Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

Sótonyi Mónika

Remek hangulat, több mint kétezer résztvevő – közösségi élménnyé vált a Veszprémi Sportágválasztó! Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója Remek hangulat, több mint kétezer résztvevő – közösségi élménnyé vált a Veszprémi Sportágválasztó! A Veszprém Megyei Testnevelő Tanárok Egyesületének (VMTTE) szervezésében a város idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programjaihoz. A Sportágválasztóval egybekötött Autómentes Napon, pénteken több mint kétezer fiatal mozdult meg együtt az Erdész utcai Vasas-pályán és környékén. 2025. szeptember 20. 8:39 Sporttól a koncertekig: egész nap a veszprémi fiataloké a város közélet Sporttól a koncertekig: egész nap a veszprémi fiataloké a város Veszprém városának szíve szeptember 19-én a sport és a közösség ritmusára dobban majd: az Erdész utcai Vasas-pálya reggeltől délutánig egyetlen hatalmas sporttárrá változik, ahol több ezer fiatal, család és pedagógus élheti át a mozgás örömét. A Veszprémi Sportágválasztó immár több mint egy évtizedes hagyományra épül, a szervezést ezúttal is a Veszprém Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete (VMTTE) vállalta, a város és a térség kiemelt támogatásával. 2025. szeptember 17. 8:43 Veszprém mutatja a fenntarthatóság irányát Európának fenntarthatóság Veszprém mutatja a fenntarthatóság irányát Európának Tíz európai országból érkeztek szakemberek Veszprémbe, hogy közösen nézzenek szembe a környezetvédelem legégetőbb kérdéseivel és együtt találják meg a legjobb megoldásokat egy fenntarthatóbb városi élet kialakítására. 2025. szeptember 3. 11:43 „Csakapannon!” – zúgott a Pannon Egyetem idei gólyatáborán is Pannon Egyetem „Csakapannon!” – zúgott a Pannon Egyetem idei gólyatáborán is Kezdetét vette a 2025-ös gólyatábor a Pannon Egyetemen Veszprémben. A protokolláris megnyitót hétfőn tartották az aulában, ami éppen annyira volt komoly, mint amennyire laza, fiatalos. Egyszóval, tökéletesen illett a rendezvényhez. 2025. augusztus 25. 22:23 Megszentelték a város és a múzeum közös kenyerét augusztus 20 Megszentelték a város és a múzeum közös kenyerét Augusztus 20. nemzeti és szakrális jelentősége mellett népi ünnep is: hagyományosan ekkor sütnek először kenyeret a nyáron learatott gabonából.  2025. augusztus 20. 16:06 Dr. Steinhof Gábor vehette át a Perlaky-díjat közélet Dr. Steinhof Gábor vehette át a Perlaky-díjat Az elismerés átadására csütörtök délután a Teguláriumban került sor. Dr. Steinhof Gábor évtizedek óta szolgálja Veszprém lakosságát háziorvoskánt, praxisában mindig a beteg áll a középpontban. 2025. július 3. 22:29 Mesék, nevetés és kaland a hétvégi Kabóciádén kultúra Mesék, nevetés és kaland a hétvégi Kabóciádén Június utolsó hétvégéjén ismét megtelt élettel a veszprémi Kabóca kert és a Szerelem-sziget: a 32. Kabóciádé Családi Fesztivál három napon át várta a gyerekeket, szülőket, nagyszülőket, kíváncsiakat és bábszínház-rajongókat. Az ország egyik legkedvesebb családi eseményének számító programsorozat idén a magyar bábművészet egyik legnagyobb alakja, Kemény Henrik előtt tisztelgett, aki pontosan száz évvel ezelőtt született. 2025. június 29. 13:49 Humor, öröm, de leginkább az életigenlés, amit idén is képvisel a Rátonyi Róbert Operettfesztivál Veszprémi Petőfi Színház Humor, öröm, de leginkább az életigenlés, amit idén is képvisel a Rátonyi Róbert Operettfesztivál Az operett egy olyan műfaj, amiből még az is tud dúdolni egy ismert dalt, aki egyébként nem tartja magát a stílus rajongójának. A hungarikumok része, ráadásul téves lenne azt gondolni, hogy csak az idősebb generáció kedveli. Ezt erősítette meg vasárnap délután a Rátonyi Róbert Operettfesztivál látványos nyitóceremóniája is a Kossuth utcán, amit a Veszprémi Petőfi Színház már nyolcadszorra szervezett meg, a közönségben pedig minden korosztály képviseltette magát. 