Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 20. Bernát, Felícia
Veszprém
14°C
2026. május 20. Bernát, Felícia
Veszprém
14°C

Ovádi Péter

'A választások tétje Veszprém töretlen fejlődése' 'A választások tétje Veszprém töretlen fejlődése' 2002-ben nem várt vereséget szenvedett a Fidesz, amikor 0,7 százalékkal kaptak ki az MSZP-től, valamint az SZDSZ-től. Ekkor új értékek mentén kellett átszervezni Veszprémet is, így vállalta el dr. Navracsics Tibor a Fidesz veszprémi csoportjának elnökségét, és ehhez a feladathoz kérte Porga Gyula segítségét. Ahogy a közigazgatási- és területfejlesztési miniszter elmondta a hétfői lakóssági fórumon: ,,Porga Gyulával elkezdtük a lassú építkezést, amiben voltak mesterfogások is, mint például Ovádi Péter, és voltak óriási balfogások, mint Kész Zoltán”.   2024. május 28. 19:02 Már padel pályája is van Veszprémnek Már padel pályája is van Veszprémnek A tenisz és a fallabda szabályain alapul, de mégis önálló sportágként hódít az egész világon a padel, aminek most már Veszprémben is van pályája a dózsavárosi jégcsarnok mellett. 2024. május 26. 12:12 Erős vár a mi Istenünk Veszprémben Erős vár a mi Istenünk Veszprémben Szabadság + elköteleződés címmel tartották missziói napjukat az evangélikusok szombaton Veszprémben az ActiCity-ben. Az esemény szervezői – a Veszprémi Evangélikus Egyházközség – gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek is gondoskodtak programokról, miközben a város megismerésére és hitük elmélyítésére is volt idejük. 2024. május 25. 13:08 A Veszprémi Szakképzési Centrum új projektje példamutató mérföldkő a hazai szakképzésben A Veszprémi Szakképzési Centrum új projektje példamutató mérföldkő a hazai szakképzésben A Veszprémi Szakképzési Centrum Európa Uniós és a Magyar Állam támogatásával megújítja a Táncsics Mihály Technikum és Kollégium tanműhelyét. A fejlesztésről csütörtök délelőtt, a kivitelezés helyszínén, ünnepélyes keretek között tartottak sajtótájékoztatót. 2024. május 24. 14:40 Rekordszámú pályázó az állatvédő civil szervezetek keretére Rekordszámú pályázó az állatvédő civil szervezetek keretére Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy rekordszámú pályázat érkezett a május elején meghirdetett, állatvédelemmel, illetve mentő-, segítő- és vakvezető kutyás jellegű tevékenységgel foglalkozó civil szervezetek számára szóló pályázatra. A pályázati kiírás szerint a kérelmek benyújtására nyitva álló határidő kedden letelt, 284 szervezet élt a pályázat beadása adta lehetőséggel. 2024. május 22. 14:43 A művészet hazugság, amely segít felismerni az igazságot A művészet hazugság, amely segít felismerni az igazságot Kedd délután Tündérkezek címmel nyílt kiállítása a Laczkó Dezső Pedagógus Nyugdíjas Klubnak az Agórában, az klub fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából. A tárlatot Herth Viktória művészettörténész nyitotta meg. 2024. május 22. 17:37 Megnyílt a Bara-ház: esély a koraszülötteknek, remény a szülőknek Megnyílt a Bara-ház: esély a koraszülötteknek, remény a szülőknek „Az orvos és a gyógytornász is mesehős, (…) Lépésről lépésre mesét szőnek.” – Az alkalomra írt dal szövegében ezek a sorok is szerepeltek, amikor kedden délelőtt hivatalosan is megnyitott a Bara-ház Korai Fejlesztő Központ Veszprémben. 2024. május 21. 22:29 Ovádi Péter: eredményes volt az Európai Állatjólléti Tanácsok Fórumának idei ülése Ovádi Péter: eredményes volt az Európai Állatjólléti Tanácsok Fórumának idei ülése Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos örömmel számolt be arról, hogy Magyarország is képviseltette magát az EuroFAWC-on, május középén Edinburgh-ban. 2024. május 21. 13:26 Ismét több ezer diák kapott új notebookot ingyenesen oktatás Ismét több ezer diák kapott új notebookot ingyenesen Folytatódott az ingyenes notebookok kiosztása a veszprémi iskolákban is, ezúttal az ötödik, hatodik és kilencedik évfolyamos diákok juthattak hozzá az eszközökhöz, amiket a magyar kormány biztosít az ország iskolásainak és pedagógusainak. 2024. május 21. 15:42 A múltba enged betekintést Öskün a helytörténeti kiállítás A múltba enged betekintést Öskün a helytörténeti kiállítás Szombat délelőtt ünnepélyes keretek között megnyílt a helytörténeti kiállítás, a Mecset utca 11. szám alatt. Sokak munkája a ház, hatalmas összefogás eredménye, de akit mindenképpen ki kell emelni a gyűjtemény összehozása kapcsán, az Magyar Józsefné Ilus. 2024. május 12. 