Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Összehangolt sport célú támogatásokat biztosít a sporttörvény Összehangolt sport célú támogatásokat biztosít a sporttörvény Az állami sportigazgatás és a civil oldal közötti feladat- és hatáskörmegosztással az állami források elosztásának az elsődleges felelőse a sportért felelős államtitkárság lett - hangsúlyozta Szabó Tünde államtitkár előadásában, amelyet a SPORTJUS konferenciáján tartott. 2016. december 7. 12:50 Hazai évbúcsúztató következik Hazai évbúcsúztató következik A HOYA-Pannon Egyetem Veszprém december 9-én (péntek, 17 óra) a Soproni MAFC-NyME gárdáját fogadja az NB I/B Nyugati csoportban. 2016. december 6. 21:26 A magyar futsalválogatott ismét kikapott a spanyoloktól A magyar futsalválogatott ismét kikapott a spanyoloktól A magyar futsalválogatott kedden 6-1-re kikapott az Európa-bajnok spanyol csapattól a Nyíregyházán rendezett barátságos mérkőzésen. 2016. december 6. 21:05 A Vardar megint elvitt egy pontot Veszprémből A Vardar megint elvitt egy pontot Veszprémből Pocsék kezdés után már néggyel is vezetett a Veszprém a Vardar Szkopje ellen a SEHE-ligában, parázs végjátékot követően végül aztán döntetlennel zárult a találkozó. 2016. december 6. 19:54 Második félidei gólínség Második félidei gólínség A Veszprémi Egyetemi Sport Club kézilabdás lányai katasztrofális második félidei teljesítményüknek köszönhetően tizennégy gólos vereséget szenvedtek a harmadosztályú bajnokság szombati mérkőzésén. 2016. december 6. 10:06 Négygólos vereség a spanyoloktól Négygólos vereség a spanyoloktól A magyar futsalválogatott – a veszprémi Tatai Józseffel a soraiban – hétfőn 5-1-re kikapott az Európa-bajnok spanyol csapattól a Nyíregyházán rendezett barátságos mérkőzésen. 2016. december 5. 22:17 Trombózissal kezelik a Veszprém kapusát Trombózissal kezelik a Veszprém kapusát Mirko Alilovic Horvátországba utazott orvosi kezelésekre, 2016-ban várhatón már nem léphet pályára. 2016. december 5. 21:45 Szépen csillogó ezüstérem Pécsről Szépen csillogó ezüstérem Pécsről A KID Rock and Roll SE versenytánc egyesület párosa ezüstérmet szerzett az év utolsó országos viadalán. 2016. december 5. 21:18 Vereséggel kezdtek a magyarok Vereséggel kezdtek a magyarok A magyar válogatott 27-22-re kikapott Csehországtól hétfőn Malmőben a svédországi női kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában. 2016. december 5. 20:06 Nagy sikert aratott a windsori prezentáció Nagy sikert aratott a windsori prezentáció A jövő évi vizes világbajnokságot, illetve a 2024-es olimpia budapesti pályázatát bemutató prezentáció is nagy sikert aratott a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) konvencióján a kanadai Windsorban. 2016. december 5. 20:02 Tunéziai-magyar játékossal pótolja Lökét a Győri Audi ETO Tunéziai-magyar játékossal pótolja Lökét a Győri Audi ETO Az anyai örömök elé néző Heidi Löke helyére Elghaoui Asmát, a Siófok KC tunéziai-magyar beállósát igazolta le a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata. 2016. december 5. 19:24 Kedden rajt Windsorban – veszprémi úszó a mezőnyben Kedden rajt Windsorban – veszprémi úszó a mezőnyben A Balaton Úszó Klub olimpikonja, Rasovszky Kristóf három számban (1500 m gyors, 50 m hát, 100 m hát) is rajtkőre áll a kedden kezdődő windsori rövidpályás vb-n. 2016. december 5. 14:41 Gulyás: „Vissza akarunk vágni a Vardarnak” Gulyás: „Vissza akarunk vágni a Vardarnak” A Telekom Veszprém kedd délután (18.00) a SEHA-ligát éllovasát, a Vardar Szkopjét fogadja a Veszprém Arénában. Gulyásék a szkopjei „odavágón” elszenvedett hétgólos vereség feledtetésére készülnek, a klub jótékonysági adománygyűjtést szervez. 2016. december 5. 14:16 Hosszú Katinka és Michael Phelps az év úszói Hosszú Katinka és Michael Phelps az év úszói Hosszú Katinka egymás után harmadszor, Michael Phelps 2012 után másodszor lett az év úszója - a díjakat a windsori Ceasars Hotel Colosseumban adták át hagyományos gála keretében helyi idő szerint vasárnap. 2016. december 5. 9:49
... 1126 1127 1128 1129 1130 ...