2025. június 23. 11:40 Tíz évvel a hátuk mögött, de még nagyobb tervekkel ünnepelték a táncosok a FootNotes Dance Company jubileumát tánc Tíz évvel a hátuk mögött, de még nagyobb tervekkel ünnepelték a táncosok a FootNotes Dance Company jubileumát Lezárta tizedik, jubileumi évadját a FootNotes Dance Company, de csak azért, hogy lendületet vegyenek a következő tíz évhez. Hétvégén a Hangvillában nagyszabású és látványos gálával ünnepelték a veszprémi táncosok a kerek évfordulót. 2025. június 18. 14:58 A Cholnoky ismét megmutatta, milyen egy összetartó városrész közélet A Cholnoky ismét megmutatta, milyen egy összetartó városrész Ha az ember a városrészi összefogás legszebb példáját keresi, a Cholnoky lakótelepen megrendezett Juniális jó eséllyel pályázhat az első helyre. A Cholnoky Kerekasztal Egyesület szervezésében megvalósuló, immár harmadik alkalommal megtartott városrészi fesztivál amellett, hogy élményt és szórakozást kínált, valódi közösségi ünneppé nőtte ki magát. 2025. június 15. 12:02 Küldöttközgyűlés a VEDAC-nál sport Küldöttközgyűlés a VEDAC-nál Megemlékezés, tisztújítás, sikerek elismerése is szerepelt a VEDAC közgyűlésének programjában, Szemán János kapta a Szabó Ernő díjat. 2025. június 13. 14:14 Jókai kedvenc étele is terítékre kerül a Múzeumok Éjszakáján kultúra Jókai kedvenc étele is terítékre kerül a Múzeumok Éjszakáján Június 21-én érkezik a nyár egyik legizgalmasabb kulturális kalandja, a Múzeumok Éjszakája! 17 helyszínen 26 kiállítás, 68 program várja a kultúra fogyasztóit. 2025. június 13. 14:13 Olyan változások jönnek a veszprémi iskolai közétkeztetésben, mint sehol máshol az országban közélet Olyan változások jönnek a veszprémi iskolai közétkeztetésben, mint sehol máshol az országban Szeptembertől a Hriszto Botev Iskolában már úgynevezett szabadszedéses tálalással kapják a gyerekek az ebédet, nemsokára pedig több másik iskola is követi ezt. A szülők pénztárcája nem fogja megérezni a változást, ugyanakkor a Hungast, a veszprémi közétkeztetéséért felelős cég azt várja az országban is úttörőnek számító programtól, hogy nem lesznek érintetlenül visszavitt tányérok a menzákon és a gyermekek önállósága is fejlődik. 2025. június 12. 1:46 Veszprémben énekel együtt a világ magyarsága kultúra Veszprémben énekel együtt a világ magyarsága Hatodik alkalommal szervez találkozót hazai és határon túli magyar kórusoknak Veszprém Város Vegyeskara.    2025. június 7. 17:57
... 2 3 4 5 6 ...
közélet
Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten több magyarországi helyszínen a közös műveleti és reagálási képességek fejlesztése érdekében - közölte Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök. Miért szorong a modern ember, ha látszólag mindenünk megvan? Paradox helyzetben éljük a mindennapjainkat. A statisztikák szerint sosem kaptunk még ennyi időt és lehetőséget a sorstól, a modern ember mégis folyamatosan szorong és fáradt. De vajon mi áll a kollektív borúlátás mögött, és miként nyerhetünk vissza akár tizennégy évet is az életünkből? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Mathias Corvinus Collegium veszprémi képviseletének rendhagyó, Nemesvámoson tartott előadásán.
sport
Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: nagy lépést tett a Sümeg az ezüstérem felé A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót, ezzel nagy lépést tett az ezüstérem felé a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján. Tour de Hongrie: Söderqvist az első svéd győztes, Valteré a fehér, Fetteré a piros trikó Jakob Söderqvist nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján Tim Merlier diadalmaskodott. Az összetett legjobb magyarjaként a kilencedik Valter Attila érdemelte ki a fehér, Fetter Erik pedig a legjobb hegyi menőnek járó piros trikót.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.