Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
12°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
12°C

politika

Hiába támogatják pártok, Kész Zoltán továbbra is függetlennek tartja magát Hiába támogatják pártok, Kész Zoltán továbbra is függetlennek tartja magát Ezt az MSZP-P miniszterelnök-jelöltjével, Karácsony Gergellyel tartott közös veszprémi sajtótájékoztatóján mondta pénteken. 2018. március 23. 17:25 Gerstmár Ferenc is csatlakozott a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez Gerstmár Ferenc is csatlakozott a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez Gerstmár Ferenc, az LMP önkormányzati képviselője közleményben tudatta, hogy aláírta és postára adta azt a támogató nyilatkozatot, amellyel csatlakoztam a Minority SafePack – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért elnevezésű európai polgári kezdeményezéshez. 2018. március 19. 14:10 Karácsony: az ördöggel is lehet szövetkezni Karácsony: az ördöggel is lehet szövetkezni Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az ellenzéki pártok közötti szélesebb együttműködés mellett foglalt állást csütörtökön Budapesten. A közös ellenzéki megemlékezésen Karácsony Gergely azt mondta, akár az ördöggel is lehet szövetkezni. 2018. március 15. 18:43 Kegyeletsértő videót osztott meg Kész Zoltán Kegyeletsértő videót osztott meg Kész Zoltán Nyílt levelet intézett Kész Zoltán országgyűlési képviselőhöz egy a közösségi oldalán megosztott videóval kapcsolatban Tábori Ferenc megyei közgyűlési képviselő. 2018. március 12. 12:37 LMP: szabad, autonóm és gyermekközpontú oktatást! LMP: szabad, autonóm és gyermekközpontú oktatást! Az LMP közössége egyértelműen azt gondolja, hogy egy olyan kis és természeti erőforrásokat nélkülöző ország, mint Magyarország, csak akkor lehet hosszútávon sikeres, ha kiemelt figyelmet fordít az oktatásra, és lehetővé teszi minden állampolgára számára a minőségi képzéshez történő hozzáférést - mondta el Hites Viktor, az LMP parlamenti képviselőjelöltje szerdai sajtótájékoztatóján. 2018. március 10. 10:28 Kész arrogancia – Kész átverés Kész arrogancia – Kész átverés Interjú helyett ízelítőt kaptunk Kész Zoltán stílusából: arroganciájából, pökhendi kioktató viselkedéséből. Ez nem jellemző a demokratikus közéletre! 2018. március 8. 10:20 Varga-Damm beszólt a radikálisoknak Varga-Damm beszólt a radikálisoknak Bajban lehetnek a radikális érzelmű jobbikosok, ugyanis Morvai Krisztina szerint a veszprémi képviselő-jelölt elbagatellizálta a Gyurcsány rendszer szemkilövetéseit és rendőri brutalitását. 2018. március 7. 15:54 Kész a helyi ügyek képviselője akar lenni Kész a helyi ügyek képviselője akar lenni Kész Zoltán szerint a Fidesz-kormány a félelemre alapozza hatalmát, Hódmezővásárhely példája azonban megmutatta, hogy megállíthatók. A független országgyűlési képviselőjelölt kedden értékelte elmúlt évi tevékenységét, ahol választási programját is bemutatta. 2018. március 6. 19:51 Ellenzékből is lehet eredményeket elérni Ellenzékből is lehet eredményeket elérni Ez attól függ, hogy valaki komolyan veszi-e képviselői munkáját, vagy sem- mondja Bernáth Ildikó, aki nyolc éven keresztül volt a veszprémi térség ellenzéki országgyűlési képviselője. Szerinte a Facebookon nem lehet a választók problémáit megoldani. 2018. március 5. 12:00 Orbán: a fejlesztések akkor szolgálják a magyarok érdekeit, ha nem lesz változás a főbb irányokban Orbán: a fejlesztések akkor szolgálják a magyarok érdekeit, ha nem lesz változás a főbb irányokban A parlamenti választásokról szólva az eddigi kormányzati gazdasági, politikai irányvonalak megtartása mellett állt ki a miniszterelnök a jászfényszarui Thyssenkrupp új gyáregységének megnyitó ünnepségén pénteken. 2018. március 2. 12:29 A szabad, gyermekközpontú oktatásra helyezné a hangsúlyt az LMP új veszprémi jelöltje A szabad, gyermekközpontú oktatásra helyezné a hangsúlyt az LMP új veszprémi jelöltje Hites Viktor emellett az életképes kistelepülések megmentését, az úthálózat javítását, Paks 2 leállítását és az egészségügy megreformálását is fontos célnak tartja. Az LMP új, veszprémi jelöltje kedden sajtótájékoztató keretében mutatkozott be a médiának. 2018. február 20. 14:50 Orbán: jól sikerült az elmúlt nyolc év, de még nem értünk a munkánk végére Orbán: jól sikerült az elmúlt nyolc év, de még nem értünk a munkánk végére Nekünk Magyarország az első - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap elmondott évértékelőjében. 2018. február 18. 