közélet
Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség.  Orbán Anitát kérte fel miniszterelnök-helyettesnek Magyar Péter A külügyminiszter-jelölt lehet az új kormány miniszterelnök-helyettese – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter, a választáson nyertes Tisza párt miniszterelnök-jelöltje. Van egy klub Veszprémben, akik 30 éve segítenek a bajban és támogatják a rászorulókat Több, mint száz éve működnek Lions clubok szerte a világon, de a veszprémi közösség létrehozása óta is lassan felnőtt egy generáció. A harmincéves jubileumot pénteken ünnepelték a városházán a klub tagjai, akik itt is megerősítették eltökéltségüket az alapításkor meghatározott célok mellett: önzetlenül segíteni az embereknek és ott lenni a bajban a rászorulók mellett. Gáspár Levente átvette a megbízólevelét A Tisza párt képviselője azt ígérte, nagy felelősséggel és odaadással fog dolgozni. Veszprémi törzszászlósé az Év Rendőre miniszteri díj Tóth Bence, rendőr törzszászlóst Pintér Sándor belügyminisztertől vehette át az országos elismerést. Lannert Judit a leendő TISZA-kormány gyermek és oktatásügyi minisztere Lannert Judit közgazdász és szociálpolitikus végzettséggel, valamint szociológiából PhD fokozattal rendelkezik. Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter A leendő közlekedési és beruházási, valamint a szociális- és családügyi  minisztert jelentette be pénteken Magyar Péter, a választáson győztes Tisza párt elnöke. Hidakat épített a sport Az együttmozgás erejével építettek hidat a társadalom különböző csoportjai között azon a gyakorlati napon, amely a Testnevelési Egyetem mikroképzését zárta a Pannon Egyetemen. Az oktatók és huszonnyolc sportszakember, valamint a Kozmutza Flóra Iskola diákjai közösen mutatták meg, miként lehet a szakértelmet türelemmel és rugalmassággal ötvözve valóban elérhetővé tenni a sport világát a fogyatékossággal élők számára. Több ezer embert mozgatott meg az első negyedévben a Sportrégió programsorozat A 2026-os év eddig egyértelműen a mozgásról és a közösségépítésről szólt Veszprémben és a térségben. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat első negyedéves mérlege szerint több ezres tömegsport-rendezvények, egészségügyi szűrőprogramok és egy izgalmas toronyfutás is színesítette a tavaszi szezont. Hatósági vizsgálat indult a hétvégi lottónyeremények után Ritka együttállást hozott az elmúlt hétvége a hazai szerencsejáték-piacon, miután mindhárom nagy lottón gazdára talált a főnyeremény. Az eset kapcsán hatósági vizsgálat is indult, habár matematikailag az ilyen helyzet nem példa nélküli.
kézilabda
Európai kézilabdaligák: Hlogyik Petra 13 védése a német élvonalban A junior világbajnok Hlogyik Petra 13 védéssel járult hozzá a Göppingen 33-29-es győzelméhez a TuS Metzingen otthonában a német női kézilabda-bajnokság alsóházi rájátszásának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I/B: nem szereztek pontot a veszprémi csapatok A másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság második helyén álló Veszprém Handball Academy U21 pénteken hét góllal alulmaradt az éllovas, már bajnok Dabas vendégeként. A biztosan kieső Veszprémi KKFT szombaton hazai pályán kapott ki a Ceglédtől. Női kézilabda BL: búcsúzott a negyeddöntőben a Ferencváros A Ferencváros nem jutott tovább a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből, mivel a hazai 31-31-es döntetlen után 31-28-ra kikapott a két magyar válogatott játékost foglalkoztató francia Metz HB otthonában a párharc szombati visszavágóján. Női kézilabda BL: kettős győzelemmel négyes döntős a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC kettős győzelemmel jutott négyes döntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a szombati, hazai visszavágón 40-25-re győzte le a dán Odensét. Hanusz: három gól, hét gólpassz Hanusz Egon három gólja és hét gólpassza ellenére a Cesson-Rennes házigazdaként 34-31-re kikapott a címvédő és listavezető Paris Saint-Germaintől a francia férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Fazekas Gergő nagyon kemény párharcra számít a szerbek elleni vb-selejtezőn Fazekas Gergő nagyon kemény ütközetre számít a szerbek elleni kézilabda világbajnoki selejtezőn, mert szerinte a magyar csapat májusi ellenfele egy-egy mérkőzésen bárkit képes legyőzni. Magabiztosan nyert a Veszprém, Marguc megszerezte 800. gólját A címvédő One Veszprém HC 41-30-ra nyert a vendég Csurgói KK ellen a férfi kézilabda NB I 23. fordulójában csütörtök este, ezzel pedig matematikailag is bebiztosította alapszakasz-elsőségét. Bodó Richárd távozik a Szeged kézilabdacsapatától Bodó Richárd 140-szeres válogatott kézilabdázó a nyáron tíz év után távozik az OTP Bank-Pick Szegedtől. Női kézilabda Eb: este nyolctól játssza csoportmeccseit a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott mindhárom mérkőzését - közép-európai idő szerint - 20 órától játssza a decemberi Európa-bajnokság csoportkörében, Nagyváradon. Férfi kézilabda vb-selejtező: Bodó és Kukics nem játszhat a magyar-szerb párharcban Bodó Richárd és Lazar Kukics nem játszhat a magyar, illetve a szerb válogatottban a férfi kézilabda-világbajnokság májusi selejtezőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.