47 „Sokat dob egy nő önbizalmán, ha megtapasztalhatja, hogy egy szuperhős” Life&Style „Sokat dob egy nő önbizalmán, ha megtapasztalhatja, hogy egy szuperhős” Trokán Anna színésznő jelenleg a Magyar Színház tagja, de pályája elején évekig játszott a Veszprémi Petőfi Színházban is, mely időszakra a mai napig úgy hivatkozik: a legszebb évek. Jelenlegi színházában beszélgettünk vele, amelynek falai rendkívül meghatározóak a színésznő számára, hiszen gyerekként ott várta édesanyját, Papadimitriu Athinát, mert akkoriban ő is a Magyar Színházban játszott.  2025. március 18. 11:35 Frakk, a macskák réme most a színpadon küzd a nyugalomért kultúra Frakk, a macskák réme most a színpadon küzd a nyugalomért Vasárnap mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház a Bálint Ágnes meseregényéből íródott mesejátékot, melyet Oberfrank Pál, a Színház igazgatója rendezett. 2025. március 8. 18:42 Jubileumi évaddal jelentkezik a Pannon Várszínház - több sikerdarab újra színpadon Pannon Várszínház Jubileumi évaddal jelentkezik a Pannon Várszínház - több sikerdarab újra színpadon Huszonöt éves a Pannon Várszínház független társulata. A 2025/26-os évadban három korábbi, emlékezetes előadásukat emelik bérletsorozatukba, Best of Pannon alcímmel. Így csaknem 50 %-os kedvezménnyel tekinthetik meg a tizennyolc esztendeje műsoron levő A padlás, a tizenkét éve bemutatott Sose halunk meg és a nyolc esztendeje töretlen sikerű A Pál utcai fiúk című produkcióikat. 2025. március 1. 14:07 Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól kultúra Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól A Pannon Várszínház február tizennegyedikén mutatja be a Márton László által írt Jászai Mari feltámasztása című darabot, melyet Szelle Dávid rendezett, s a főszerepben Kárpáti Barbara látható, akit többek között arról kérdeztünk, milyen azonosságokat vél felfedezni személye és Jászai Mari személye között, milyen jellegű kihívás számára a szerep, és milyen próbafolyamat áll mögöttük. 2025. február 10. 13:55 Megkezdődött a Felnőttbábfesztivál Kabóca Bábszínház Megkezdődött a Felnőttbábfesztivál Péntek este megkezdődött a Kabóca Bábszínház első Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztiválja.  2025. február 7. 22:01 Nem volt közömbös a csend kultúra Nem volt közömbös a csend Február harmadikán a veszprémi Hangvillában Cseh Tamás emlékesttel ünnepelték a Magyar Kultúra Napját. A Csönded vagyok című teltházas este végén álló tapssal fejezte ki háláját a közönség. Véleménycikk és köszönetnyilvánítás a tizenkettedik sorból. 2025. február 7. 11:04 A Veszprémi Petőfi Színház Őze Áron rendezésében mutatja be a Lila ákácot kultúra A Veszprémi Petőfi Színház Őze Áron rendezésében mutatja be a Lila ákácot Szép Ernő történetét február hetedikén láthatja először a közönség a Veszprémi Petőfi Színházban. A premier előtti napokban Őze Áron rendezővel beszélgettünk, aki elmondta, mindenkinek ajánlja az előadást, aki volt már valaha szerelmes. Annak is, aki még nem volt, de szeretne az lenni. És persze annak is, aki épp most szerelmes… 2025. február 6. 22:03 Az utolsó pillanatig jó élni kultúra Az utolsó pillanatig jó élni A halál pillanatáig kitartó életigenlés motívuma köti össze a Veszprémi Petőfi Színház következő bemutatóit – derült ki az intézmény pénteki sajtótájékoztatóján. 2025. január 31. 22:40 Februárban jön a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál, a Kabóca szervezésében kultúra Februárban jön a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál, a Kabóca szervezésében Hétfő este a Kabóca Bábszínházban tartottak sajtótájékoztatót, ahol részletesen is beszámoltak a február 7-9. között megvalósuló nemzetközi fesztiválról, melynek alcíme: tradíciós és innováció. 2025. január 21. 16:39 Akár száz nemet is kaphat az ember, és mintha mi sem történt volna, úgy kell várni az igent Markó-Valentyik Anna Akár száz nemet is kaphat az ember, és mintha mi sem történt volna, úgy kell várni az igent Markó-Valentyik Anna Junior Prima-díjas bábművész, színésznő, rendező, a nagyközönség a nemrég megjelent Hogyan tudnék élni nélküled? című filmben láthatta, méghozzá Rita szerepében. A Kabóca Bábszínház művészével beszélgettünk szakmai alázatról, sokműfajúságról, Sztárban sztárról, nyitottságról, és arról, miként viszonyul ahhoz, hogy sokan a hasonlóság miatt „a magyar Sandra Bullock”-ként emlegetik… 2025. január 22. 20:38 A magyar színész, akinek temetését Frank Sinatra fizette ki közélet A magyar színész, akinek temetését Frank Sinatra fizette ki Lugosi Béla, eredeti nevén Blaskó Béla Ferenc Dezső, 1882. október 20-án született Lugoson. Neve egybeforrt Drakula gróf karakterével, amelyet először 1931-ben alakított, azonban élete sokkal több volt, mint egyetlen szerep. Művésznevét szülőhelye, Lugos után vette fel. 2024. december 26. 12:42
... 3 4 5 6 7 ...
közélet
Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten több magyarországi helyszínen a közös műveleti és reagálási képességek fejlesztése érdekében - közölte Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök. Miért szorong a modern ember, ha látszólag mindenünk megvan? Paradox helyzetben éljük a mindennapjainkat. A statisztikák szerint sosem kaptunk még ennyi időt és lehetőséget a sorstól, a modern ember mégis folyamatosan szorong és fáradt. De vajon mi áll a kollektív borúlátás mögött, és miként nyerhetünk vissza akár tizennégy évet is az életünkből? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Mathias Corvinus Collegium veszprémi képviseletének rendhagyó, Nemesvámoson tartott előadásán.
sport
Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján. Tour de Hongrie: Söderqvist az első svéd győztes, Valteré a fehér, Fetteré a piros trikó Jakob Söderqvist nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján Tim Merlier diadalmaskodott. Az összetett legjobb magyarjaként a kilencedik Valter Attila érdemelte ki a fehér, Fetter Erik pedig a legjobb hegyi menőnek járó piros trikót.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.