17:16 Soros-imádó, muszlimbarát a Jobbik tapolcai elnöke (Hangfelvétel!) Muszlim arabokkal barátkozik, az iszlámot sem tartja veszélyesnek és csak nevet Soros György menekült betelepítési programján Kovács Krisztián, a Jobbik tapolcai alapszervezetének elnöke. Elképesztő Facebook-bejegyzéseit egy ismerőse küldte el a PestiSrácok.hu-nak, aki megunta Kovács Soros-imádatát és arab nyelvű megosztásait. Állítólag az utóbbi időben jelentősen megugrott az elnök úr muszlim barátainak, arab ismerőseinek száma. Felhívtuk Kovács Krisztiánt, aki nézeteit telefoninterjúban is vállalta, bár azt megjegyezte, számára veszélyes, hogy szóba áll velünk… Kérdésünkre azt ecsetelte, hogy bejárva, és jól ismerve az arab világot, az arabokat jó embereknek tartja, és szerinte az iszlám vallás szélsőségesei nem veszélyesebbek mint a magyarországi szélsőségesek. 2018. február 16. 15:25 Fidelitas: Kész Zoltán csak a Facebookon acsarkodik, miközben nem csinál semmit Fidelitas: Kész Zoltán csak a Facebookon acsarkodik, miközben nem csinál semmit A Fidesz társszervezete emlékeztetett arra, hogy a térség független országgyűlési képviselője mit gondol az illegális bevándorlásról és a biztonságról. 2018. február 12. 16:23
... 37 38 39 40 41 ...
közélet
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. Szemerei János: a húsvéti örömhír összeköt Nagy szükségünk van a húsvéti örömhírre, amely összeköt és nem szétforgácsol - mondta Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a húsvétvasárnapi istentiszteleten a győri Öregtemplomban. Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban. Udvardy: az erőszak sosem vezet megbékélésre Krisztus feltámadása új perspektívát ad nekünk, megváltoztat minket: apostolai lehetünk az életnek. Udvardy György veszprémi érsek a Szent Mihály-főszékesegyházban tartott ünnepi szentmisén mondott szentbeszédet. Nagy erejű robbanóanyagot találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közelében Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében - tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök vasárnap Orbán Viktor miniszterelnököt. Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.  A panelházak között is megjött a húsvéti nyúl Mindegy, hogy éppen melyik évszak és melyik ünnep van, a Haszkovó-lakótelep közössége időről időre vidám összejövetellel ünnepli azt. Nem volt ez másképpen a mostani húsvéti ünnepnél sem, amikor szombaton a Kálvon János Parkba egy jó hangulatú közösségi programra várták elsősorban a környéken élőket. A színpadi zenés programok mellett a gyermekeknek számos foglalkoztatóval készültek, valamint csatlakozva a Sportrégió programsorozatához, egy közös futás is volt a házak között Ovádi Péter országgyűlési képviselő vezetésével. Képriportunk az eseményről. Több százan kutattak a színes tojások után a Veszprémvölgyben Interaktív húsvéti játékra hívta a veszprémieket a VKSZ Zrt. a Kolostorok és Kertekbe, ahol a kisgyermekes családok a Veszprémvölgy kövei és bokrai közé elrejtett színes tojásokat kellett megtalálniuk.
sport
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Többpróbázok sikerei Három korosztály versengett a közelmúltban a fedett pályás többpróba országos bajnokságon, ahol Varga Szonja, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club sportolója vármegyecsúcsot ért el. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kosárlabda NB I/B: szoros meccsen zárta az alapszakaszt az Insedo Veszprém KK Az alapszakasz utolsó fordulójában az éllovas Phoenix-MT Fót látogatott a Vetési Albert Gimnáziumba, ahol az Insedo Veszprém KK végig szoros mérkőzésen, nagy küzdelemben végül 91-84-es vereséget szenvedett.  Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. VSC Veszprém: bravúros döntetlen az éllovas ellen A listavezető Gyirmót FC először veszített pontokat hazai pályán a bajnokságban: a VSC Veszprém remek játékkal 2-2-es döntetlent ért el a labarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Vármegyei foci: vendégsikerek jellemezték az ünnepi fordulót Lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának valamennyi mérkőzését nagypénteken. A játéknap egyértelműen a vendégcsapatokról szólt: öt pályán is idegenbeli siker született, míg hazai oldalon csak a listavezető Balatonalmádi tudott győzni. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében. Rosta Miklós visszatér a Szeged kézilabdacsapatához Rosta Miklós nyártól visszatér az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatához - jelentette be a Magyar Kupában címvédő klub vasárnap. Férfi kézilabda NB I/B: alulmaradtak a veszprémi csapatok A Veszprémi Kézilabda KFT idegenben szenvedett vereséget az OTP Bank–Pick Szeged U21 otthonában, míg a Veszprém Handball Academy U21 hazai pályán maradt alul a Mezőkövesdi KC ellen a férfi kézilabda NB I/B hétvégi fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.