10:54 A testet és a pszichét is edzik Pribék István tréningjei életmód A testet és a pszichét is edzik Pribék István tréningjei A testet edzi, a pszichét megnyutatja az az edzésforma, amit Pribék István, veszprémi személyi edző kínál, ráadásul mostantól új helyszínen, az Ibolya utcai Énidő életmód- és sportközpontban. 2024. május 11. 7:26 Elképesztő hangulatban telt az első veszprémi nyugdíjas majális közélet Elképesztő hangulatban telt az első veszprémi nyugdíjas majális Első alkalommal szervezték meg a nyugdíjas majálist Veszprémben, amely óriási érdeklődéssel és fantasztikus hangulatban telt szombat délután a Március 15.-i sportcsarnokban.   2024. május 5. 13:19 Nyíltnapot tartott a PUMI – nagy volt az érdeklődés az állatmenhelyen Nyíltnapot tartott a PUMI – nagy volt az érdeklődés az állatmenhelyen Szombaton dél és három óra között várták az érdeklődőket, hogy különböző programokkal hívják fel a figyelmet a felelős állattartásra, s hogy bemutassák a PUMI Veszprémi Állatmenhely lakóit, akik várják, hogy örökbefogadják őket. 2024. április 28. 8:38 Veszprémben küzdenek a természettudományok vándorkupájáért a fiatalok oktatás Veszprémben küzdenek a természettudományok vándorkupájáért a fiatalok A veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola ad otthont a Szabó Szabolcs Alapítvány vándorkupájának. A versenyre az ország tizenhárom iskolájából érkeztek hetedikes és nyolcadikos diákok, hogy összemérjék tudásukat a természettudományok területén. 2024. április 26. 14:11
... 19 20 21 22 23 ...
közélet
Új korszak kezdődik: találkoztak a Diáktanács tagjai Először ültek össze a Veszprémi Diáktanács tagjai kedd délután a Pannon Köztérben. A Vediök utódjaként létrehozott szervezettől azt reméli az önkormányzat, hogy hatékonyabban tudja képviselni majd a veszprémi fiatalokat, illetve közvetíteni a diákok és döntéshozók között. A Sándor-palota átadja a kegyelmi ügy iratait a kormánynak Hivatalos megkeresés esetén átadja a K. Endre kegyelmi ügyében született iratokat a kormánynak a köztársasági elnök hivatala – közölte kedden a Sándor-palota. Ausztriából bérel Intercity-kocsikat nyárra a MÁV a balatoni vonalakra Tíz első osztályú Intercity vasúti kocsit bérel a MÁV a nyári hónapokra az osztrák állami vasúttársaságtól – tudta meg a Népszava. A felsőoktatási hallgatók több mint 40 százaléka küzd depresszióra utaló tünetekkel A felsőoktatásban részt vevő hallgatók több mint 40 százaléka küzd depresszióra utaló tünetekkel - egyebek mellett erre figyelmeztet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatudományi Intézetének legújabb tanulmánykötete. Átlagon felüli pótlékokkal várja új munkatársait Veszprémben a Beurer Egy kézen meg lehet számolni azokat a veszprémi nemzetközi vállalkozásokat, amely a kilencvenes évek eleje óta folyamatos, stabil gazdasági szereplői a térségnek. A német gyökerű, egészségmegőrző és orvostechnikai termékeket gyártó Beurer-Hungaria Kft. egy ezek közül, amely most új szintre emelné a termelését, amihez viszont új munkatársakra lesz szüksége, akiknek kiemelt műszakpótlékot, céges buszjáratokat, kiszámítható munkarendet és még számos másik juttatást kínál az elkötezettségükért cserébe. Rekortán pályával gazdagodott a Bara-ház A korai fejlesztéssel foglalkozó intézmény udvarán új, 20x3 méteres alapterületű rekortán felületet alakítottak ki négy és félmillió forint értékben. Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek.
sport
Már több ezer nevezés érkezett a kilencedik MOL Balaton-átevezésre Június 27-én kilencedik alkalommal rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidősport-eseményét, a Balaton-átevezést - az ezúttal a MOL névadó szponzorálásával létrejövő rendezvény résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal, sárkányhajóval vagy akár gumicsónakkal is teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi nyolc és fél kilométeres útvonalat. Férfi kézilabda vb-selejtező: szabadkártyát igényelt a magyar szövetség A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) az elveszített selejtezőt követően szabadkártyát igényelt a férfiválogatott számára a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Könnyedén nyert Debrecenben a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.